Mi mindent csinál egy anyuka reggel 9 előtt? Nemrégiben a Facebookon írta meg egy posztban egy négygyermekes anyuka, írásának hatalmas sikere lett. Liz Petrone már 14 éves az IT szakmában dolgozik, emellett négygyermekes édesanya és blogger, több szülőknek szóló online magazin szerzője. Nemrégiben a Facebookon írta meg egy posztban, hogyan is tölti a reggelt egy kisgyermekes anyuka - írásának akkora sikere volt, hogy többezren megosztották és 15 ezer reakció érkezett rá. Olvasd el te is!

A mai reggelen négy alvó lényt ébresztettem. Volt, akit simogatva, volt, akit kicsit noszogatva - és olyan is volt, akiről lehúztam a takarót és megpróbáltam a kirángatni az ágyból, mivel sem a simogatás, sem a noszogatás nem vált be. Ez utóbbira egyáltalán nem vagyok büszke.

Beágyaztam öt ágyat - az egyiket kétszer is, mivel valaki nem átallott visszamászni az ágyába, hogy kicsit meghosszabbítsa az alvásidőt. Na jó, lehet, hogy ez én voltam.

Megtusoltam és próbáltam emberi külsőt varázsolni magamnak, lehúztam három vécét és kihalásztam egy igencsak nedves pulcsit az egyik ágy alól.

Főztem két csésze jó erős kávét.

Felöltöztem, ráadtam a ruhát az egyik gyerekre, a másikat meg figyelmeztettem, hogy jönne értem a gyámügy meg a rendőrség, ha abban a szerelésben, amit felvett, elengedném otthonról.

Mindannyiuknak szóltam, hogy mossanak fogat. Négyszer. Egyikük sem tette meg. Ezen még dolgoznunk kell.

"Ne ordítsatok, mert még felébresztitek a szomszédokat!" - ordítottam rájuk olyan hangosan, hogy tuti felébredtek a szomszédok. És nem egyszer - sokszor, nagyon sokszor.

Elfurikáztam a nagyokat suliba - aztán hazamentem, és kicsivel később megint odamentem a sulihoz azokkal a tancuccokkal, amiket a nagyok otthon hagytak.


A szerző, Liz Petrone gyermekei: 12, 11, 7 és 3 évesek

Beálltam a buszmegállóba, de csak a kettővel későbbi buszra tudtam felrakni a gyerekeket, mivel nem voltak hajlandóak lemászni a szomszéd fájáról.

Gombóccal a torkomban integettem nekik, aztán bementem az üres házba.

Összeszedtem a reggeli maradványait a kocsiban, a konyhában meg a hajamban.

Szétpakoltam a párnákból épített erődítményeket, majd lerángattam egy Mancs őrmesteres alsónadrágot az asztali lámpáról és bedobtam a szennyesbe, újra bekentem szájfénnyel a számat, mivel lekopott a sok búcsúpuszitól.

Adtam enni és inni a kutyának, letöröltem a konyhai pultot, kikapcsoltam a tévét és a kávéfőzőt, lekapcsoltam az összes égve maradt lámpát, majd feloldottam a telefonom kódját, ahol rögtön megjelent 12 szöveges üzenet, 2 nem fogadott hívás, és 384 figyelmeztető jelzés.

Mindezt még reggel 9:00 óra előtt.

Amikor végre lerogytam a székembe és bekapcsoltam a gépet, a fit órám már azt jelezte, hogy a mai napon 4 kilométert gyalogoltam. Mindezt egy szokványos hétköznap reggeli készülődéssel. És az, hogy legyaloglok reggel 4 kilométert úgy, hogy valójában sehova sem megyek, pontosan megmutatja a kisgyerekes szülői lét lényegét.

Nem azért mondom ezt most el, hogy bárki is megsajnáljon, dehogy. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan munkahelyem van, ahol kellően rugalmasak velem. Meg egyáltalán: szerencsés vagyok, hogy van munkahelyem. Szerencsés vagyok, hogy van négy egészséges gyermekem, így nem kell plusz órákat azzal töltenünk, hogy kezelésekre vagy orvosi vizsgálatokra vigyem őket, vagy elintézni, hogy speciális nevelést kapjanak az iskolában. Szerencsés vagyok abban is, hogy olyan közegben élek, ahol a nők dolgozhatnak és szabadon elhagyhatják az otthonukat. És szerencsés vagyok, hogy az egészségemmel sincs semmi baj, és hogy a fentieket képes vagyok javarészt egyedül menedzselni.


A kis család

Csak azért mondtam el mindezt, mert ha még egyszer valaki nekem szegezi, hogy "De jó is neked, hogy elég csak 9-kor bejönnöd a munkahelyre", akkor kiakadok.

Együttérzek a dolgozó anyákkal, mélységesen együttérzek. De mindezek felett, emelem kávésbögrém (a mostanra már kihűlt kávémmal) mindannyiótokra, és azt üzenem, folytassátok csak ugyanígy tovább, bárminek is nevezzük mindezt.

Hacsak nem ítélkezni akartok. Mert arra senkinek sincs szüksége. Elvégre van annál jobb dolgunk is.

Forrás, fotók: Facebook/Liz Petrone