A napokban egy fiatal fiúkból álló banda nézett ki magának két kisfiút az Etele Plázában, akiket először csak követni kezdtek a bevásárlóközpontban, később azonban bántalmazták és ki is rabolták őket.
“Január 23-án, fél 6 körül a fiamat és a barátját egy 12 főből álló 14 és 17 év közti csapat az Etele Plázában az éttermi szintről kezdve követték, bántalmazták, majd a közeli lakótelepre rángatták őket, ahol mindkettőjüket kirabolták” – írja közösségi oldalán egy anyuka.
A plázában sem a biztonsági szolgálatnak, sem az ott sétáló embereknek nem tűnt fel, hogy a két gyermeket egy banda követi.
A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a banda legtöbb tagját már elfogták, és előzetes letartóztatásba helyezték. (Két elkövetőt az eset után még a későbbiekben is kerestek, ám az, hogy arcképük már nem található meg a körözött személyek közt rendőrség honlapján, arra enged következtetni, hogy őket is elkapták.)
Az ilyen és ehhez hasonló esetek hatására szülőként újra és újra felmerül bennünk a kérdés, hogyan védhetjük meg gyermekeinket a veszélyhelyzetektől, és hogyan készíthetjük fel rájuk őket, hogy meg tudják védeni magukat?
Ha gyermekünk úgy érzi, követik vagy egy idegen személy (társaság) zaklatja, a legjobb, ha
- hangot ad a történéseknek és feltűnően viselkedik: ezzel felhívhatja magára a figyelmet, mellyel sokat tehet saját biztonságáért, hiszen azok, akik rossz szándékkal közelítenek egy gyerekhez /vagy akár máshoz/, pont a feltűnést kerülik.
- olyan helyre megy be, ahol több felnőtt tartózkodik és segítséget kaphat (például üzlet, posta, bank, rendelő, biztonsági szolgálat), vagy
- segítséget kér egy anyától/szülőtől, mert ők segítenek a legnagyobb eséllyel úgy, hogy a valószínűleg a gyerekünk mellett is maradnak, míg szakszerű segítséget nem kap, vagy el nem hárul a veszélyhelyzet.
Ezeket a lehetséges eseteket időről időre érdemes átbeszélni a gyerekekkel, hogy ne érje őket teljesen váratlanul, és a megoldás eszükbe jusson az adott szituációban is. Ezek a tanácsok akkor is érvényesek, ha azt látja, hogy egy másik gyermeket, barátját vagy más embert ér atrocitás, és mindenképpen szeretne segíteni valahogy.
Ezeket is olvasd el, segíthetnek, hogy gyermekedet felkészítsd a különböző veszélyhelyzetekre:
Ezt a 12 dolgot feltétlenül tanítsd meg a gyermekednek - az élete múlhat rajta
11 veszélyes élethelyzet, amire fel kell készíteni a gyerekeket - Ezeket tanítsd meg nekik!
Forrás: kekvillogo.hu
Fotó: Freepik