Szerzőnk a játszótéri konfliktusokról írta bejegyzését: vajon tényleg irigy az a gyerek, aki nem hajlandó átadni a játékát egy másik kisgyermeknek? Mit lehet tenni, ha egy másik gyerek szemet vet a gyermekünk játékára? Kerékgyártó Andrea blogger szerzőnk a játszótéri konfliktusokról írta bejegyzését: vajon tényleg irigy az a gyerek, aki nem hajlandó átadni a játékát egy másik kisgyermeknek?

"Nem adom! Az enyééém!"-kiabálja tele torokból a 3 év körüli kisfiú, miközben kétségbeesetten szorítja a motorját. "Jaj, szívem, ne legyél irigy! Csak ki szeretné próbálni a kisfiú, nem akarja hazavinni"- engeszteli az anyukája. "De az enyééém!" - zokogja a motor tulajdonosa és még szorosabban öleli a vita tárgyát képező imádott motorját. Erre az anyukája irul-pirul, sűrűn elnézést kér és megdorgálja a fiát, hogy milyen csúnyán viselkedik.



Aki már járt játszótéren, biztosan szemtanúja volt ehhez hasonló esetnek. Sőt nagy valószínűséggel az ő gyereke is rendezett hasonló jelenetet, amikor el akarták venni a labdáját, plüssmackóját vagy egyéb féltve őrzött kincsét.
 

Hogyan reagálnak az anyukák, ha a gyermekük nem adja oda a játékát?

Kérés, ráparancsolás
Az anyukák különbözőképpen reagálnak erre a helyzetre. Van, aki ráparancsol a gyerekére, hogy azonnal adja oda a kért tárgyat, míg más szép szóval próbálja meggyőzni a csemetéjét.

Tiszteletben tartja a gyerek döntését
Olyan is akad, aki tiszteletben tartja a gyerek tulajdonát és a kölcsönkérő gyereknek magyarázza el, hogy az a mackó, labda vagy egyéb dolog sokat jelent a gyerekének és ezért ragaszkodik hozzá.

Megalázza a gyerekét
Olyat is láttam, hogy a kölcsönkérő gyerek édesanyja egy "Hagyd, nem fogja odaadni, mert irigy!" felkiáltással és megvető pillantással elvezeti a gyerekét a helyszínről. Az ordító gyerek anyukája pedig elsüllyed szégyenében és minimum kiselőadást tart a kincsét görcsösen szorongató gyerekének arról, hogy az irigység milyen csúnya tulajdonság.
 

Nálam így zajlik - szerzőnk tapasztalata

Jómagam is számtalanszor átéltem a fent leírt helyzetet. Fanni imádja a játékait és mindig magával cipeli az aktuális kedvencét. A játszótéren persze azonnal szemet vet rá a többi gyerek és igyekeznek megszerezni tőle. A kétéveseknél ez ráadásul úgy zajlik, hogy megpróbálják erőszakkal elvenni a számukra tetszetős tárgyat és csak komoly közelharc árán lehet visszaszerezni tőlük.

Ezt elkerülendő, ha lehet, rábeszélem Fannit, hogy ne vigyünk magunkkal játékot gyerekközösségbe. Amennyiben viszünk, a táskámba rejtem, amint átléptük a játszótér bejáratát. Előfordul azonban, hogy Fanni játszani szeretne a magával hozott babájával. Ilyenkor rendszerint áll a bál.

Én a következőképpen oldom meg az ilyen eseteket. Először megpróbálom Fannit megkérni, hogy adja kölcsön egy kicsit a babáját. Ez többnyire süket fülekre talál. Ezután elmagyarázom a kölcsönkérő kislánynak, hogy Fanni nagyon szereti a babáját és azért hozta magával, mert játszani szeretne vele. Ha ezután is megy a huzavona, elkérem Fannitól a babát és elteszem a táskámba.

Ez nem irigység, csak ragaszkodás
Soha nem kényszerítem arra, hogy akarata ellenére átadja a kincsét. Az pedig teljesen hidegen hagy, ha valaki emiatt irigynek nevezi. Ez ugyanis nem irigység. Csupán arról van szó, hogy a gyerekek még borzasztóan kötődnek a személyes tárgyaikhoz.

Ráadásul, ha egy pillanatra belehelyezzük magunkat az ő helyzetükbe, teljesen érthető a reakciójuk. Képzeljük csak el, hogy az utcán odajön hozzánk egy idegen és azt kéri, hogy adjuk neki kölcsön a kedvenc táskánkat, cipőnket vagy az autónkat. Nem örökbe kell, csak kölcsön. Megígéri, hogy csak egy körre viszi el, aztán visszahozza. Vajon mi hogy reagálnánk erre?

A kicsiknek ugyanolyan értékes a kedvenc plüssük vagy kismotorjuk, mint nekünk az autónk vagy a férjünktől a szülinapunkra kapott táskánk.
Épp ezért nem parancsolok soha Fannira, hogy számára idegen gyereknek szó nélkül odaadja az imádott babáját. Ugyanakkor azt is elvárom tőle, hogy ő is tartsa tiszteletben a más tulajdonát. Ha játszani szeretne a másik játékával, cserébe adja oda az övét. Valamit valamiért. Azt is megtanítottam neki, hogy a közös mindenkié, a játszótéri játékokat nem sajátíthatja ki magának, tekintettel kell lenni a többi gyerekre is.

Fanni öt és fél éves. A játékait még mindig imádja és csak ritkán adja ki a kezéből. Tudom, hogy emiatt sokan irigynek tartják. Pedig nem az. Csupán iszonyúan ragaszkodik a játékaihoz.

A megunt játékoknak is van haszna
Ma, mint eddig minden évben, egy nagy zsák megunt játékot vittünk be az oviba és Fanni a barátnőjének is összeállított egy kisebb csomagot. Olyan izgatott volt emiatt, hogy alig tudott elaludni este. Alig várta ugyanis, hogy lássa a barátnője és a csoporttársai örömét. Mi ez, ha nem az önzetlenség és jószívűség legszebb példája?

Szerző: Kerékgyártó Andrea, a Lányomnak az életről blog szerzője
Fotó: Freepik/master1305