A kamaszkort rengeteg testi, lelki és szellemi változás jellemzi. Az érzelmi hullámzások, kitörések természetesek, ám a kamasz megnyilvánulásai néha durvák, és szülőként megtapasztalva valóban bántóak lehetnek. Tartanunk kell attól, hogy a helyzet mindig így marad? Van valami tennivalónk, vagy csak „éljük túl”? Ebben adnak bátorító útmutatást Vekerdy Tamás gondolatai.
Dr. Vekerdy Tamás, a méltán népszerű pszichológus a magyar családok bölcs tanítója és szeretetteli lelkesítője volt. Munkássága, írásai a mai napig jelentenek empátiában és gyakorlati tudásban gazdag, megnyugtató választ a szülői kételyekre és kérdésekre.
Nem csupán kisgyermekek, hanem kamaszok szüleit is sok megszívlelendő tanáccsal látta el.
Egy alkalommal egy elkeseredett édesanya fordult tanácsért a szakemberhez, ugyanis 17 éves (és amúgy kedves, okos, érzékeny és becsületes) lányuk durván és nyersen beszél velük, szülőkkel. Az anyuka azt szerette volna tudni, miként tudnák jobb belátásra bírni kamasz lányukat, hogy megértse: nem az őszinteség a baj, hanem a stílus.
Vekerdy válaszában így fogalmazott: „Ahogy írja, nagylánya jóeszű, érzékeny, becsületes... Éppen ezért ilyen éles és erős benne a kamaszkort jellemző ítélkezés, kritikai érzék és a (…) karikatúraszerű látás.”
A szakember szerint tehát az, hogy a lány éppen szüleivel ilyen egyenes, pont a becsületességéből ered - ami szuper hír (bár aktuálisan megélni valóban nagyon nehéz)!
Ha azonban a kamaszkorban a szülő nem lazít egy kicsit a gyerekkorban kialakult szoros szülő-gyerek kötődésen és az otthoni szabályrendszeren, túl feszültté válik a helyzet; szükséges tehát egyfajta fokozatos elengedést gyakorolni, nagyjából 13-14 éves kortól.
Szülői rugalmassággal nagyjából zökkenőmentes lesz a kamaszkor (bár a hormonális és az agyban lezajló jelentős változások mindenképpen feszültebbé teszik a gyereket, ami elkerülhetetlen).
A kamasz erős érzelmi szélsőségek közt hánykolódik: egyik pillanatban úgy érzi, utálja a szüleit, a következő pillanatban talán bújna hozzájuk: „A kamasz szemtelen, mert élesen lát, mániákus igazságkereső, és önállósága kivívásáért szabadságharcot folytat (…) sündisznózik, azaz minden lehetséges tüskéjét kifelé mereszti”, miközben semmivel sem igényel kevesebb szeretetet, mint hároméves korában!
„A kamaszra tulajdonképpen ki kellene írni: 'Átalakítás miatt átmenetileg zárva!' " - írta a rá jellemző humorral Vekerdy – „El kell viselnünk, hogy a gyerek naponta háromszor falhoz ken bennünket.”
Mindez tehát - beleértve a durvább megszólalásokat - teljesen normális a kamaszkorban, sőt: ez a teljesen normális.
A szakember azt is elárulta, ténylegesen mi a legtöbb, amit tehetünk kamasz gyermekünkért (még akkor is, ha néha nehéz elviselni – sőt, talán akkor a leginkább!):
1. Fogadjuk el az átmeneti időszakot olyannak, amilyen
2. Sértegetés és veszekedés nélkül viseljük el a gyerek hullámzásait
3. Változatlanul tegyük lehetővé a számára, hogy velünk lehessen, és mi is legyünk érzelmileg elérhetőek a számára
4. Humor és türelem szükségeltetik!
5. Ordítás, veszekedés, követelőzés helyett várjuk ki, hogy előbújjon szobájából, és leüljön beszélgetni - ekkor viszont maximálisan figyeljünk rá és hallgassuk meg!
Tudnunk kell, hangsúlyozta Vekerdy, hogy a feszült helyzetekben és viták során a kamasz gyermekben is jelen van mindkét érzelmi pólus (szeretet-utálat), amit neki is nehéz elviselni - még ha nem is mutatja.
Ezek is érdekelhetnek!
Így értsd meg a kamasz gyermekedet - Egy tinédzser üzenete a szüleinek
Forrás: Vekerdy Tamás: A pszichológus újra válaszol könyve
Fotó: Freepik
