Azzal, hogy anyává váltunk, egyikünk sem vált pszichológussá vagy szakértővé (vagy legalábbis kevesen). Anyaként minden percben tanulunk: önmagunkról és gyermekeinkről is.

Tanulunk, mert megismerni és fejlődni vágyunk, és mind jobban csinálni – és tanulunk, mert gyermekeink is tanítanak bennünket nap mint nap. Ehhez nem kell tökéletesség! Csak szeretet és jelenlét. Egy anya gondolatai:

 

„Te is úgy érzed, nem vagy tökéletes anya? Sokáig én is ezt éreztem.

Aztán rájöttem a titokra, és már nem várok el magamtól ilyesmit, ugyanis nem létezik. Hiteles, valódi emberek vannak, akik megtesznek minden tőlük telhetőt, és szeretik a gyerekeiket. Úgy gondolom, ez az elég jó szülő.

Nem vagyok szakember, pszichológus, nevelési vagy étkezési tanácsadó. Nem tudok konkrét tanácsokat adni. A neveléshez, a gyerekekkel közös élethez a receptet mindenkinek magának kell megtalálnia. De egy biztos: ha a szemed fénye már 20 perce küzd egy falat zöldséggel, nyugodtan megengedheted neki, hogy kiköpje! Nem omlik össze a világ.
Érted, mire célzok?

Közel sem vagyok tökéletes szülő, de rájöttem, hogy a tökéletes az, ha hajlandóak vagyunk fejlődni, és magunkat is megérteni annak érdekében, hogy a gyerekeinket is jobban megértsük.

Ha hajlandóak vagyunk elengedni a tökéletességet és élvezni a perceket. Élvezni a gyerekeink létezését! 
Nekik nem az kell, hogy pedánsan vezessük az életüket, hanem hogy - bizonyos keretek közt persze, de - jól érezzük magunkat, és persze ők is.
 

Én már így csinálom.

Ha bepisil az egyikük, nem rohanok azonnal ruháért - előtte még megölelgetem. Néha csak úgy, gyerekesen beleborzolok és beleszippantok a hajukba. Hangosan nevetek a vicceiken, és kerek szemekkel elámulok azon, amit épp mutatni akarnak. 
Na jó, tudom: ezek a könnyebb pillanatok.

A keményebb időszakokban én is sokszor elbizonytalanodom. De aztán úgy döntök, inkább hagyom a papolást és segítek megírni a házit; ha az alsósom teljesen kimerült, felmentem az aznapi edzés alól; hétvégén elengedem a korábbi fekvést, és nem porok le mindent hetente. Nem ragaszkodom a küzdelemhez, a „majd én megmondom” és a „márpedig az lesz, amit mondok, mert rendnek kell lennie” kényszerítő érzéséhez. 
 

Elég jó vagyok. Néha kicsit tovább olvasgatunk a kelleténél, és engedem a „még három mesét”. Máskor egy puszi, és leszaladok, mert szükségem van az énidőre, és közben szurkolok, hogy elaludjanak maguktól. Általában így is történik, és kiderül, hogy megint csak túlaggódtam.

Épp elég közös étkezés van. Általában együtt eszünk. Máskor meg nem. Egyes étkezésekhez ragaszkodom, de nem kötelezem evésre azt, aki nem éhes, vagy akkor, amikor nem éhes. Nálunk szabad inni és beszélni evés közben, sőt, nevetni is.

Eléggé jelen vagyok. Néha elbambulok, máskor meg arra kérem őket, kicsit maradjanak csendesen, hogy utolérjem a gondolataimat. Van, mikor ez csak akkor sikerül, ha elvonulok a mosdóba egy fél órára. „Anyának van egy kis dolga...” Ismerős? De ezt leszámítva, ha kérdeznek, ha a figyelmemre van szükségük, félreteszem a dolgom és figyelek. Amíg még lehet és engedik. És az nem tart már sokáig...

Éppen eléggé szórakoztató vagyok. Igaz, néha még mindig túl komolyan veszem a dolgokat, nyaggatom őket a házi és a fogmosás miatt, vagy élére állítom a konyhát (de minek?), de már nem vagyok hajlandó állandóan lekötni őket. Rengeteg feladatom van, meg kell tanulniuk unatkozni is. Ellenben sokat viccelődünk, csacsogunk, pizsamában tévézünk, sétálunk, énekelünk, és „húzzuk egymást”. Mint a legjobb barátok. És ezt imádom. Szerintem ők is.

Pont eléggé ellátom a háztartást. Se több, se kevesebb. Sosem éhes senki, igaz, nincs minden nap bio zöldségpüré, vagy leves és főétel egy napon, persze sütivel, csak egy rendelt pizza, ami mellé gyújtok egy hangulatgyertyát – de mindenki elégedett, jól van, nekem pedig ennyi elég, és nekik is. Vannak napok, mikor az utolsó morzsát is eltüntetem, és az áentéesz is kijöhetne megvizsgálni a fürdőszobát, de aztán rájövök, hogy ez csak az én belső igényem a rendre – amit bent, a lelkemben kell előbb megteremtenem.

Eléggé törődöm magammal is. Most már megengedem magamnak, hogy aludjak, elmenjek sétálni, sminkeljek. Szánok rá időt, hogy törődjek a bőrömmel, és olvassak. Tanulni kezdtem, hogy fejlődjek, és igenis felveszem azt a szép ruhát! Hacsak nem a mackónadrághoz van hangulatom.
 

Szóval… Elég jó anya vagyok, aki már eléggé szereti magát, és eléggé, sőt, mindennél jobban a gyerekeit! Éppen ettől leszek elég jó.

És hidd el, ettől vagy te is az!”

 

Ha úgy érzed, megszólított ez az írás, olvasd el ezt a cikkünket is: Nem attól leszel jó anya, ha lesed minden kívánságukat! - Neked is kell énidő

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik