Hogyan mondjam meg az anyámnak, anyósomnak, hogy nem kérek a segítségéből? Hogyan értessem meg vele finoman, hogy ne szóljon mindig bele a döntéseinkbe? 5+1 mondat „mindenlébenkanál” nagyszülők leszerelésére, konfliktusos helyzetek megelőzésére.
Bármelyik családban előfordulhat, hogy a nagyszülők féltő-óvó tanácsai, segítsége már-már terhessé, túlzottá válik a szülők, gyermekek, unokák számára. Ilyenkor gyakran felmerül a kérdés az unokákban vagy a szülőkben, hogy miként is mondják meg, hogy ,,ebbe ne szóljon bele” a nagyszülő. Bakosi Tamás szociális munkás egyszerű(nek tűnő) és nagyon hatékony kommunikációs technikát árul el nekünk, ami megkönnyíti a családi konfliktus kezelését.
Kinek meddig tart a kompetenciája a családban - tisztázandó kérdés
A családi szerepek, kompetenciahatárok, az általános határok meghúzása és tisztázása nagyon fontos a családban, akár az élet más területein, mint például a munkahelyeken is. Mégis valahogyan mást jelent(het) a konfliktusok megoldása a családon belül, hiszen érzékenyebb, érzelmekkel átszőtt rendszerről beszélünk. Nem idegen a családi kupaktanács gondolata sem, amely erre is jó lehet, vagyis, hogy együtt, átbeszélve a helyzetet igyekszünk megoldani a problémákat, tisztázni a szerepeket, határokat.
A nagyszülő nem feltétlenül rosszindulatból szól bele a család életébe
,,Miért szól bele?” Ha ezen a kérdésen elgondolkodsz, akkor talán eszedbe jut számos olyan dolog, ami a kori sajátosságokra, féltő-, kötődési kapcsolatokra, személyiségjegyekre, stb. vezethető vissza. Nem szabad elfelejtened, hogy a nagyszülők féltése, útbaigazítása nem feltétlen rosszindulat által vezéreltek, hiszen a tapasztalatuk sokat jelent, valamint az igényük is jogos, hogy segíteni tudjanak a családnak. Az az érzés, hogy ők nem haszontalan személyek a szeretteiknek, felértékelődhet, amit (meg)értened kell. A határok meghúzása és a betartása senkinek sem mindig egyszerű, nekik miért lenne az?
Önvizsgálat - „Miért érzem azt, hogy terhes nekem az anyósom/anyám?”
Akkor, amikor már túlzottnak vagy terhesnek, tolakodónak érzed a segítséget, akkor célszerű, ha felteszed magunknak a kérdést: ,,Miért érzem így?” Ha erre keresed a választ, talán rendszerben tudod látni a dolgokat, és nem mellesleg ez a kérdés késztet arra, hogy a gondolataidat, érzéseidet megértsd. Ha erre megpróbálsz magadnak választ adni, és azt érzed, hogy azért, mert ez az te feladatod, a ,,te dolgod”, a te felelősséged (stb.) és nem tudod elfogadni a tanácsot, akkor szépen jelezned kell, hogy köszönöd, de megoldod magadtól. Hogy hogyan?
Ezekkel a mondatokkal kerülheted el a konfliktust
Itt is alkalmazni lehet és talán célravezető is az én-központú kommunikáció. Nem stigmatizálva, másikra mutogatva beszélek, hanem csak arról , hogy ÉN MIT ÉRZEK és HOGYAN VAGYOK EBBEN A HELYZETBEN:
1. ,,Úgy érzem, hogy átléptek a határaimon, zavarodottá váltam…”
2. ,,Nagyon nehéz számomra, hogy nem oldhatom meg egyedül a gondjaimat…”
3. ,,Úgy érzem, hogy még mindig a gyerek szerepben vagyok tartva…”
4. ,,Szeretném, ha a saját dolgaimat én tudnám intézni.”
5. ,,Köszönöm a segítséget/tanácsot, de kérlek, hadd próbáljam meg egyedül megoldani…”
5+1. ,,Kérlek, engedd meg, hogy magam döntsek, ahogyan te is tetted akkoriban a hasonló helyzetben…”
Ezek a mondatok is vihetik a cél elérésének irányába a beszélgetést, ugyanis talán meglepő reakciókat válthatnak ki a másik félből, hiszen nem támadó hangvételűek és magunkról szólnak.
Igent és nemet egyaránt tudni kell mondani
Persze a segítségnyújtást a családban nem kell úgy felfogni, mint egy ,,kölcsön szolgáltatást”, hiszen ez nem erről szól (ha igen, azt orvosolni kell). Tudnod kell nemet mondani, de tudnod kell igent is mondani a segítségre, és néha úgy érezni, gondolni, hogy ,,erre szükségem van”. Olykor, de nem mindig el kell ismerned, hogy ez egyedül nem megy. Ha megy? Akkor nosza rajta, de csak okosan!
Szerző: Bakosi Tamás szociális munkás
Fotó: Freepik
