2011 júniusában összeházasodtunk a párommal és gőzerővel rá is álltunk a baba témára. Én 26 éves vagyok és sclerosis multiplexes. Dönteni kellett, kezelés vagy baba... hát persze, hogy baba :)

Kétszer próbálkoztunk és szeptember 11-én pozitívat teszteltem.
Nagyon boldogok voltunk, az egész család örömmel várta a pici babánkat, az első unokát.

A várandósság nagyon jó hatással volt rám, főleg az egészségi állapotomra, minden zökkenőmentesen zajlott.

Nem fogadtunk orvost, mert hinni akartam abban, hogy súlyos 100.000 Ft-ok nélkül is világra lehet hozni egy babát. Jártunk szülésfelkészítő tanfolyamra, klubba, mindenféle ilyen programon részt vettünk és egyre jobban körvonalazódott előttem, hogy hogyan is szeretnék én szülni. Nem készítettem ugyan szülési tervet, de a kistesó  már így fog megérkezni.

18. hetesen tudtuk meg biztosan, hogy kislányt várok, bár engem csak megerősített az uh, mert én a pozitív teszt után rögtön éreztem és tudtam, hogy kislányt hordok a szívem alatt. A neveken sokat gondolkodtunk, variáltunk és cserélgettünk, míg végül Noémi lett a neve. Fontos volt számomra a név jelentése, mivel a Noémi jelentése gyönyörűséges, így nem is gondolkodtam tovább és határozottam kitartottam a név mellett. Nagyszülők és barátok sokat kérdezték, biztos ez marad? - igen biztos.

32 heti uh-on kicsit kevésnek becsülték Noémi súlyát, egészen pontosan 1430 grammnak.. és a lepény már itt 2 fokban érett volt. Természetesen úgy megijedtem ettől a súlytól, hogy még azon a napon elmentünk egy magán uh-ra, ahol már 2000 gramm volt a súlya... na most akkor mi is van?? A méhlepény a következő hétre 3. fokú lett és egy héten kétszer is kellett mennünk áramlásvizsgálatra. Megterhelő volt a családnak, mert én hiába tudtam vezetni, a nagyszülők nem engedték, hogy terheljem magam, mert ráadásul ágynyugalomra parancsolt az orvos a baba súlya miatt.

Na kb. a 39.héten jutottam el odáig magamban, hogy soha többet fogadott orvos nélkül... a sok várakozás, állandóan más orvos volt az ambulancián, mindegyiknek magyarázni, hogy miért is vagyok itt... persze senki nem nézte meg a kiskönyvet. Telt-múlt az idő, már nagyon vártuk Noémi érkezését, és egyszer csak, a 40. betöltött héten, egy szerdai nap, elkezdett szivárogni a magzatvíz.

Először nagyon megijedtem, aztán szépen megnyugodtam és néhány óra pihenés után bementünk a kórházba.
Szülőszobára kerültem éjjel egy óra körül. Semmi nem történt. Rátettek a ctg-re és hallgattuk a férjemmel a kicsi szívverését. Semmi fájásom nem volt.

5 óra környékén előkészített az éjszakás szülésznő, majd reggel 6-kor a főorvos megvizsgált és bátorított, hogy semmi baj nem lesz. Majd jött az aznapi ügyeletes doki, akit már ismertem az ambuláns rendelésekről és eléggé irtóztam tőle. Mikor megtudtam, hogy nála szülök, egy világ omlott össze bennem.

Semmi fájásom nem volt, majd bekötötték az oxitocint. Nagyon féltem tőle, mert sok rosszat olvastam róla.

Jeleztem a dokinak, hogy neurológiai betegségem van és a kifáradás miatt, szeretnék epidurálist kérni. Nem is volt ezzel semmi gond, jött az aneszteziológus, bekötötte és minden ok volt.

Éreztem mindent így is...folyamatosan vizsgálgattak, nézte a doki, hogy hogy áll a baba....többet volt bent nálam, mint egy fogadott orvos... jól esett és nagyon kedves is volt, nem mint az ambuláns rendeléseken.

Dél körül már eléggé türelmetlen voltam, hogy mikor lesz már baba, mikor leszek már túl az egészen.

Soha nem értettem azt, hogy honnan tudják a szülő nők, hogy hány percesek a fájások, mikor jön, mennyi ideig tart, ez mindig homályos volt...na most bezzeg, én feküdtem a szülő ágyon, velem szemben egy óra volt és minden másodpercet figyeltem, ahogy járt a mutató, szinte transzba ejtett az az óra... nem is vettem tudomást szinte semmiről, csak az órát néztem. Az orvos megállapította, hogy fájásgyenge vagyok... hát ez érdekes. Jaj, gondoltam nincs itt egy google, hogy ezt megnézzem mit jelent, most akkor mi lesz?

12 óra környékén mondta a szülésznő, hogy nyomjak egyet, nézzük meg mi lesz, hát én nyomtam is egyet, de az egyenlő volt a vicc kategóriával....

Emeltek az oxin, de én semmit nem éreztem ebből.  13 óra környékén elkezdtek bepakolni a szülőszobába, mérleg, mérőszalagok, karszalagok és stb... már örültem, mondta a férjem, hogy most már tuti kezdődik.

13:30-kor ott állt felettem két szülésznő, a férjem és a doki is mellettem állt, kérte támasszam a talpam a derekának, az egyik szülésznő a fejem felett, tette a tenyerét a hasamra, a másik szülészőo fogta az egyik lábam, a másik lábamat pedig a férjem. Na mondták, hogy ha jön a fájás akkor nyomjak.. jött a fájás, összecsomagoltak engem és nyomtam egy óriásit... na vége lett a fájásnak, mondta a doki a férjemnek, ha akar, akkor  menjen a lábam közé és nézze Noémi kis fejét. Gondoltam magamban, jaj, már csak ez kell, hogy megnézze.. mit fog látni vajon, honnan van bátorsága ehhez... ezen kattogtam. A szemem végig csukva volt, mert kérték csukjam be és nem is mertem kinyitni. Na jött a következő fájás, nagyon de nagyon nyomtam, úgy ahogy még soha...olyan erőt kaptam valahonnan, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Mikor vége volt a fájásnak, akkor olyan csend vett körül minket a szülőszobában, hogy azt a csendet soha nem felejtem el. Szinte tudta az Unirvezum, hogy most születik egy új élet a Földre, eggyel több szív fog dobogni...senki nem szólt, senki nem mondott semmit, éreztem a fájást, nyomtam és nyomtam és még egyet nyomtam és akkor éreztem megszületett Noémi. A férjem rögtön elsírta magát, soha nem láttam sírni, annyira csodás pillanat volt, amilyet soha nem éreztem még. 13:45-kor született meg Noémi, 15 perc volt az egész kitolási szakasz.

Amikor felsírt és rátették a mellkasomra, én olyan boldog voltam és büszke magunkra, hogy megcsináltuk, ez az, sikerült, itt van Noémi. Nem néztem az orvosra, a szülésznőkre, csak megcsókoltam a férjem és azt  mondtam neki, hogy köszönöm és szeretlek. Ez volt az a perc, amikor eldöntöttem, hogy igen, még, akarok még szülni, hiszen ez csodás volt.. Egy örök élmény... soha semmi nem tudja ezt az érzést pótolni.

Ha megkérdezik tőlem, hogy milyen volt szülni én mindig azt mondom, hogy csodás és alig várom, hogy megint szülhessek.

Noémi baba azóta már 4 hónapos, igazi szerelemgyerek. Szoptatom, csak anyatejes, igazi vidám, kiegyensúlyozott baba.

Ez az én szülés élményem!

Sasvári Adrienn


Ha Te is szeretnéd megosztani élményeidet a Szülők Lapja olvasóival, küldd el nekünk a szerk@szuloklapja.hu címre!

Szeretnéd Te megörökíteni a várandóságod minden boldog pillanatát? Katt ide! >>