A szülővé válás csodálatos, egyszersmind kihívásokkal teli dolog, amit az ember ugyan igyekszik a lehető legjobban művelni, ám emellett óhatatlanul előfordulhatnak hibák. Hogy mit bánnak az anyukák utólag? 21 vallomást hoztunk. A szülővé válás csodálatos, egyszersmind kihívásokkal teli dolog, amit az ember ugyan igyekszik a lehető legjobban művelni, ám emellett óhatatlanul előfordulhatnak hibák.

Jó szülőnek lenni nem valamiféle adottság, senki nem születik úgy, hogy a kisujjában van a gyermeknevelés tudománya. Meg hát, valljuk be, elolvashatunk bármennyi cikket, beszélhetünk szakemberekkel, meghallgathatjuk, mit mondanak az anyukás fórumokon a tapasztaltabbak, de azért a saját gyermekünk valamiféleképpen mégiscsak egyedi, így közel sem biztos, hogy azok a bombabiztos módszerek, amik másnál beváltak, nálunk is hatékonyak lesznek.

Ennek ellenére érdemes utánaolvasni, mások mit hogyan csinálnak, aztán összegyúrni a magunk változatát a gyerek etetését, gondozását, nevelését illetően.

Persze nem vagyunk tévedhetetlenek, olykor nem látjuk a nagyobb képet és túl nagy, vagy éppen túl kicsi jelentőséget tulajdonítunk egyes dolgoknak - és sajnos többnyire csak évek távlatából érezzük, hogy annak idején talán nem a legjobb döntést hoztuk.

Segíthetnek tisztábban látni
A most következőkben anyukák mondják el, utólag visszatekintve melyik döntésüket bánták leginkább a gyermeknevelésben, a mai eszükkel mit csinálnának másképp. Nem lelkiismeret-furdalás keltés a cél, sokkal inkább segítségnyújtás, hogy ha te most éppen hasonló helyzetben vagy, akkor lásd magad és a gyermeked egy kicsit külső szemmel. Ráadásul ezek a vallomások megerősíthetnek abban, hogy a vívódásaid, a nehézségeid természetes velejárói a gyereknevelésnek - és senki sem tökéletes, viszont tanulni sosem késő más hibáiból.



Mindemellett ezek a vallomások megerősíthetnek abban, hogy a vívódásaid, a nehézségeid természetes velejárói a gyereknevelésnek - senki sem csinálja tökéletesen, de talán nem is kell. Ha törekszünk a jóra, beismerjük a hibáinkat, ha odafigyelünk a gyerekekre, hogy őszinte, szeretetteljes légkörben nőjenek fel, akkor biztosan megtalálják majd helyüket a világban. És amikor szülővé válnak, ők is küzdeni fognak majd, hogy a gyereküknek boldog gyerekkora legyen.
 

21 dolog, amit megbántam a gyereknevelésben - Anyukák vallomásai

"Valójában egy csomó mindent megbántam, de leginkább azt, hogy sokszor másra hallgattam gyereknevelési kérdésekben, és akkor is azt tettem, amit mondtak, ha valójában a szívem mélyén nem értettem vele egyet. Szerintem elkerülhettem volna pár problémát, amikkel most küzdök."

 "Most már bánom, hogy annak idején túl hamar feladtam, és csak pár hónapig szoptattam a kislányomat."

"Azt hiszem, hatalmas tévedés volt tőlem, hogy amikor a kisfiam 6 hónapos volt, megengedtem neki, hogy mellettem aludjon, mondván, nem érzi jól magát. Sajnos ez azóta így maradt, pedig most már lassan 7 éves..."

"Két évig szenvedtem szülés utáni depressziótól, és azt hittem, ez normális! Persze mindenki azt mondta, csak sokat stresszelek, de majd jobb lesz - hát, nem lett az, más ember lettem tőle, nem a jó értelemben. Korábban imádtam a nagy társaságot, most távolságtartó és rideg vagyok mindenkivel. Már 6 és fél éve, hogy a lányom megszületett, és én még mindig nem vagyok a régi. Hiányzik a régi önmagam."

"Bárcsak mindig felvettem volna anno a kisbabámat, amikor sírt. Talán most közelebb állnánk egymáshoz."

"A legjobban azt bánom, hogy nem váltottunk előbb gyerekorvost. Az első gyereknél az akkori dokink például szigorúan előírta, mennyit ehet, szerintem éhezett szegény akkoriban. Aztán amikor félrediangosztizálta a második gyerekünket 3 hónapos korában, és nem vette észre, hogy tüdőgyulladása van, akkor lett elegem. Azt mondom, mindig bízz az ösztöneidben, és ne az orvosodban - főleg olyanban ne, akinek nincs is gyereke!"

"Azt hiszem, így utólag visszatekintve sokszor voltam türelmetlen a gyerekeimmel. Most már hiányzik az az időszak, amikor még picik voltak, talán nem kellett volna annyit hőbörögnöm apróságokon."

"A lányom még csak hároméves, de már vannak olyan dolgok, amiket megbántam. Például hogy nem tudom, hogyan kössem le a figyelmét, így inkább a kezébe adom a tabletet vagy benyomom a tévét, hogy nézzen mesét. Egyszerűen fogalmam sincs, hogyan kellene játszanom vele. Énekelgetünk, mondókázunk, aztán meg jobb híján elmegyünk együtt sétálni. Elég uncsi."



"Talán hamarabb észre kellett volna vennem, hogy a fiamnál valami nem stimmel. Ha előbb rájövök, hogy autizmussal küzd, előbb tudtam volna terápiás kezelésre vinni."

"Amikor megszületett az első lányunk, kizárólag az én feladatom volt, hogy éjjelente felkeljek hozzá és megszoptassam. Most már bánom, hogy nem vettem ezt egy kicsit lazábban, és vontam be a párom az egészbe. Pedig egyszer-egyszer ő is meg tudta volna etetni cumisüvegből, és akkor végre alhattam volna pár órát. Szerintem könnyebb lett volna az az időszak, ráadásul a párom is könnyebben megtanult volna kötődni a lányunkhoz, nem beszélve arról, hogy a bölcsis beszoktatásnál sem lett volna rémálom a cumisüveges etetés."

"Lehet, hogy hülyén hangzik, de amikor a gyerekek picik voltak, ragaszkodtam ahhoz, hogy gyakran menjünk a szülőkhöz látogatóba, akikkel amúgy nem voltunk túl jóban. Ráadásul elég messze laktak, és hát az anyámnak sosem jutott eszébe, hogy egyszer-egyszer ők jöjjenek hozzánk. Most, hogy a gyerekek már nagyok és kirepültek, egyre többször gondolok arra, bárcsak ezek helyett a kötelező utazások helyett együtt elmentünk volna kirándulni és valódi élményeket gyűjtöttünk volna."

"Egyszer elvertem a legidősebb gyerekem, amikor 4 éves volt. Teljesen kihozott a sodromból, és sajnos ennél jobb ötlet nem jutott eszembe. Persze utána mindketten pocsékul éreztük magunkat. Azóta már 6 év eltelt, és nekem még mindig lelkiismeret-furdalásom van az esett miatt - bár azt is megtanultam belőle, hogy bármi is a helyzet, soha többé nem emelek kezet a gyerekeimre. De azt azért továbbra is sajnálom, hogy ehhez a felismeréshez ilyen úton jutottam el."

"A most már ex-férjem miatt követtem el a legnagyobb hibámat. Azt hittem, majd ő is olyan lelkesen kiveszi a részét a gyereknevelésből, mint én, de nem így lett. Így aztán próbáltam a gyerekeknek nem csak anyja, de apja is lenni, ez pedig felemésztette minden energiámat."

"Imádom fotózni a gyerekeimet. Mindent megörökítek a most másfél és a 3 éves fiaimról, ahogy nőnek, fejlődnek, a legfontosabb pillanatokat. Amit viszont bánok, hogy én sosem szerepelek ezeken a képeken, csak ők, a családtagok, barátok - kivéve engem. Bár tudom, hogy így a képek által megőrzöm a gyerekkorukat az örökkévalóságnak, azért azt is szeretném, hogy ha majd nézegetik a fotókat, lássák, minden lépésüket végigkísérte az anyukájuk."

"Bárcsak ne babusgattam volna a fiamat olyan sokáig, és hagytam volna, hogy vaduljon kicsit, mint a többi fiú. Azt hiszem, ezért küzd most önbizalomhiánnyal."

"Azt akartam, hogy az én gyerekeimnek tökéletes gyerekkora legyen, ezért szinte minden kérésükre igent mondtam. Túrák, ottalvások, játszóház, háziállatok, ami csak eszükbe jutott. Elég későn, a negyedik gyerek születése után jöttem rá, hogy az 'imádom a gyerekeimet' nem egyenlő azzal, hogy mindenre rá is kell bólintanom, amit kitalálnak. A gyereknek igenis kellenek korlátok, határok és szabályok - nem beszélve arról, hogy eléggé kimerítő mindig mindenben a kedvükre tenni. Ha az elejétől fogva tudok nemet is mondani, könnyebben ment volna."

"Most már bánom, hogy a lányomnak nem született testvére. Valójában mindig terveztük, hogy lesz még egy gyerekünk, de aztán valahogy nem jutottunk el odáig, most meg már 13 éves. Attól eltekintve, hogy imádok anya lenni és akár több gyereket is bevállalnék, szerintem neki is nagyon jót tett volna egy testvér, nem csak kisgyerekként, de idősebb korában is."

"Már bánom, hogy nem hagytam magam pihenni, miután megszületett a lányunk. Bár nagyon jó baba volt, és szinte egész nap csak evett meg aludt, képtelen voltam nyugton maradni, és azt hittem, akkor vagyok jó anya, ha egész nap takarítok, főzök, és szorgoskodok - de szerintem ettől csak még inkább kimerültem. Most már tudom, hogy egész egyszerűen nekem is pihengetnem kellett volna, amikor ő aludt."



"Sajnálom, hogy annak idején nem fogadtam fel valakit, aki néha vigyázott volna a legidősebb gyerekünkre, mikor még pici volt. A párommal hétköznap mindketten teljes munkaidőben dolgoztunk, ezért lelkiismeret-furdalás gyötört, ha arra gondoltam, másra bízom a gyereket a hétvégén, mikor együtt is lehetnénk. Pedig igazából csak pár óráról lett volna szó, hogy valaki játsszon vele egy kicsit este, aztán fektesse le, nem nagy dolog. Cserébe viszont jutott volna egy picivel több időnk egymásra a párommal, és jobban fel tudtunk volna töltődni."

"Bárcsak megtanítottam volna a fiamnak, hogyan legyen önálló. A fiúkkal valahogy elnézőbb az ember, de azért jó lenne, ha be tudna pakolni a mosógépbe vagy megfőzne pár egyszerűbb ételt, ne várja el ezeket a párjától. Persze én rontottam el azzal, hogy mindig kiszolgáltam, most már nem tenném, ha visszamehetnék az időben."

"Azt hiszem, túl sokat aggódtam mindenen, és meg voltam győződve arról, hogy a gyerekemnek mi a jó - ma már lazábbra venném a dolgot. Aggódtam például, hogy milyen ovistársai lesznek, hogy a legjobb tanárai legyenek a suliban, féltem, hogy bántják, rossz társaságba keveredik, beleviszik hülyeségekbe, hogy nem tanul eleget, hogy lemarad, hogy mi lesz belőle... Persze tudom, minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke boldog legyen, de azt hiszem, mindenkinek mást jelent a boldogság. Szülőként pedig leginkább azzal tudom támogatni ennek elérését, hogy éreztetem a gyerekemmel, bármit is tesz, szeretem és mögötte állok. A többit meg majd hozza az élet. Nem attól lesz teljesebb gyerekkora, hogy néptáncot és angolt tanul az oviban és heti háromszor különórára viszem, meg hogy kierőszakolom azt az egyetemet, mert számomra fontos, hanem hogy valóban odafigyelek rá és az igényeire, és ezek alapján terelgetem az életben. Ha lovász akar lenni, legyen lovász, ha meg cukrásznak akar menni, ki vagyok én, hogy lebeszéljem. Amúgy is, manapság sok lehetőség van a tanulásra felnőttként is, ha esetleg pályát módosítana, megteheti."

Forrás: a Cafemom cikke nyomán
Fotók: Freepik, Freepik/bearfotos