Borsófőzelék lesz? Én is segíthetek a főzésben? - kérdezi a nagyobbik fiam. - Persze, ha szeretnél. Megcsinálhatod a habarást. Majd szólok, ha már az következik, addig még játszhatsz nyugodtan - felelem neki.

Borsófőzelék lesz? Én is segíthetek a főzésben? - kérdezi a nagyobbik fiam. - Persze, ha szeretnél. Megcsinálhatod a habarást. Majd szólok, ha már az következik, addig még játszhatsz nyugodtan - felelem neki. De ő már nem akar mással foglalkozni, nyomban magára vesz egy kötényt, és a konyhában ülve várja, hogy segíthessen - Rácz Tímea pszichológus írása.

Együtt a konyhában
Közben beszélgetünk, de az is előfordul, hogy papírt, ceruzát vesz elő, és rajzolni kezd, vagy „leírja” a borsófőzelék receptjét. Az öccse is ott terem pár percen belül, ő is segíteni szeretne. Előkerül egy másik kötény, egy kis fazék és hozzá a legnagyobb merőkanál. Máris készül a képzeletbeli leves, főzelék.
 
Még igénylik a szülő közelségét
Így zajlik ez sok családban, ahol óvodáskorúak vannak, hiszen a kisgyereknek ebben az életkorban is természetes igénye, hogy a szülő közelében maradhasson. Ha azt nem is érheti el, hogy „hagyja a dagadt ruhát másra”, legalább ott szeretne lenni mellette, amíg dolgozik. Részben innen ered a nagy segíteni akarás, másrészt a legtöbb gyereknek tényleg érdekes, izgalmas tevékenységnek tűnik bármilyen házimunka.



A gyerekek "segítenek"
Persze ezzel gyakran megnehezítik a dolgunkat, hiszen sokkal fárasztóbb úgy főzni, mosni, takarítani, hogy közben egy-két-három vagy akár még több gyerek sertepertél körülöttünk. Segíteni akarnak, de mi sokszor úgy érezzük, hátráltatnak bennünket. Pedig nem is kerül olyan sok időbe és fáradságba, ha hagyjuk őket egy kicsit segíteni! Gyakran elég néhány kavarás a fakanállal, és a szakácsos játék folytatódhat a konyhán kívül is, vagy átalakulhat valami egészen mássá, ahogyan az lenni szokott.
 
Ezt ne tedd!
Rosszabbul járunk mi is, és természetesen a gyerekünk is, ha minduntalan elküldjük, hogy ne zavarjon minket. Ilyenkor úgy érezheti, hogy teher a számunkra, és hogy megbizonyosodjon az ellenkezőjéről, újra és újra próbálkozni fog, és minden eszközt felhasznál arra, hogy - félbehagyva a munkánkat - vele foglalkozzunk. Ez pedig egyenes út a kapkodáshoz, az odaégett rántáshoz és a kiabáláshoz.

Persze nem könnyű mindig türelmesnek lenni, és van, hogy olyan dologba fogunk, amelyben a gyermekünk nem tud részt venni, esetleg veszélyes számára - például erős vegyszerekkel dolgozunk, forró zsiradékban sütünk. Ilyenkor jó, ha ezt elmagyarázzuk neki, és megkérjük, hogy várjon türelmesen, amíg befejezzük a feladatunkat.
 
A közösen végzett házimunka előnyei
Az, hogy a gyereket bevonjuk a házimunkába - vagy legalábbis nem zárjuk ki teljesen belőle -, hosszútávon nagyon fontos és biztosan megtérülő befektetés, hiszen így észrevétlenül elsajátíthat egy sor hasznos dolgot. Már a négy-öt éves is megtanulhatja, milyen alapanyagokból főzünk, hogy rendszeresen le kell törölni a port, meg kell locsolni a virágokat, stb. Ezeket a munkákat nyugodtan végezhetjük a kicsikkel együtt - persze csak akkor, ha ők is szeretnék. Ebben az életkorban fölösleges és veszélyes erőltetni a munkában való részvételt, mert ezzel épp az ellenkező hatást érhetjük el.
 
Apával is "dolgozhatnak"
Az apák is nyugodtan bevonhatják a fiaikat a szerelésekbe, barkácsolásba. A szülő mintája - különösen akkor, ha a közös tevékenység élményként marad meg - életre szólóan befolyásolhatja a gyermek munkához való viszonyát. Jó megoldás tehát, ha beszerzünk néhány játékszerszámot, eszközt, amellyel nyugodtan dolgozhat mellettünk.

A szülő is segít a gyerekeknek
A legtöbb családban sarkalatos probléma a rendrakás. A játék óhatatlanul kisebb-nagyobb rendetlenséggel jár együtt. Véleményem szerint túlzott elvárás a szülők részéről, amikor azt kívánják meg a gyerektől, hogy mindig pakolja el azt, amivel már nem játszik. Gondoljunk arra, hogy mi, felnőttek sem teszünk el mindent, amire épp nincs szükségünk; sokszor előfordul, hogy ott marad az asztalon egy-egy könyv vagy újság.

Az viszont elvárható, hogy a nap végén rendet rakjanak a gyerekek a szobájukban - természetesen a mi segítségünkkel. Ez akkor az igazi, ha nem parancsszóra, netán kiabálásra történik, hanem az esti program természetes részévé válik, és ha nem a büntetéstől való félelem veszi rá a gyereket a pakolásra, hanem inkább a szülő elismerő szava és a szép rend látványa. Így a rendrakás idővel belső igénnyé válik.
 
Szerző: Rácz Tímea pszichológus, feleség, két fiú édesanyja
Forrás: Family Magazin
Fotó: Rawpixel