Kati óvó néni rengeteg hasznos tanáccsal látta már el a Szülők Lapja olvasóit. Most is olyan gondolatokat és tanácsokat oszt meg, amelyek minden szülőnek és pedagógusnak fontos figyelmeztetésként, iránytűként szolgálhatnak a mai, rohanó világban.
Őszintén, finoman, de határozottan emlékeztet minket arra, mi az, ami igazán számít a nevelésben: nem a kitűnő bizonyítvány, nem az elért eredmények, hanem az, hogy szeretetre és együttérzésre, segítőkészségre neveljük a gyerekeket.
Szavai nemcsak elgondolkodtatnak, hanem erőt is adnak ahhoz, hogy újra ránézzünk: vajon mi, felnőttek (szülők és pedagógusok) milyen példát mutatunk nap mint nap?
"Sokat olvasni, hallani arról, hogy a mai gyerekek milyen szemtelenek, agresszívak, tisztelenetlenek, és sorolhatnám a végtelenségig. 'Bezzeg a mi időnkben!' - mondják sokan.
Már elég idős vagyok ahhoz és a tapasztalatom se kevés, hogy megállapíthassam azt, hogy a mai gyermekek semmivel se rosszabbak, mint mi voltunk. Lehet, hogy félelemből tisztelettudóbban viselkedtünk a pedagógusainkkal, na de titokban és a hátuk mögött már a tiszteletnek a nyomát se lehetett felfedezni.
És ha a régebben élt generáció olyan nagyon tisztelte volna a másik embert és az életet, akkor miért ölték halomra egymást az emberek a háborúkban, miért voltak haláltáborok és a többi szörnyűség?
Nem, soha nem voltak jobbak az emberek! Nincs új a nap alatt!
De, nekünk pedagógusoknak, szülőknek éppen az az egyik legnagyobb feladatunk, hogy emlékezzünk, és arra neveljük, a ránk bízott gyermekeket, hogy Ők jobbak legyenek!
Nem lehetne semmi se fontosabb számunkra, mint pedagógus, és mint szülő is, hogy először is empátiára, szeretetre, együttérzésre neveljük a ránk bízott gyermekeket! Minden tudást meg lehet tanulni.
De nem mindegy, hogy az a tudás milyen alapon nyugszik, hogy majd a felnövekvő gyermek a tudását, hogyan fogja használni. Jóra vagy rosszra?
Hogyan tudunk igazi életre való jó dologra nevelni?
Egy biztos, nem elvont tudományokkal, hanem tapasztalatokhoz juttatattással és példamutatással, a természetben való neveléssel.
A lehetőséghez jutással, hogy jót tegyenek, hogy segítsenek, hogy rájöjjenek, milyen szerencsések, hogy minden nap van mit enniük, és nem csak ihatnak annyit amennyit akarnak, de ivóvízben fürödhetnek is, minden nap.
A legfontosabb feladatunk nem az, hogy abban segítsük a gyerekeket, hogy kitűnő tanulók legyenek és a lehető legtöbb külön órára járjanak, hanem az, hogy jó embereket neveljünk belőlük, mert akkor lesznek majd felnőttként boldogok is!
1. Neveljük arra a gyermekeinket, hogy tiszteljék, becsüljék, szeressék a természetet és ne pusztítsák.
Ez tudom nem könnyű, igazából gyermeket nevelni művészet, de ha jól csinálja az ember, akkor majd gyönyörködhet a remekműben, ami örömmel tölti el szívét élete minden napján.
2. Tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy egyenlőek vagyunk, fekete, fehér, sárga, szegény, gazdag, nincs különbség, mindegyik értékes!
Mindegyik úgyanúgy érez, ahogy mi, ezért, ne okozzunk fájdalmat senkinek!
3. Mutassuk meg gyermekeinknek, hogy az élet szép, hogy szeressenek élni!
És ha letévednek gyermekeink a jó útról, kioktatás helyett inkább vezessük vissza őket a helyes útra.
4. Neveljük őket a munkára, úgy hogy bevonjuk őket abba, amit éppen csinálunk.
Tegyük számukra érdekessé és örömtelivé a munkát, hogy ne kényszerből, hanem önként és jó kedvvel végezzék.
5. Beszélgessünk Velük mindenről, mert így növelhetjük tudásukat.
Mindig legyen időnk válaszolni a kérdéseikre, mert különben leszoktatjuk őket arról, hogy velünk beszélgessenek, és majd máshol keresnek maguknak beszélgetőpartnert, ami lehet rossz társaságba viszi őket!
6. Ne adjunk meg mindent a gyermeknek, amit kiejt a száján, mert ezzel azt hitetjük el vele, hogy majd az életben is megkap mindent, amit csak akar.
Főleg ne engedjünk a hisztinek, mert így egy parancsolgató, uralkodásra vágyó embert nevelünk belőle.
7. Neveljük úgy gyermekünket, hogy ne legyen belőle kérkedő, dicsekedő, mert ezzel a másik embert megveti, és ezért nem lesznek barátai, amiért viszont boldogtalan lesz az élete.
Érdekes beszélgetésekkel oltsuk beléjük a tanulás vágyát, hogy ne kényszerből, hanem önként és örömmel tanuljanak, mert kíváncsiak és érdeklődők.
8. Legyen minél több közös programunk a szabadban, vagy sportoljunk együtt, tanítsuk meg úszni, biciklizni őket.
A lehető legtöbb időt legyenek vidéken, hogy okosodjanak, hogy meg tudják különböztetni a szénát a szalmától az ásót a kapától, és tudják meg, hogy melyik mire való.
Egyszer meglátogatott bennünket egy igen tanult ember. A férjem éppen a tehenet fejte, vendégünk meg megállt az istálló ajtajában. Nézte, ahogy János fejte a teheneket, majd egyszer csak megszólalt: Ez mind bika? A nevetéstől alig tudtuk megkérdezni, hogy honnan gondolja ezt. Végül sikerült megkérdeznünk. Azt válaszolta: mert mindegyiknek szarva van. Ez csak egy példa az oktatás hiányosságára, de egy jó példa arra, hogy az iskolapadban ülve, az elméleti tudást magunkba szívva nem sokat ér.
A gyereknek tapasztalatokra, élményre van szüksége, hogy ne csak tudálékos, de okos felnőtt is váljék belőle.
9. De, a legfontosabb mind közül az, hogy az emberek szeretetére, a segítőkészségre, a jóakaratra, az együttérzésre neveljük gyermekeinket!
Ezt csak azokon a példákon keresztül teheti magáévá, amikkel találkozik, és megtapasztal.
A cél az, hogy mikor elengedjük idővel a kezüket, már ne értünk, ne azért, hogy nekünk örömet szerezzenek éljenek úgy, amit látva öröm tölti el a szívünket, hanem azért mert már belőlük fakad a jóság. Mert sikerült!
Sikerült jó példát mutatnunk, sikerült átadni azokat az értékeket, amik igazából boldoggá tudják tenni az ember életét, amit majd Ők is tovább adhatnak gyermekeiknek.
Ehhez, a gyermek nevelés művészetéhez kívánok sok erőt, kitartást, bölcsességet mindannyiunknak!"
Szerző: Sándor Jánosné - Kati óvó néni
