Nagyon sok iskola pedagógiai programjában megjelenik egyfajta diákideál, ami testben és lélekben egy szinte tökéletes tanulót testesít meg. Mennyire segíti az iskola, hogy egy diák valóban ilyen emberré váljon? Vélemény. Mi a baj a mai iskolával? Hogyan lehetne változtatni a diákok képzésén? Múltkori írását kiegészítve mondta el véleményét Pinto Renato történelemtanár, pedagógus.

Nagyon sok iskola pedagógiai programjában megjelenik egyfajta diákideál, ami testben és lélekben egy szinte tökéletes tanulót testesít meg.

Milyen az ideális diák?
- belső igénye van a tudásra, a tevékeny és egészséges életre
- pozitív életszemléletű, fizikailag és szellemileg fitt, boldog ember
- reális önértékelése és önbizalma van
- igényes önmagával és környezetével szemben, feladatvégzése pontos és fegyelmezett
- tiszteletben tartja mások véleményét, toleráns, tudja és akarja alkalmazni a viselkedési szabályokat
- kialakult benne a nemzethez tartozás érzése
- olyan biztos tudással rendelkezik, amellyel képes helytállni a felnőttek világában

Szép eszmék, és valóban jó lenne, ha ilyen végzősök hagynák el az iskolát, kerülnének a felnőtt életbe. De mi segíti a diákokat, hogy közelítsenek ehhez az ideálhoz? Talán attól, hogy bemagolják a tananyagot, jobb, értékesebb emberré is válhatnak?

Nem beszélve arról, hogy a sikeres munkavállaláshoz ezeken felül még egy sor adottsággal, tudással és képességgel is rendelkeznie kell egy fiatalnak.  

Mi kell a felnőtt életben való boldoguláshoz?
Ha a fenti tulajdonságokat alapnak vesszük, és a delikvensnek megvan a megfelelő végzettsége is egy munka betöltéséhez, emellett minimum egy angol nyelvtudás, jó kommunikációs készség, kreatív gondolkodás, rugalmasság, felhasználói szintű számítógépes ismeretek és csapatjátékos szellem is elvártak.

- Ugyanakkor hogyan segíti a dolgozatírás és írásbeli felelet a kommunikációs képességek fejlődését?
- Mitől lesz csapatjátékos valaki, ha az iskolában az önálló munkát értékelik?
- Hogyan trenírozhatja az agyát rugalmasságra és kreativitásra, ha még verselemzéskor is csak az a jó válasz, ami a tankönyvekben szerepel és legtöbbször akár szó szerint kell bemagolnia a tananyagot?
- Miként lesz jó fellépésű és magabiztos, ha az iskolában leginkább arra kíváncsiak, mit nem tud a diák, nem pedig arra, hogy miben jó?
- Egy színművész, egy jelmeztervező vagy ügyvéd mihez kezd majd a kovalens kötéssel?
- Egy építészmérnök, fodrász, autószerelő mire megy a rokokó költészettel?



Fontos a tanulás, csak nem mindegy, mit várunk el
Természetesen egyáltalán nem arról van szó, hogy nem fontos az iskolai tananyag, sőt! Az ismeret mindenképpen jusson el a gyerekig, ám ha táptalajra talál, akkor adjuk neki kreatívabb feladatokat, küldjük versenyre, kapjon meg minden számára hasznosítható tudást - mindezzel együtt pedig a többi tantárgy kerüljön hátrébb a fontossági versenyben. Azokból ne legyen házi feladat, a tanítás és tanulás az órai munkára szorítkozzék!
 
Annyiszor hallatjuk szavunkat mi, pedagógusok a gyerekek túlterheltsége miatt, tessék, itt a lehetőség: ha tudom, hogy a növendékem kiválóan szaval, él-hal az irodalomért, akkor úgy vagyok képes az ő elmélyülését, életpályáját támogatni, hogy a többi tárgyból visszaveszek - már ami az otthoni feladatokat érinti.

Egyszerűen elfogadom, hogy az én órám kevésbé érdekes, befogadható a számára. De ami fontos: ettől én mint szaktanár, nem leszek kevésbé értékes. És ettől ő mint gyerek sem lesz kevésbé értékes.

Igazodni a diák igényeihez
Nyilván egy ilyen változáshoz szükség van a pedagógusok között is érdemi kommunikációra egy-egy gyerekről, és azt is el kell tudnunk fogadni, hogy nincs azzal semmi baj, ha egy diák nem az én órámért van oda. Persze attól még igyekezhetek minél izgalmasabbá tenni a tárgyat a számára - és a többiek számára is -, de nem fogom terhelni olyan elvárásokkal, amik csak frusztrálják.

Bár tudom, hogy a mindennapos számonkéréseknek van egy rendre szoktató, fegyelmező sugallata is, ennek ellenére hatalmas problémának látom, hogy a gyerek manapság nem a tudásért, hanem az osztályzatért tanul!. Úgy vélem, ezen a káros berögződésen elsősorban mi, tanárok tudunk változtatni, kívülről nem fog jönni változás. És akkor tényleg igaz lesz a mondás, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulnak.

Fotó: Freepik/gpointstudio