"Alvó babát nem ébresztünk fel!" - 5 helyzet, amikor mégis érdemes felkelteni a kicsiket

Szülők lapja

Kisgyerek fejlődése

Szülők lapja


"Alvó babát nem ébresztünk fel!" - 5 helyzet, amikor mégis érdemes felkelteni a kicsiket

Talán nem csak hallomásból ismeritek ezt a mondást, hanem édesanyaként ti magatok is úgy gondoljátok, hogy „egy alvó babát nem szabad felébreszteni”. Akár a gyermek elegendő alvásmennyisége a cél, akár csak viccesen arra utalunk, hogy ha alszik a baba, akkor végre a szülők is pihenhetnek, bizony van néhány olyan eset, amikor az a helyes döntés, ha felébresztjük a picit.

Ha minden esetben addig hagyjuk aludni a babákat vagy kisgyerekeket, míg maguktól fel nem ébrednek, előfordulhat, hogy a saját dolgunkat nehezítjük meg, és gondjaink lesznek a nappali vagy esti altatás során.

Természetesen a másik végletbe sem szabad átesni, hiszen az alvás nyilvánvalóan fontos az egészséghez, a kiegyensúlyozottsághoz és a megfelelő fejlődéshez. Ennek az egyensúlynak azonban része lehet az ébresztés is.
 

 

Mik a legfontosabb szempontok?


Újszülött babák: 3-3,5 órával az előző etetés után - ha épp alszik - érdemes felkelteni a babát és felkínálni a következő etetést, a megfelelő mennyiségű zsír- és kalóriabevitel ugyanis elősegíti a nyugodtabb nappalokat és az átaludt éjszakákat is.


Reggelek: az esti altatást követő maximum 12. órában mindenképp érdemes felkelteni a babákat, hogy az ideális és átlagos 12-13 órás nappalok megvalósuljanak, illetve beálljon a nappal-éjszaka rendszere. Ha megvan a kellő aktív, ébren töltött idő, elég fáradt lesz hozzá a kicsi, hogy az alvásidők során jól aludjon.


Nagyobb babák, totyogók: a fentiek vonatkoznak a nagyobbacska gyerekekre is. Ha túl hosszúra nyúlnak a nappali alvások, zaklatott éjszakákra számíthatunk. Ha már tapasztaljuk is ezt, érdemes limitálni, rövidebbre zárni a nappali alvásidőket


Elhúzódó délutáni alvás: az első néhány életévben az este 7-8 órai lefekvés az ideális a gyerekeknek. Az esti fektetést leginkább az utolsó délutáni alvás elhúzódása tudja hátrányosan befolyásolni. Az idejében történő esti altatások és nyugodt éjszakák érdekében érdemes megszakítani a késő délutáni alvást, ha úgy látjuk, hogy az kezd hosszúra nyúlni.


Egészségügyi indokból, orvosi tanácsra: ha a súlygyarapodás érdekében gyakori és/vagy éjszakai etetésre van szükség, vagy betegség okán meghatározott gyógyszerbeadási időt kell pontosan betartanunk, akkor nem is kérdés, hogy ébresztenünk kell-e a babát. 

 

Hogyan ébreszd fel a kisbabád? Mondókák a babák, kisgyerekek felébresztéséhez


Fotó: Freepik


Szülők lapja

Kisgyerek fejlődése

Szülők lapja


2024.08.29