Első napok az oviban: így könnyítsd meg a beszoktatást - mindkettőtök számára!

Szülők lapja

Ovi, suli

Szülők lapja


Első napok az oviban: így könnyítsd meg a beszoktatást - mindkettőtök számára!

Ha kisgyermekünk most kerül majd első ízben közösségbe, szülőként nyár végén már nem kerülhetjük meg a bennük felmerülő, aggódással teli kérdéseket, és akaratlanul is elképzeljük az első napokat, első reggeleket, és azon tépelődünk, vajon szemünk fénye hogyan illeszkedik majd be az óvodába vagy bölcsődébe. Nem segítünk azonban sem gyermekünknek, sem magunknak, ha félelmeinkre fókuszálunk. Inkább könnyítsük meg az első időszakot!

A gyermek közösségbe kerülésekor kissé mintha a szülőket is érintené a szeparációs szorongás. Különösen az édesanyák szenvedik meg az első néhány nap vagy hét nehézségeit; az elváláskor akár még bűntudatot is érezhetnek, de ha azt nem is, szinte biztos, hogy az óvodák és bölcsődék előtt ilyenkor látni a legtöbb könnyes szemű anyukát

Ne engedjük azonban, hogy eluralkodjon rajtunk a szorongás, a túlzott aggódás: bízzunk abban, hogy gyermekünk a legjobb helyen van, és minden jól alakul.

Íme néhány ötlet, hogyan tegyük nyugodtabbá és stresszmentesebbé a bölcsi- vagy ovikezdést megelőző napokat és az első időszakot - szülőnek és gyermeknek egyaránt!


Hogyan készüljünk fel az új élethelyzetre nyár végén, az óvodai beszoktatásra a közösségbe kerülés előtt?
 

1. Vegyük komolyan, ha gyermekünk szorong!

Ha nem legyintünk a félelmeire, hanem foglalkozunk vele, akkor belénk vetett bizalma is erős marad.

 

2. Uralkodjunk saját aggodalmaskodásunkon!

A gyerekek tökéletesen átveszi a szülők szorongását, ez pedig csak ront a helyzeten. Nyugalmunk ezzel szemben a kicsinek is több önbizalmat ad.

 

3. Félelmünk helyett másra tereljük fókuszunkat! 

A mi feladatunk a kicsi felkészítése: meséljünk a közösségi élet jó oldaláról, az élményekről, az ovis, bölcsis időszak érdekes vagy vidám jellegzetességeiről, vagy például arról, mi mindent tanulhat majd ott, és természetesen saját kellemes emlékeinket is feleleveníthetjük.

 

4. Részletesen meséljünk arról, mi várja őket az oviban, bölcsiben!

Játékok, napirend, szokások... A nap eseményeinek sorrendje: mi után mi következik majd (pl. reggeli, dalok, mondókák, játék, ebéd, pihenés stb.), beleértve azt, ami a legfontosabb: hogy mi mikor érkezünk majd meg érte. A gyerekek számára az a legfélelmetesebb, ha fogalmuk sincs, mire számítsanak, mi várja majd őket az új helyen.

 

Mire figyeljünk az óvodai beszoktatásnál az első napokban, hetekben?

 

1. Fogadjuk el a beszoktatással összefüggő érzéseinket, és azt, hogy a sírás az első napokban még teljesen normális - és nem csak a gyermek esetében!

A nehezebb pillanatok jellemzően akkor következnek el, amikor már nem maradhatunk mellette, hanem kis idő múltán el kell hagynunk a csoportszobát. Talán segít a gondolat, hogy ez is egy átmeneti időszak, amin nemsokára csak emlék lesz.

 

2. Találjunk ki egy sajátos, derűs búcsúzkodási rituálét, de fontos, hogy ne tartson sokáig!

Ne húzzuk hosszúra a jelenetet, mert az elbizonytalaníthatja a gyereket, sőt, akár még minket is...

 

3. Legyünk bizalommal, nyitottsággal a gondozók felé!

Ezt a bizalmat és nyugalmat a gyerek is megérzi, és kevésbé szorong majd.

 

4. Mindig mondjuk el, melyikünk és mikorra várható, és ezt tartsuk is be!

Ha megtartjuk az ígéretünket, nem alakul ki a gyermekben az a félelem, hogy elhagyták őt; a bizalom megmarad, és szemünk fénye is nyugodtabban jár majd a közösségbe.

 

5. Ne somfordáljunk el észrevétlenül!

Ez azt az érzést kelti a gyerekben, hogy cserbenhagytuk. Elköszönéskor legyünk őszinték, kedvesek, de határozottak.

 

6. Ne hasonlítgassuk másokhoz!

"Nézd csak, a Petike egyáltalán nem sír, Lilike meg milyen bátran lépdel be a csoportszobába!" Ezt kerüljük! Mint mindenben, ebben is megvan gyermekünk saját tempója, amit nem lehet és nem is szabad sürgetni. Bátorítsuk, dicsérjük, és maradjunk nyugodtak. Akár 1-2 hónap is szükséges lehet a teljes és sikeres beszoktatáshoz.

 

7. Ha megengedik a gondozók, adjunk gyermekünknek egy kis tárgyat, amit bevihet magával!

Ez lehet akár saját játék, akár más, ami ránk emlékezteti (van, akinek így fájdalmasabb az elválás, de van olyan gyerek, akinek ez segít), például otthoni plüss, karkötő, egy pólónk stb.

 

+ 1 tipp: Mondjatok verseket, mondókákat az óvodáról, hogy könnyebben ráhangolódjon, kevésbé féljen az ismeretlentől: Ovikezdésre versek, mondókák

 

Mit mond a pszichológus, hogyan készüljetek fel az óvodai beszoktatásra? 10 jótanács a pedagógustól az óvodai beszoktatáshoz

 

 

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik
 


Szülők lapja

Ovi, suli

Szülők lapja


2024.08.29