Minden szülő tapasztalja, hogy gyermekének van egy kedvenc, takarója, cumija, plüssállata, vagy valamilyen tárgy, ami mindig vele van. Vajon miért ragaszkodnak annyira a kicsik a rongyijukhoz, alvókájukhoz, babájukhoz, mi ennek az oka?
Minden szülő tapasztalja, hogy gyermekének van egy kedvenc, takarója, cumija, plüssállata, vagy valamilyen tárgy, ami mindig vele van. Vajon miért ragaszkodnak annyira a kicsik a rongyijukhoz, alvókájukhoz, babájukhoz, mi ennek az oka?
Elválaszthatatlan társ, vigasztárgy
Tentike, zsákom, kutyuska, cumma, Ármin a plüssmaci…ki hogyan nevezi elválaszthatatlan „társát”. A kisgyerekek többségének van vigasztárgya, melyet sokszor még a mosdóba is magukkal cipelnek. Sok szülő azonban mégis azt gondolja, valami nincs rendben a gyerekkel, ha ennyire ragaszkodik egy tárgyhoz. Azt kérdezik, mit ronthattak el, és hogyan tudnák leszoktatni róla?
Mi a szerepe az átmeneti tárgynak?
A gyermeklélektan ezeket a tárgyakat ún. átmeneti tárgyaknak hívja. A tárgykapcsolat elmélet képviselője, Donald Winnicott szerint az átmeneti tárgyak segítik az anyától való elszakadást, leválást. 6-7 hónapos kora körül a gyermek elkezdi felismerni, hogy ő és édesanyja két különálló lény. Ettől eleinte megijed, és ha az anya eltávolodik tőle, kétségbeesetten sírni kezd.
A fejlődéslélektan ezt az időszakot a szeparációs szorongás korának nevezi. Mivel ebben az életkorban még nem alakult ki a csecsemőben a tárgyállandóság, nem tudja, hogy az anya vissza fog-e jönni, hiszen nem látja éppen maga körül. Ahogy a mozgása is fejlődik és képes lesz a helyváltoztatásra, megtapasztalja, hogy édesanyja után tud menni. Azonban ez még mindig kevés ahhoz, hogy állandóan együtt legyen vele, így az ő pótlására kellenek az átmeneti tárgyak, melyek akkor is ott vannak, amikor az anya nincs.
A vigasztárgy mindig ott van, amikor az anya nincs, és a gyermek saját maga uralkodhat fölötte. Ha szüksége van rá magához veszi, ha éppen nincs, félre rakja. A tárgyon keresztül megtapasztalhatja, hogy neki is van hatalma a világ fölött.
Átmeneti tárgy lehet egy plüssállat, pléd, hálózsák vagy a cumi is. A gyermek temperamentumától is függ, mennyire használja ezeket. Vannak olyan kisbabák, akik alaptermészetükből kifolyólag is képesek az önmegnyugtatásra, míg másoknak nagyobb igénye van az édesanyára.
Ez lehet az érzelmi elhanyagolás jele?
Sokan azt gondolják, az érzelmi elhanyagolás jele, ha egy kisgyermeknek átmeneti tárgya van. Ez így általánosságban mégsem igaz! Winnicott elméletére visszatérve, éppen arról van szó, hogy a gyermek akkor képes átmeneti tárgyhoz kötődni, ha stabil kötődés alakult ki közte és gondozója között.
„Ahhoz, hogy az átmeneti tárgy jelentőssé és jelentéstelivé váljon szükséges egy megfelelő külső tárgy – az anya - jelenléte. Az ilyen megfelelő tárgy az "elég-jó-anya". Az „elég-jó-anya” nem egy tökéletes gondozó, hanem sokkal inkább olyan valaki, aki aktívan képes alkalmazkodni csecsemője szükségleteihez, majd ezt a csecsemő igényeinek megfelelően képes fokozatosan csökkenteni.”
Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az átmeneti tárgyak a gyermek önállósodásának megnyilvánulásai. Megjelenésük életkori sajátosság, és általában óvodáskor végére eltűnnek.
Szabad-e elvenni a vigasztárgyat a gyermektől?
A vigasztárgyat a kicsitől erőszakkal elvenni nem szabad. Finoman lehet korlátozni a használatát (pl. csak elalváshoz kapja meg), de a legjobb megvárni, amíg magától elhagyja. Ha az átmeneti tárgy egy plüss vagy kistakaró, érdemes belőle két egyformát beszerezni, így a tisztántartással sem lesz gond. Ha a cumihoz ragaszkodik a gyermek, korlátozhatjuk a használatát az alvás idejére.
Mit tegyünk, ha kórossá válik a kötődés?
Nagyon ritkán előfordulhat, hogy a gyermek többet törődik az átmeneti tárggyal, mint az emberekkel. Ha úgy tűnik, lassan kórossá válik a kötődés, érdemes szakemberhez fordulni és kizárni az autizmus gyanúját.
Fotó: Rawpixel