Elvette, bántotta, megütötte? Hogyan taníthatjuk meg gyermekünknek a bocsánatkérés és megbocsájtás fontosságát? Vajon elegendő, ha csak a megfelelő pillanatban rászólunk, hogy kérjen bocsánatot? Nagy eséllyel nem, mert így csak elvárt viselkedési formaként fog tekinteni rá ahelyett, hogy valóban megértené, mikor, miért fontos bocsánatot kérni.

Megmutatjuk, mit érdemes tennünk, hogy a későbbiekben, egy-egy helyzetben gyermekünk is a bocsánatkérést tartsa helyes lépésnek! 

1. Ne kényszerítsd bocsánatkérésre!

A kényszerítéssel ellenkező hatást érünk el. Nem fog bűntudatot érezni, több okból sem:

    • nem érti, miért volt helytelen a viselkedése
    • csak azért fog bocsánatot kérni, hogy elkerülje a következményeket
    • megfelelő válaszreakció hiányában nem szilárdul meg a szokás és nem fejlődik az empátia
    • a kényszerítés negatív viselkedési formákhoz vezet

Egy nem meggyőződésből kimondott „bocsánat” sosem jelent majd őszinte a bocsánatkérést.

2. Az adott helyzetben felmerülő érzelmekre fókuszáljatok!

Támogassuk gyermekünk szemléletformálását azzal, hogy a párbeszéd folyamán figyelmünket az érzelmekre fordítjuk. Például így:

„Szerinted ő mit érzett, mikor ezt tetted?”

Ez önismeretre, empátiára tanítja őt, és elősegíti az érzelmek azonosítását, megértését, illetve a tettekhez kapcsolódó következmények felismerését.

3. Példamutatás

Gyerekeink a példánkból tanulnak. Tetteinkkel és szavainkkal demonstrálnunk kell, amit szeretnénk nekik is megtanítani. Ha látják a mi felelősségvállalásunkat, őszinte bocsánatkérésünket (és megbocsájtásunkat), egy idő után tudni fogják, mit jelent a hitelesség és a felelősség az emberi kapcsolatokban. 

4. Alkalmazzunk előremutató (helyreállító) módszereket!

A „bocsánat” erőltetése helyett eleinte inkább kérdezzünk:

„Mit gondolsz, hogyan tehetnéd ezt jóvá?”

Ezzel a megközelítéssel a puszta szavaknak valódi jelentést és tartalmat adunk. Ösztönzi gyermekünkben a problémamegoldás és a helyreállító viselkedésforma elsajátítását, mások és saját maga jobb megértését.

4. Ne siettessük a tanulást!

Ez is olyan, mint egy izom. Fejleszteni kell. Az empátia fejlődése egy utazáshoz hasonlítható. A mi feladatunk pedig az, hogy vezessük gyermekünket ezen az úton. A folyamat nem az azonnali eredményekről, hanem a lépésről-lépésre haladásról szól. Szépsége, hogy közben a szülő-gyermek kapcsolatot és bizalmat is elmélyítjük, befektetett energiánk pedig megtérül: a jól fejlett érzelmi intelligencia egész életükben erőssé és jobb emberré teszi majd őket.
A gyerekek sem egyformák ugyan, de kitartó és gyengéd útmutatásunk által képesek lesznek beépíteni a mindennapjaikba ezt a fontos képességet. 
 

via
Fotó: Freepik