Vajon miért nő a császármetszések száma akkor, amikor a mai kismamák jóval felkészültebbek, mint nagyanyáink? Hova vezet, ha a kismamák irreális elvárásokat dédelgetnek magukban a szülésről? Mi a legnagyobb hiba, amit a mai várandós kismamák elkövetnek? Ezekről és a szülés lelki tényezőiről beszél dúla szakértőnk.

Sok információ áll rendelkezésünkre a szülésről. A testi oldal olyannyira feltérképezésre kerül, hogy a varázsnak nem marad híre-hamva sem.  Pedig, ha visszagondolunk, száz vagy ezer évvel ezelőtt azt sem tudták, hogyan alakul, hogyan növekedik a baba az édesanyja méhében, nem tudták, megvannak-e az ujjacskái, és, hogy a lábai nem dongák-e, sőt, arról sem volt fizikai képük, hogy a kis jövevény hím vagy nőnemű-e, vagy mikor is kellene a világra készülnie. A megérzések, a varázs, a talány volt a legjellemzőbb erre a 9 hónapra. És szépen lassan, ahogy az orvostudomány és a technika kialakult, és ilyen rohamosan fejlődött, egyre több rejélyt fejtettek meg, egyre precízebb lett a diagnosztika, természetesen egyre pontosabbak a szűrések, és egyre kevesebb rés maradt a misztériumnak.

Évről-évre egyre több a császármetszéssel világra jött babák száma
Viszont a testi felfedezések és megoldások nem tették könnyebbé a szülést a mai asszonyoknak. Sőt, talán mintha egyre nehezebben adnánk oda magunkat a szülés erejének, sodrásának. Rengeteg cikk, felkészítő, ilyen-olyan könyv foglalkozik azzal, hogy nőknek információt adjon a fájdalommentes szülésről, napról napra új technikákat hoznak nyilvánosságra a természetes szülés fontosságáról és teljességének megéléséről, mégis évről évre növekszik a császármetszéssel világra hozott kisbabák száma.

A kismama érzelmei és gondolatai rendkívüli hatással vannak a szülésre
Elengedhetetlen a lelki oldalról beszélni, hogy megérthessük azt, ami a szülő anyával és gyermekével történik, mert a szülés maga nem csak fizikai síkon megy végbe, ahogyan azt sokan feltételezik, erre a folyamatra óriási hatással vannak az érzelmek, az anya gondolatai, érzelmei és a spiritualitása egyaránt.

Ráhangolódás a szülésre – „minden úgy lesz a legjobb, ahogy történni fog”
Jó lenne, ha azzal az alaphelyzettel indulnánk a szülésnek, hogy minden úgy lesz a legeslegjobb, ahogyan történni fog. Jó lenne, ha az anya biztonságban érezné magát és gyermekét a szülőszobán és nyugodt szívvel tudná kiengedni testéből a babáját annak a személynek, aki a gyeremek fogadásáért felelős, legyen az orvos vagy szülésznő avagy bába. De a legtöbb esteben ez úgy történik, hogy az anya a lehetőségeihez mérten választ és megpróbálja a lehetőségeket integrálni az életébe.

A legnagyobb hiba, amit a mai kismamák elkövetnek
A legnagyobb hibát abban látom, hogy kismamák, anyák egymás elvárásait veszik magukra, információhiány és információdömping miatt. Kissé ellentmondás, amit írok, de kifejtem. Az a tapasztalásom, hogy nagyon sok anya nagyon sok élményt oszt meg egymással a neten, klubbokban, stb. Ezek sajnos gyakran megalapozatlan rémhírek, saját tapasztalások, gyakran eltorzított valóság egy-egy darabjai. Érzelmek hatása alatt íródott történetek, teljesen racionalitásmentesek. És ezek alapján, felszíni információk mentén próbálnak összerakni egy elváráshalmazt a saját, többnyire elsőszülő anyák.

Fontos lenne a mély önismeret ahhoz, hogy egy reális, valódi szülés-elképzeléshez kerüljünk közelebb. Mert ami a szomszédasszonynak fontos, nekem nem biztos, ezért mélyre kellene ásnom azért, hogy megtudjam, nekem mire van szükségem és miért.

„Egy szülés 300 önismereti órával ér fel”
A stabil érzelmi háttér a legnagyobb segítség a szülésben. Mert a szülés pillanata, a vajúdás órái folyamatos tükröt tartanak nekem, magamról. Tehát, ha vajúdás közben tetszik, amit a tükörben látok, tudok haladni, és szülni, ha pedig nem, akkor egy darabig küzdhetek magammal, aztán, ha nem, segíthetnek a beavatkozások, aztán, ha az sem, akkor a műtét megment a szélmalomharctól.

Ha sikerülne megtanulni úgy gondolni a szülésre, mint egy kapura a felnőtt nő, az anyaság felé, akkor sokkal mélyebben megérthetnénk azokat az érzelmi szálakat, amik mozgatják a folyamatot és segítik ezt. Használhatnánk az erejét, a lendületét, a sorsfordító száguldását ahhoz, hogy önmagunkkal mélyebb kapcsolatot építsünk ki. Egy szülés 300 önismereti órával ér fel, örüljünk neki, hagyjuk, hogy átalakítson, transzformáljon minket és megkönnyítse a gyermekünkkel való kötődésünket. Keressük az egyensúlyt, mert az arany középút mindig a legrövidebb és a legbiztonságosabb is.

Szerző: Dézsi Réka dúla
Fotó: Freepik