Ahogy teltek-múltak a hetek, hónapok, az izgalom fokozódott, egyre többet beszéltünk a kisfiamról, különböző helyzeteket képzeltünk magunk elé, számtalanszor elpróbáltuk a szülést, illetve eljátszottunk a császármetszés gondolatával. Nagyjából tudtuk, hogy mikor mi fog történni, csak a dátummal nem voltunk tisztában. Sőt, inkább korábbi időpontot jósoltunk. Ez nem jött be, de maga az esemény felülmúlhatatlan és leírhatatlan – azért megpróbálom!
Fantasztikus, csodálatos érzés! Kilenc hónap izgalom, küzdelem után hirtelen apa lettem.
A bőrmetszéstől a kiemelésig talán másfél perc telhetett el, mégis óráknak tűnt, kissé remegett a lábam és izzadtam.
Első pillanatban megláttam a hajas fejbőrt! Úristen! Van haja! A haj alatt kissé ráncolt homlok, összegyűrt fülek, csukott szemek, leboruló fej, két kar, két láb. Felfoghatatlan, érthetetlen... Köszönöm.
Pár másodpercig fogom a kezemben, és csak nézem, csak nézem. Nem tudom kire hasonlít, de Ő a kisfiam! Talán néhány könnycsepp szökik a szemembe…Még percekig döbbenten nézném, de nem lehet.
Elkezdődnek a császármetszés befejezéséhez szükséges rutin kézmozdulatok. Köldökzsinór ellátás, fényképezés. Szinte nem is figyelek oda. Kisfiamon jár az eszem, milyen lesz egy óra múlva, öt év múlva, húsz év múlva? Rövid időn belül felöltöztetve, becsomagolva újra láthatom. Tisztára olyan, mint az apám. Kétségbeesett tekintet: „hova kerültem”, tükröződik az arcán.
Kórházi sürgés-forgás, gratulációk, látogatók tömege, fotók. Ünneplés a kórteremben: virág, ajándék, hiszen „apa” lettem. Hirtelen és végérvényesen. Nagyon jó!
Talán nem változik meg gyökeresen az életem, de az első helyre a kisfiam került.
Azóta eltelt néhány hét. Azt az 5-6 dolgot, amit kell, remekül csinálja, megállás nélkül kalimpál pici karjaival és lábaival. Honnan ennyi energia? Így kommunikál, miközben el-elmosolyodik, nyelvét ki-kidugva keresi az anyatej forrását. Rengeteg sötét haját irigykedve nézik.
Csodálkozva bámulom a szemöldökét, a homlokát, a fülét. A szemeit biztosan tőlem örökölte, legalábbis remélem, füleit mintha az enyémről mintázták volna. Orrát, kis finom, puha arcát a feleségemtől szerezte, mosolya talán a nagyié. Picike, finom kezei, az ujjak formái, a puha selymes lábacskák, de még a lábujjak, a körmök is hasonlítanak a miénkhez. A természetet, a genetikát csodáljuk minden percben.
Napról napra, hétről hétre változik.
Ilyenkor átértékelődnek az élet dolgai, új fontossági sorrendet alakítok ki. Figyeljük fürdetéskor, szoptatáskor, ahogy nézelődik, szívja magába a külvilágot és ahogyan extázisba kerül, amikor beszélünk hozzá. Élénken figyel, próbálja formálni a gondolatait, olykor hangokat ad, ez mind, mind csodálatos érzés.
Függő lettem, és talán „szerelmes”! Ámulatba ejt a látványa, rabul ejt kisbabaillata, bőre puhasága, selymessége. A szája, szeme, orra, mintha rajzolták volna! Tökéletes, szabályos. Hihetetlen ártatlansága, kiszolgáltatottsága. A nap 24 órájában hiányzik, rá gondolok reggel, este, munkám közben, pihenés alatt. Csodálatos! Mindenkinek ajánlom.
Szerző: dr. Rácz Tibor
Forrás: Kismamák és kisbabák új egészségkönyve (Kossuth Kiadó 2005)
