A jelenség, azaz a tettlegesség gyakoribb, mint gondolnánk. És nem kell a legrosszabbra gondolni, csak a hétköznapi kis fenékbe billentésekre, enyhe fülesekre, amik „beleférnek”. Aztán a sírásra. Sír a gyerek, és sokszor sír a szülő is... Mert újra megtörtént, pedig megfogadta, hogy soha többé…

Egy tipikus szituáció: gyermekünk nem fogad szót. Ugyanazt ismételgeti vég nélkül. Nem indul, nem jön, nem csinálja. A frusztráció nő, a vérnyomás emelkedik. Dühünket nem tudjuk kezelni, indulatainkon nem vagyunk képesek uralkodni. Esetleg azt érezzük, a gyerek „direkt idegesít”. A tehetetlenség a tetőfokára hág és lendül a kéz… A gyerek ettől csak még agresszívebb lesz, a helyzet fokozódik. Vagy épp sírni kezd. Mi pedig abban a pillanatban darabjaira hullunk, és tudjuk, hibát követtünk el. Sírunk, megöleljük, jó esetben bocsánatot is kérünk és elmagyarázzuk, hogy a lelkiállapotunk vezetett ide…

A jól ismert frázis, miszerint „Én is kaptam pár sallert, mégis rendes ember lettem” ma már nem állja meg a helyét. Hiszen aki ezt mondja, miért nem kérdezi már magától inkább azt: „Mi lett volna, ha nem kapok egyetlen pofont sem?”...

A bántalmazás soha nem lehet indokolt, ráadásul törvény is tiltja a gyermekek bántalmazását, és igen, ebbe az egyszerű kis füles is beletartozik. A fizikai büntetés a gyermeket traumatizálja, lelki fejlődését és önértékelését pedig rossz irányba befolyásolja, ami egész életére kihat. Mégis, a mai napig vannak, akiknek ez - más eszközök ismerete híján - teljesen elfogadható nevelési módszer, mások pedig csak "bele-belecsúsznak" a verés hibájába, egy-egy gyenge pillanatukban.

Meg kell, hogy értsük, hogy a helyzet megoldása önmagunkban rejlik! Soha nem a gyerek viselkedése az ok. A verés, ütés, egyéb fenyítés mindig a szülőről, a szülő indulatkezelési problémáiról és állapotáról árulkodik.

(Természetesen a gyerek állapotát is figyelembe kell vennünk! Pl. kialvatlanság, éhség - ezekért szintén mi vagyunk felelősek!)

Egy-egy elszigetelt eset még senkit nem tesz rossz szülővé. De akarnunk kell változtatni, tanulni a helyzetből, ezáltal jobb szülővé válni.

Önismeret, belső munka szükséges ahhoz, hogy felnőjünk ahhoz a feladathoz, és megértsük, hogyan kell változtatnunk.

Ha elsajátítjuk annak módszerét, hogyan tudunk saját magunkon uralkodni, akkor

- hatékonyabb lesz a kommunikációnk a gyerekkel,

- új utakat találunk a helyzetek feloldására, és

- boldogabb és jobb embereket is nevelhetünk.

És hogyan taníthatunk gyermekünknek önkontrollt, ha annak mi is híján vagyunk?

 

Ez is érdekelhet: Miért üti meg egy szülő a gyerekét? - Mit tegyen helyette?

Fotó: Freepik