Sokan kérdezik, hány éves kortól mesélhetnek a gyermeküknek. Kételkednek benne, hogy érti-e már, oda tud-e figyelni, van-e értelme hosszabb meséket mondani a gyermeknek. 

 

Jogos felvetés, mégis azt mondom, minél hamarabb, annál jobb. Már a pocakban el lehet kezdeni. Mert a mesélés mint jelenség, segíti, stabilizálja a kötődés kialakulását. Természetesen egy kisbaba a konkrét történetet még nem érti, és a két éves gyermek figyelme is csak 5-10 percig köthető le. A lényeg az a rítus, ahogyan mesélünk. Szeretettel, törődéssel, miközben összebújunk a gyermekkel.

 

A mesélés segíti a gyermek nyelvfejlődését, a szókincs bővülését. A kisgyerekek megpróbálják ismételni az elhangzottakat. Eleinte a ritmusosabb versikéket, énekeket jegyzik meg könnyebben, de később a többször ismételt meséket is visszamondják. 

 

A mese fejlesztő hatással van a figyelem-koncentrációs képességre, fejleszti az érzelmi intelligenciát és a képzeletet. Megfigyelhető, hogy idővel egyre jobban tudnak koncentrálni a hallottakra, könnyebben felveszik a történet fonalát, érdeklődőbbé válnak. 

 

A mesében tapasztalt jó és rossz, a jó győzelme, az érzelmek megjelenése, a rossz érzések leküzdése segítenek a gyermeknek megérteni a valóságot is, és az érzelmek mesén keresztül történő megélése az érzelmi intelligencia fejlődését segíti.

 

A meséléssel kapcsolatban számos tévhit felmerül a felnőttekben. „A mesék többségében túl sok az agresszív jelenet!” Ha jól belegondolunk, van igazság alapja ennek az állításnak. Még a legismertebb mesékben is komoly agresszív jelenetek játszódnak. A farkas hasát felvágják, telerakják kővel. Felnőtt szemünkkel látjuk a véres jelenetet, az emberölés, állatkínzás ijesztő látványa tárul elénk. DE! Nem véletlenül írtam, hogy felnőtt szemmel! A gyermekek nem látják ilyen naturálisan a történéseket. A kicsik nem a vért meg a hasfelvágást, hanem a jó győzedelmeskedését élik meg leginkább. Ők egy fantázia-szemüvegen keresztül látják a világot, és így tanulják meg elkülöníteni a jót a rossztól.

 

Másik közkedvelt tévhit, hogy „A happy end csak áltatja a gyermeket! A valóság nem ilyen!”Így szól ismét a felnőtt. Holott a gyermek érzékeny lelkivilágának nagyon sok megerősítésre van szüksége ahhoz, hogy megtanulja, az élet igazságos. Nem szabad a gyerekeket megfosztani ezektől az illúzióktól. Csak a világról való negatív vélekedést erősítjük így benne. A mesék által megélt fantáziavilág a gyermekkor szerves része. A realitásérzék idővel úgyis kialakul, ne sürgessük!


„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.„
(Bruno Bettelheim)

Gyógyító mesékkel feldolgozhatók a napi történések

A mese kommunikációs eszköz. Út a gyermek lelkivilágának megértéséhez. A mesélésen keresztül megérthetők a napi események. A mesefigura is elmegy az oviba, ahol játszik a barátaival, de délután a szülei hazaviszik. A mesékben sokszor megjelenik az a téma, amely éppen a gyermeket foglalkoztatja. Ha történt vele mostanában valami, akár jó vagy rossz dolog, jobban kifejeződhet így mint élő szóban. A kistestvér érkezését, egy halálesetet vagy akár a válást is segíthet feldolgozni, ha a meséken keresztül közelítjük a témát. Egy dologra azonban vigyázzunk: nem szabad az akaratunkat ráerőltetni a gyermekre. Csak addig mélyüljön el egy téma, ameddig a gyermek is befogadó.

 

Végezetül pedig álljon itt egy idézet, mely mindent elmond a mese jótékony szerepéről: 

„A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.” (Kádár Annamária)

 

Szerző: Bojti Andrea

Fotó: Freepik