Tényleg annyira fontos, hogy melyik baba meddig szopik, mikor áll fel vagy kezd el beszélni? Muszáj ebből versenyt kreálni az anyukáknak? Egy tanítónő fontos üzenetet fogalmazott meg minden szülőnek. Tényleg annyira fontos, hogy melyik baba meddig szopik, mikor áll fel vagy kezd el beszélni? Muszáj ebből versenyt kreálni az anyukáknak? Egy tanítónő fontos üzenetet fogalmazott meg minden szülőnek.

Meggan Coltrain egy általános iskolás tanítónő, emellett pedig két gyermek édesanyja. Bevallása szerint amikor várandós volt, ő is kíváncsian bújta az anyukás fórumokat, hogy jó tanácsokat lessen el és felkészüljön a gyereknevelésre.


Meggan Coltrain és családja

Mérföldkövek és versengés
Ám sokszor úgy érezte, szinte versengés folyt az anyukák között, akik egymásra licitálva dicsekedtek azzal, hogy az ő gyerekük milyen tökéletes, és milyen hamar elért el egy-egy fejlődési mérföldkőhöz. Más anyukák pedig ettől teljesen kétségbeesve nézték a saját gyereküket, hogy ő vajon miért nem kúszik, mászik, beszél és szobatiszta még, mint a többiek?

Olvasd el ezt is!
Baba fejlődése 1 hónapos kortól 6 éves korig: Mikor mit tud a baba, kisgyerek? »

Látva a frusztrációt, amit ez a versengés okozott, úgy vélte, érdemes felhívni az anyukák figyelmét arra, hogy mindegy, milyen tempójú a gyerek fejlődése, az számít igazán, hogy otthon feltétel nélkül szeressék, minőségi időt töltsenek el vele és megtanítsák arra, hogyan bánjon másokkal.

Ezen felbuzdulva írta meg kommentjét, amire rengetegen reagáltak - nem véletlenül, hiszen fontos igazságokat fogalmazott meg benne.
 

Egy elsős tanítónő gondolatai a mérföldkövekről és a gyerekek igazi értékeiről

"Ha körbenézek az osztályomban és ránézek a gyerekekre, fogalmam sincs, ki az, aki először tudott kúszni, tanult meg járni, vagy már 15 hónaposan kerek mondatokban fejezte ki magát.

Azt sem látom, kit szoptattak, és kit tápláltak cumisüvegből. Sőt, még arról sincs tudomásom így ránézésre, hogy melyik gyerek hord otthon éjszakára bugyipelust, pedig biztosan vannak páran.

Ha a gyerekekre nézek, lehetetlenség megmondani, melyikük kezdte a bilire szokást 18 hónaposan, és melyikük négyéves korában.

Nem látszik, hogy csecsemőként kit hagytak néha a szülei egy picit sírdogálni, és ki töltötte a napjait éjjel-nappal egy babahordozó kendőben az anyukáján.

De tudjátok, mi az, amit rögtök észreveszek, ha figyelem őket?

Hogy melyik családban bánnak egymással kedvesen és udvariasan.

Hogy melyik gyerek érzi magát szeretve és biztonságban az otthonában (és az iskolában is - ami sajnos nem minden gyerekre igaz).

Tudok arról is, kinél vannak rendszeresen pénteki pizzázós moziestek és melyikük anyukája olvassa fel az esti mesét a szereplők hangját utánozva.

Észreveszem, mennyire máshogy reagálnak egy számukra félelmet keltő helyzetben, mint amilyen például egy mennydörgős zivatar.

Látszik, hogy melyik családban vannak szabályok, és hol osztanak már a gyerekre is feladatokat és felelősséget.

És ahogy egymással beszélnek, abból pontosan tudom, hogy vele otthon a szülei hogyan beszélnek.

Ha rájuk nézek, akkor nem a mérföldköveiket látom, hanem azt, amilyen emberekké nevelitek őket: a szívüket, a lelküket, a tetteiket, a belső hangjukat, a küzdéseiket és a diadalaikat - és rajtuk keresztül látlak titeket, hogy mennyi szeretetet kap tőletek.

A szülői értekezleteken sokszor a dolgozatokról, felelésekről, jegyekről esik szó, de nemrégiben egy édesanya megjegyezte: "Nem aggódom, hogy mi lesz az olvasással vagy a matekkal, tudom, hogy a lányom majd megtanulja. Azt szeretném tudni, hogy... milyen ember? Hogyan viselkedik? Kedves másokkal? Barátkozós?"

Bevallom, elakadt a lélegzetem, és azt hiszem, ezt sosem felejtem el!"



(illusztráció)

Bejegyzése nem várt sikert ért el, így a Facebook-oldalán igyekezett tisztázni néhány dolgot:

Ha tudtam volna, hogy ekkora sikere lesz a bejegyzésnek, pár dolgot érthetőbben fogalmazok meg.

1. Nem azt mondom, hogy a tudás megszerzése nem számít. Magam is szeretek tanulni és tanítani, és sokat küzdök azért, hogy minden diákom sikerrel elvégezze az első osztályt. Egyszerűen csak nem bírtam nézni, ahogy ezek a kedves anyukák teljesen szétaggódják magukat azon, hogy a gyerekük nem pont akkor ér el egy mérföldkőhöz, amikor "kellene". Szerettem volna megnyugtatni őket, és elmondani, hogy a gyerekfejlődés útja mindenkinél más és más.

2. Azt sem gondolom, hogy ha csúnyán beszél a gyerek, akkor azt feltétlenül otthonról hozza, sőt, épp ellenkezőleg. Viszont a kedves beszédet bizony a családban sajátítja el egy gyerek. Az én hároméves lányom például minden reggel hangosan úgy ébreszti a kistestvérét, hogy: Jó reggelt Kicsikém! - pont úgy, olyan kicsit magasabb hangon, ahogy tőlem hallja. Szóval kedves szülők, higgyétek el, a gyerekeitek csupa aranyos dolgot tudnak mondani, és én tudom, hogy azt mind otthonról hozzák.

3. A pizzázós moziestekkel kapcsolatban: tényleg sokszor hallom, és tanárként tudjátok, milyen szuper dolog ez? Mert a gyerekeitek nem valami drága játékról vagy ruháról áradoznak, hanem ilyen egyszerű, mégis számukra fontos dolgokról - amikor ők választhatnak filmet a mozizáshoz, vagy hogy együtt sütitek a vasárnapi sütit.



Olvasd el ezt is!
50 élmény, amit minden gyereknek át kellene élnie egyszer - Így lehet boldog és felhőtlen a gyerekkora »

4. Az aggódós szülőknek pedig azt üzenem: legyetek résen. Igen, vannak esetek, amikor ajánlott felkeresni a gyerekorvost vagy az óvónőt, ugyanakkor olyan sok apróság is adódik, amin felesleges stresszelni - és tényleg nem számít, hogy azt a mérföldkövet mikor éri el a gyerek. Majd eléri a maga tempójával, a maga idejében. A kis dolgok számítanak igazán.

5. És még valami: olvassatok nekik, amikor csak tudtok. Utánozzátok a hangokat, és szerettessétek meg velük a könyveket, hatalmas kaland.

Olvasd el ezt is!
Nem csak elalvás előtt érdemes olvasni a gyereknek - Így fejleszt a közös mesézés »

Forrás: Channelmum.com, Facebook/Meggan Coltrain
Fotó: Rawpixel, Freepik/pressfoto, Facebook/Meggan Coltrain