Jelentősen megnőtt az idősebb korban babát vállalók aránya az utóbbi időben. Sokan félnek tőle, pedig számos előnye is van a késői gyermekvállalásnak.
Az előző generációk 18 éves koruk környékén házasodtak, és a gyermekáldás sem váratott sokat magára: az anyák 35 éves korukban már középiskolás korú gyermekekkel büszkélkedhettek. 2023-ban ez a mentalitás már-már rendkívülinek számít. Manapság a lányokat is a karrier és a személyes függetlenség irányába terelik, így nem csoda, ha egyre nő a 30 év felett anyává válók aránya.
A CDC szerint az ún. „előrehaladott korú (35-39 éves)” anyák aránya 1 százalékról 14,2 százalékra nőtt. Korábban a kései gyermekvállalást egészségügyi kockázatokkal hozták összefüggésbe, azóta azonban világossá vált, hogy későbbi életkorban szülni mind a babák, mind édesanyjuk számára is tartogat előnyöket.
A késői gyermekvállalás 5 előnye:
1. Már kibuliztad, kiutazgattad magad, nincs hiányérzeted
Az ember húszas évei általában a tanulásról, és a karrier megalapozásáról szólnak. Aki ebben az időszakban válik szülővé, az hamar rádöbben, hogy a bulizás ugyan vonzó lehet, de egy újabb kimaradásnál már többet ér a korai lefekvés. Fiatal szülőként gyorsan felnőtté válik az ember…
Az, aki idősebb korban szül, már megtapasztalhatta a gyermekmentes, viszonylag kötetlen életet (utazgatás, esti programok), így könnyebben képes azt elengedni, és a gyermekes életet felszabadultabban, teljességében megélni.
2. Anyagilag nagyobb biztonságban vagy
Egy igazán nagy előnye annak, ha később vállalsz gyermeket, hogy szülés után majd nagyobb eséllyel törhetsz előre a karrieredben, ami pedig nagyobb anyagi biztonságot és mozgásteret jelent. A fiatalok célja általában még csak a munkaerőpiacon elhelyezkedés, amely időszakban nem célszerű azonnal extra szabadidőt vagy szabadságot kérni. Ezzel szemben több év összegyűlt munkaviszonya és -tapasztalata már nagyobb megbecsültséget jelent a munkáltatónál, így bátrabban vehető igénybe hosszabb szabadság. További előny, hogy a szülést megelőző években megtakarításokra is volt lehetőség, mely biztonságot nyújt a kisgyermekes évekre.
3. Mindent jobban értékelsz , semmi lesz magától értetődő
A nővérem 34 évesen szült először, míg én 28 voltam, mikor a fiam született. Természetesen rajongok a fiamért, de valahogy sosem fordult meg a fejemben, hogy azon aggódjak, valaha lesz-e gyerekem, minden olyan természetesnek tűnt. A nővéremnek ellenben nem volt magától értetődő, hogy anya lesz, így mikor végre gyermeke született, számára nem léteztek nagy hullámvölgyek: sosem panaszkodott vagy aggodalmaskodott semmin, egyszerűen boldog volt, hogy anya lehet! Minden pillanatát élvezte, és az értékes perceket nem árnyékolta be a túlzott aggodalom vagy stressz.
4. A baráti köröd ráér, és szívesen segít
Ha neked és a barátaidnak is kicsi gyereke van, a kötöttségek miatt bizony nem könnyű egymásnak tényleges segítséget nyújtani. Ám ha később szültél, mint ők, a baba- és kisgyermekkoron ők rég túlléptek, így nem csak szívesen, de valóban tudnak is segíteni. És ez bizony nem jelentéktelen előny!
5. Szíved-lelked fiatal marad!
A szülői értekezleten te vagy a legidősebb? Na és? Talán elsőre szürreális érzés, ám hamar átlátod majd a helyzet jó oldalát: kapcsolatban maradsz a fiatalabb korosztállyal. Ne érezd ezért kínosan magad, hiszen éppen ez a kapcsolódás tart majd fiatalon! Az ősz hajszálak miatt kárpótol majd, hogy a friss trendekkel, zenékkel és minden egyébbel képben leszel.
Mi lehetne annál jobb, mint bölcs és vagány anyukának lenni?
Fotó: Freepik
Forrás: Baby-chick