A közelmúltban Tari Annamária pszichológus posztja kavart indulatokat az egyik közösségi oldalon. Írása arra világít rá, hogy már az egész pici gyerekekre is rendkívül negatív hatással van a képernyőhasználat. A posztra számtalan, sokszínű komment érkezett, ezekből is szemezgettünk.

„Nemrég egy óvodában tartottam előadást, ahol az óvónők elmesélték, mennyire mások a mostani kicsik." - kezdte bejegyzését a szakember - "Egyiküknek még a szeme is könnybe lábadt, amikor arról beszélt, hogy kitette az asztalra a babatányérokat és evőeszközöket, és hívta vendégesdit játszani a gyerekeket. Azt tapasztalta, hogy ugyan odajöttek, de lesöpörték az asztalról a tárgyakat. Nem ismerték fel a játékokat.
"Otthon sem terítenek már!" - mondta szomorúan. Még hétvégén sem.

Arra a kérdésre, hogy mivel szeretnek játszani náluk a gyerekek, leginkább a nehézségeket hangsúlyozták, és azt, hogy azok a kicsik, akikről tudják, hogy játszhatnak otthon okostelefonnal, leginkább csak rombolni akarnak. 
Ezek a gyerekek alig vonhatóak be valamilyen figyelmet igénylő játékba, nehezen bánnak az érzelmeikkel, gyakran és gyorsan lesznek indulatosak.

Ez az indulatvihar és nyugtalanság akkor érthető meg, ha az ingerekkel elárasztó képernyőt vizsgáló kutatásokat olvasunk… Fontos a téma, és jó lenne sokkal többet beszélni erről, mert a korai és túlzott okoseszközök használatának sajnos hosszútávú veszélyei vannak.”

Tari Annamária a könyvéből idézett a posztban, és sokan érezték úgy, hogy hozzá kell szólniuk a pszichológus tapasztalataihoz.

Egy pedagógus úgy látja, a gyerekek talán nem is tudják, mi is a boldogság valójában, mert számukra a legnagyobb örömöt már egy-egy újabb kütyü jelenti.

Egy középiskolai tanár elmondta, hogy középiskolás diákjain „látja a figyelemzavart, az elvonási tüneteket, a személyes kapcsolatok háttérbe szorulását” és ahogy egy ismerőse fogalmazott: „aki megismeri a virtuális világot, annak a való világ túl szürke”. 

Egy szülő ugyanakkor rávilágít arra, hogy ez nem is olyan egyszerű, hiszen „már szinte semmit nem intézhetünk személyesen. A banki dolgainkat online intézzük, a villanyóra és gázóra állásokat interneten jelentjük be. Az orvos a felhőbe írja a receptet, a boltban önkiszolgáló pénztáraknál fizetünk. A rokonokkal, ismerősökkel online tartjuk a kapcsolatot. Az iskolai dolgok is online érkeznek”.

Voltak, akik nem látják ennyire tragikusnak a helyzetet:

„Szerencsére én nem ezt látom az ovinkban (megyeszékhelyen). Minden csoportban mind a fiúk, mind a lányok szívesen játszanak nem csak konstruáló, de szerepjátékokat is. Rendszeresen babáznak, anya-baba játékot játszanak, hozzák a kávét, sütit nekünk, felnőtteknek is, de leülnek asztalhoz családosat játszani.”

„Azért ezt így túlzásnak tartom. Nyilván vannak ilyenek is, de átlagban nem ezt tapasztalom.
Az én gyerekeim is használnak okos eszközöket, de emellett órákig el tudnak játszani, kapcsolatot tudnak teremteni más gyerekekkel… Meg kell találni az egyensúlyt. Ez pedig a szülő feladata.”

Többen azt emelték ki hozzászólásukban, hogy a cél az lenne, hogy sikerüljön ellensúlyozni a digitális információáradatot a szociális kapcsolataik erősítésével, sok kommunikációval (szülő-gyermek, pedagógus-szülő), szülői önfegyelemmel, sok olvasással, közös tevékenységgel és kapcsolódással.

Néhányan arról írtak, hogy sok lemondással ugyan, de képernyőmentes életet élnek, és gyermekük az átlaghoz képes sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb.

Egy meseterápiával foglalkozó szakember pedig így fogalmazott: „A szülőket meg kell tanítani gyermekeikkel való, az életkori sajátosságokat is figyelembe vevő közös életre, tevékenységekre!”

 

Forrás: Facebook
Fotó: Freepik