Mindannyian hibázunk, olykor kisebbet, máskor nagyobbat, de közben sokat tanulunk a világról, önmagunkról, az érzéseinkről. Mindannyian hibázunk, olykor kisebbet, máskor nagyobbat, de közben sokat tanulunk a világról, önmagunkról, az érzéseinkről.

A pszichológia tudománya rendkívül fontosnak tartja a rezilienciát, vagyis azt a rugalmas ellenállási képességet, amellyel egy kellemetlen, nehéz élethelyzet után gyorsan visszanyerjük testi-lelki jó állapotunkat. Van, akinek ez ösztönösen megy, van, akinek lassabban, a jó hír azonban az, hogy ez a képesség fejleszthető. 5 egyszerű kérdéssel egy gyereket is rá lehet vezetni, hogyan csinálja.



1. kérdés: Mi történt?
Az első lépés egy kellemetlen élmény után, hogy megkülönböztessük a tényeket az érzésektől. Ez egy gyermek számára különösen nehéz. Vegyünk egy példát:

„Csúnyán viselkedtem a bulin, ezért soha többet nem hívnak meg” – mondja a csemete, de az állításnak csak egy része tény.

„Mit értesz az alatt, hogy csúnyán? Mit csináltál pontosan? Mondta valaki, hogy nem hívnak legközelebb, vagy csak te gondolod?” – így rávezethetjük, hogy megkülönböztesse a tényeket az érzéseitől, és ne szorongjon valószínűsített történések miatt. Ha elmeséli, érdemes megismételni a puszta tényeket.

„Tehát dühösen rászóltál Petire, amiért megette az utolsó sütit. Ez történt?” Így már nem is olyan ijesztő a helyzet.

2. kérdés: Mit éreztél?
Ha már megismertük a tényeket, foglalkozhatunk az érzésekkel. A szégyen, a félelem, a szorongás teljesen természetes egy kellemetlen élmény után, és könnyebb megbirkózni velük, ha meg tudjuk nevezni őket. A kisebb gyermekeknek nem könnyű megfogalmazni, mit is éreznek, de értő figyelemmel rá tudjuk vezetni őket.

„Nem akarok többet találkozni velük, fáj a pocim.”

„Kicsit aggódsz, hogy mit fognak szólni a többiek, amikor újra találkoztok? Amikor félek, néha nekem is fáj a hasam” – mondhatjuk neki, így segíthetünk benne, hogy definiálja az érzéseit - jelen esetben a félelmet-szorongást.


Az első lépés egy kellemetlen élmény után, hogy megkülönböztessük a tényeket az érzésektől.

3. kérdés: Mit tanultál belőle?
Kicsit távolabbról kell szemlélnünk a történteket, ha értékelni akarjuk őket, ez az, ami egy gyerek számára nehéz lehet. Lehet, hogy néhány óra múlva még nem látja objektíven a szituációt, kell neki esetleg egy-két nap vagy hét.  Jó tipp lehet, ha a saját életünkből hozunk példát.

„Amikor annyi idős voltam, mint te, egyszer rákiabáltam Lilire, mert elvette a tollamat. Aztán rájöttem, hogy…”

4. kérdés: Legközelebb hogyan csinálod?
Állítsuk össze közösen a cselekvési tervet, ha még egyszer ilyen helyzetbe kerülne.

„Legközelebb esetleg kérdezd meg, elfelezné-e veled az utolsó sütit. Vagy kérdezd meg, van-e még másik.”

Szépen lassan a kicsi egyre magabiztosabb lesz, és több megoldás is eszébe jut majd magától.

5. kérdés: Mit érzel most?
Most, hogy meghatároztuk a tényeket, beszéltünk az érzésekről, levontuk a tanulságot és kidolgoztuk a lehetséges megoldást, eljött az ideje, hogy emlékeztessük rá magunkat (és gyermekünket), hogy az élet megy tovább, nem történt tragédia. Nem lesz azonnal minden tökéletes, de egy-egy ilyen tapasztalat sok mindenre megtaníthat, így legközelebb könnyebb lesz elbánni a hasonló helyzetekkel.  

A rezilienciát lépésről lépésre, az ilyen apró „leckéken” keresztül lehet fejleszteni, hogy a gyerekből magabiztos, a konfliktusokat és a nehézségeket jól kezelő felnőtt legyen.

Forrás: a mothering.com cikke alapján
Fotó: Pixabay