Amikor a gyermekét egyedül nevelő szülőkről beszélünk, általában anyákra gondolunk, pedig előfordulnak olyan esetek is, ahol az anya mond le gyermekéről. Mi állhat vajon ennek a hátterében? Mi írhatja felül az anyai ösztönt? Amikor a gyermekét egyedül nevelő szülőkről beszélünk, általában anyákra gondolunk, pedig előfordulnak olyan esetek is, ahol az anya mond le gyermekéről. Mi állhat vajon ennek a hátterében? Mi írhatja felül az anyai ösztönt? Mit élhet át ilyenkor egy nő? És hogyan lehet erre jól reagálni közeli hozzátartozóként?

Minden ember más, minden élethelyzet más, ezért érdemes minden konkrét esetet alaposan megismerni, mielőtt elítélnénk azokat a nőket, akik úgy döntenek, elhagyják vagy esetleg örökbe adják gyermeküket.

Enikő a 8 hónapos kisbabáját hagyta el végleg - egy igaz történet
Enikő 17 évesen szült, mert az egyéjszakás kaland másként sikerült, mint ahogy tervezték. A baba 8 hónapos volt, amikor a leányanya felismerte, hogy az apuka egy oltári nagy link, és nem tudja vele leélni az életét. Kétségbeesett, szülei pedig nem adtak neki elég segítséget. Később elmenekült Németországba, dolgozni… A fiatal anyuka legszívesebben letagadta volna a múltját, mindent kitörölt volna, de nem tehette. Mégis úgy tett, mintha meg sem történt volna az egész. Társaságban jobbnak tartotta meg sem említeni, hogy van gyereke, mert arra gyorsan rájött, hogy furcsán néznek rá emiatt.
Közben a kislány a link apja mellett cseperedett fel, aki ki nem fizetett albérletből ki nem fizetett albérletbe költözött, végül 4 gyereke lett 4 anyától. Fix munkája soha nem volt.

Enikő később sem fogadta magához a lányát.

Ma a kislány már önálló, és elmúlt 18 éves, Enikővel végül baráti lett a kapcsolata. Az anya soha nem tudott rá igazán gyermekeként tekinteni, inkább a kishúgaként kezelte. Enikő a sorsáért a mai napig a szüleit hibáztatja, akik annak idején nem készítették fel őt a következményekre, illetve nem avatkoztak bele a fejleményekbe időben.


 

Amikor az anya mond le a gyermekről - mi állhat a döntés hátterében?
 

Enikő esete nem egyedi. Sok fiatal lány esik teherbe egy-egy átmulatott vagy meggondolatlan éjszaka során. Nagy a verseny a szüzesség elvesztésének terén is. A mostani kamaszok úgy érezhetik, sajnos, hogy ezt is minél hamarabb ki kell pipálni. A baj pedig többek között azzal van, hogy a szexuális felvilágosítás hiányzik vagy pedig nem megfelelő. Kevés szülő ül le serdülő gyermekével, hogy egy sor, kellemetlennek vagy túl intimnek tartott kérdésre válaszoljon.

Pedig nagyon nagy szükség lenne sok, úgynevezett baráti beszélgetésre, mert a fiatalokat természetesen ez a téma is nagyon érdekli, és megszerzik a szükséges információkat, csak nem mindegy, kitől és mit.

Melyek a kisbabáról való lemondás leggyakoribb okai?
Kamaszkorunkban próbáljuk meg felépíteni az identitásunkat. A „Ki vagyok én?” kérdés kapcsán sok éven keresztül gyúrjuk össze magunkat. Ha ebben az életkorban a kamasz mellett nem áll egy biztonságos légkört biztosító, elfogadó család, akkor a fiatal nagyon magányosnak érezheti magát. Úgy érezheti, hogy egyedül van a problémáival, őt nem értik meg, nem hallgatják meg, egyedül kell döntenie, és a felelősséget is vállalnia tetteiért, hiszen már nem gyerek!

Sok tinédzser esik át abortuszon, ám az utána maradó űrt nem tölti ki semmi. Traumájuk a legtöbb esetben feldolgozatlan marad. Ez ellen pedig tenni kellene, nem dughatjuk a homokba a fejünket, mert az adott kamasz személyiségének további fejlődéséről, vagyis egész későbbi életét befolyásoló eseményről beszélünk!

Kamaszkorban tehát az identitásválság, és a társas támogatottság hiánya (az apuka, illetve szülei nem állnak mellette) lehetnek a leggyakoribb okai a gyermekről való lemondásnak. Emellett szerepe van mindannak, milyen életet (például továbbtanulás, utazgatás, párkeresés, karrierépítés, bulizás) képzelt el magának a fiatal anyuka. Ha úgy érzi, ebben teljes mértékben akadályozná egy gyermek, akkor is biztosan szeretne „megszabadulni” tőle. Fontos tényező lehet még a döntés meghozatalában az alacsony önbecsülés, és az önbizalomhiány.

Nem feltétlenül csak a tinianyák mondanak le a gyermekükről
Természetesen nem csupán tini anyák mondanak le gyermekükről. Bármely életszakaszban előfordulhat, hogy egy nő úgy érzi, nem akar a gyermekével élni. Kívülállóként őket talán a legnehezebb megérteni. De egy-egy ilyen történet megismerésénél is biztosak lehetünk, hogy találunk okot, vagy okokat, mely ehhez a kegyetlennek tűnő döntéshez vezettek. Többek között:

- édesanyja nem szerette őt, nem alakult ki közöttük kötődés, így nem tanulta meg, hogyan kell szeretni
- állami gondozásban nőtt föl, rengeteg trauma érte
- racionális típus, az észérvek diktálnak, nincs helye érzelmeknek, gyengeségnek (ez egyfajta védekezés a sebezhetőséggel, kiszolgáltatottsággal és sérülékenységgel szemben)
- hiányzik az ősbizalom belőle (korai anya-gyerek kapcsolat zavara),
- nem engedi meg magának, hogy szeressen, és másnak, hogy szeresse, ha korábban volt negatív, traumatikus tapasztalata (az ilyen embert mintha egy fal venné körül, ezzel védi énjét, mert aki szeret, az szenved is – ezt tanulta meg például egy szeretett személy halála kapcsán)
- anyagi nehézségek, szociális körülmények
- társas támogatás, elfogadás és segítség hiánya
- az apával megromlott a párkapcsolat
- úgy érzi, a gyermek "tiszta apja", rá emlékezteti, esetleg gyűlöli, haragszik a kicsire
- depresszió
- egy új szerelem, amiben az anya azt érzi - esetleg az új párja ráhatására -, a gyerek csak akadályozná
- egyéb pszichés problémák.
 

Mit él át a gyermekét elhagyó anya?

Ez függ attól, pontosan milyen okok vezettek az ő esetében ehhez a döntéshez. Sok esetben, mélyen elfojtva, tovább dolgozik bennük az egész esemény. Nem lehet kitörölni, meg nem történtté tenni a várandósságot, egy gyermek világrahozatalát, és a sorsáról való döntést.

Vannak, akik teljes mértékben elfojtják érzéseiket, és belevetik magukat például a munkájukba. Igyekszenek úgy tenni, mintha mi sem történt volna, mint Enikő. Mások időnként álmaikban, vagy gondolataikban aggódnak, szoronganak, hogy jól döntöttek-e, vagy teljesen tudattalanul bele is betegszenek (például alvászavaruk lesz, vagy szenvedélyproblémák jelentkeznek, esetleg pszichoszomatikus megbetegedések).
A lelkiismeret-furdalás, megbánás is előfordul náluk, ilyenkor igyekeznek legalább anyagilag támogatni gyermeküket, vagy levelet írnak neki, esetleg emlékeket, fotókat gyűjtögetnek számára (amit sosem adnak oda, vagy csak sokkal később).


A gyereküket elhagyó anyákban elfojtva bár, de tovább dolgozik az esemény

Hogyan reagálhat minderre egy közeli hozzátartozó?

Nagyszülőként fontos lehet, hogy megpróbáljuk elfogadni és tiszteletben tartani az anya döntését. Ha látjuk, hogy hajthatatlan, ellenáll, ne avatkozzunk bele a fiatalok életébe, de segítsünk nekik, amikor szükség van ránk. Előfordulhat, hogy mamának és papának kell felnevelnie a kicsit, ám akkor is figyeljünk arra, hogy ne szidjuk a gyermeknek szüleit, de ne is találjunk ki hihetetlen történetet, illetve ne titkoljuk a történteket.

Az is előfordulhat, hogy a nagyszülők sem tudják vállalni a kisgyermek felnevelését, vagy a szülők tiltakoznak ez ellen, ilyenkor állami gondozásba kerülhet a kicsi, vagy pedig örökbe fogadhatóvá válik. Nehéz helyzet ez mindenképpen, az egész családot megingathatja, de fontos, hogy mindenki érdekét tartsuk szem előtt, és úgy hozzuk meg döntésünket.

Férjként megrázó lehet a helyzet. Sok esetben azonban vissza lehet keresni korábbi utalásokat, jelzéseket a feleség részéről, hogy ő még nem volt felkészülve az anyaszerepre, nem is akart gyereket, teljesen felforgatja az életüket, stb. A párkapcsolat is rámehet ilyenkor a korai gyermekvállalásra.
Alkalmi partnerként is döntenünk kell, hogy vállaljuk-e a gyermeket, az apaságot, a gyermek felnevelését, anyagi hozzájárulást, vagy pedig teljes mértékben lemondunk róla ("Becsúszott, van ilyen, majd felneveli valaki").

Láthatjuk tehát, hogy ez a téma nagyon összetett. Nem ítélkezhetünk elhamarkodottan, mert minden történet magában rejthet sok sebet. A hangsúly a családok megsegítésén (családterápia, párterápia, és egyéni terápia), illetve a megfelelő szexuális életre nevelésen lenne (lásd Szilágyi Vilmos, szexuálpszichológus írásai), hogy alig legyen anya nélkül felnövő gyermek!

Szerző: Dr. Árvainé Koczok Márta pszichológus
Fotó: Pixabay