
"Te a testvére vagy a kisfiúnak"? - kérdezte Fanni a copfost lányt a játszón. "Nem, az anyukája vagyok."- felelte a lány. "Az én anyukám sokkal öregebb nálad!" - válaszolta Fanni a gyermekekre még oly jellemző őszinteséggel.
Ritka a fiatal anyuka
Nem csoda, hogy Fanni meglepődött a fiatal anyuka láttán, szinte csak idősebb édesanyákat látni a játszótereken. Manapság kuriózumszámba megy, ha valaki a húszas évei elején szül gyereket.
Keressük önmagunkat és a megfelelő társat - az idő meg közben telik
A mai, felvilágosult nők többségét már nem elégíti ki, hogy csupán családanya legyen. Először szeretnének egy kicsit élni és önmegvalósítani. Aztán meg kell találni a megfelelő társat, akivel családot alapíthatnak. És bizony az anyagiakat sem lehet figyelmen kívül hagyni, egy gyermek felnevelése komoly terhet ró a szülőkre.
Az idő közben megállíthatatlanul telik. Mire minden összejön, a legtöbb nő már a harmincas éveiben jár.
A kegyetlen igazság az, hogy bár nem érezik az idő múlását, a testük bizony öregszik. Minél később próbálnak teherbe esni, annál nehezebben megy. Vagy, ha teherbe is esnek, nem biztos, hogy a baba megmarad. Telnek a várakozással teli évek és hirtelen azon kapják magukat, hogy már belecsúsztak a negyvenbe.
Ha az ember fiatalon szül
Rendszeres vitatéma, hogy mikor jó gyereket szülni? A biológia a korai gyerekvállalás pártján áll, a nők a húszas éveikben a legtermékenyebbek. A testük ruganyosabb, általában könnyebben szülnek és gyorsabban regenerálódnak szülés után. Nem aggódják túl a gyereknevelést, hiszen még szinte maguk is gyerekek. Sok fiatal szülő viszont nehezen éli meg a korlátokat, amivel egy gyerek jár. Egy gyerek mellett már nem lehet szabad és gondtalan életet élni.
Ha az ember 30, 40 felett szül
A későn szült nők azt állítják, hogy sokkal türelmesebbek és megfontoltabbak, mint a fiatalok. Életkoruknál fogva bölcsebbek és tapasztaltabbak. Mivel sokáig vártak a gyermekáldásra, nagyra értékelik, hogy végre édesanyává válhattak.
Az idő viszont ellenük dolgozik. Minél később válik valaki anyává, valószínűség szerint annál kevesebb időt tölthet a gyermekével. Hacsak nem segít be a természet és ad hosszabb életet a későn szült nőknek.
A nagyszülőket pedig - a dédikről nem is beszélve - jó eséllyel korán nélkülözniük kell a kései gyerekeknek. Valószínűleg nem lesz testvérük és korban közel álló unokatestvérük.
35 évesen szültem és nem bántam meg
Fannit 35 évesen szültem. Nem bántam meg, ekkora értem meg lelkileg erre a csodálatos és egyben embert próbáló feladatra. Huszonévesen csapnivaló anya lettem volna, egy éretlen tacskó voltam még akkor.
A gyermekvállalás lelki érettség kérdése
Sokáig nem is értettem, hogyan szülhet valaki korán. Nemrég azonban megismertem egy háromgyerekes fiatal anyukát. Hiába lehetne szinte a lányom, teljesen egy hullámhosszon vagyunk gyereknevelés terén. Általa megtapasztaltam, hogy a gyerekvállalás nem kor, hanem lelki érettség kérdése.
Sok nő dilemmája, hogy mikor vállaljon gyereket. Én úgy tapasztaltam, hogy erre nincs egyetemes válasz. Mind a korai, mind a késői szülővé válásnak vannak előnyei és hátrányai. Mindenki akkor vállaljon gyereket, amikor lelkileg megérett rá és megtalálta a megfelelő partnert is hozzá. Ez lehet 18 évesen, de 40 évesen is.
Szerző: Kerékgyártó Andrea, a Lányomnak az életről blog szerzője
Fotó: pixabay