A mai modern szülők nagy dilemmája, hogy mit tartsanak fontosabbnak: a céltalannak tűnő játszóterezést ovi, suli után vagy az "okosítást" ígérő délutáni fejlesztő foglalkozásokat - amiből az utóbbi időben egyre több van. Pedagógus szerzőnk gondolatait két gyermekfejlődéssel foglalkozó cikk ébresztette fel, nem véletlenül, ő maga is óvodáskorú kisgyermeket nevel. Két felettébb érdekes gyermekfejlődéssel kapcsolatos cikket olvastam a hetekben, amik azóta is rendre eszembe jutnak, és amit nagyon szívesen osztok meg kisgyerekes szülőtársaimmal tanulságképpen.

A gyerekeknek a fejlődésük miatt óriási szükségük van a szabad levegőn töltött időre

Az egyik arról szólt, hogy a gyerekek agyának mérete közel megegyezik a felnőttekével, viszont a tüdejük csupán egyötöde a majdani tüdejüknek. Ebből az következik, hogy a gyerekeknek rengeteget kellene a szabad levegőn rohangálni ahhoz, hogy az arányaiban hatalmas agyukat megfelelő mennyiségű friss oxigénnel tudják ellátni.



Ehhez képest a gyerekek többsége egész álló nap a szobában senyved a tévét bámulva vagy különböző számítógépes játékokat nyomogatva.

A hideg idő beálltával mindig megdöbbenek azon, mennyire kihaltak a játszóterek. Fannival igazi csavargók vagyunk, tavasszal és nyáron napi négy-öt órát lent tekergünk, és télen is minimum két, de ha lehet, inkább három órát a szabadban töltünk. Ő még csak-csak ellene a szobában, de én konkrétan megőrülök a bezártságtól. Így sokszor szakadó esőben is beöltözünk és legalább a ház elé lemegyünk pocsolyázni.

Ma, az elmúlt napok szürke sivársága után végre ismét kisütött a nap! Tepertünk is le Fannival és két és fél órán át haza sem jöttünk. Körbecsavarogtuk a környéket és ismét csodálkozva tapasztaltam, hogy milyen kihalt minden. Rajtunk kívül mindössze egy anyuka volt a játszótéren, pedig igazán gyönyörű, napsütéses idő volt. Úgy tűnik, hogy maga a tény, hogy jobban fel kell öltöztetni a gyerkőcöket már elrettentő a legtöbb szülő számára.

Pedig a gyerekeknek annyira kell a mozgás! Fannin látom, hogy nem fárad el rendesen, ha egész nap a lakásban vagyunk, teljen bármennyire is mozgalmasan a napunk. Egy kiadós kinti program után viszont ájultan terül el ebéd után.

Egy gyereket a szabad, kötetlen játék fejleszt a leginkább

A másik érdekes újságcikkben arra kaptam fel a fejem, hogy a legfrissebb kutatások szerint attól fejlődnek a gyerekek a legjobban, ha szabadon, megkötések nélkül játszhatnak. Ezzel fejlődik ugyanis legjobban az agyuk. Az önálló döntéshozatal pozitívan hat a kognitív folyamatokra.



Régebben jutott idő a suli után bandázásra, ma jobbára különóráról-különórára rohan a gyerek

Emlékszem, nekem az egész gyerekkorom úgy telt, hogy suli után levágtam az iskolatáskámat és estig lent bandáztam az osztálytársakkal. Ha lehunyom a szemem, ma is pontosan látom lelki szemeimmel a játszóteret, ahol jó időben sötétedésig rohangáltunk, telente pedig csúszkáltunk, hógolyóztunk és hatalmas hóembereket építettünk.

Ehhez képest a mai gyerekek minden pillanata be van táblázva. Már az oviban folyamatosan különórákra járnak, nincs egy szabad percük sem. Esélyük sincs arra, hogy megtanulják saját maguk beosztani az idejüket, mert a szülő erről jó előre gondoskodik.

Aztán az iskolában még rosszabb a helyzet. Szegény gyerekek egész nap görnyednek az iskolapadban, és döbbenten hallom, hogy már első osztályban hat órájuk van! Mikor megkérdeztem az elsős keresztlányunktól, hogy ki szokták-e vinni őket az udvarra, azt felelte, hogy nem igazán. Vagyis ezek a szegény gyerekek egész nap az iskolaépületben töltik az idejüket, ahelyett, hogy legalább egy órát a szabad levegőn mozognának. Délután pedig jönnek a különórák, amik szintén zárt helyi programok - ez azt jelenti, hogy szinte egész nap nem szívnak friss levegőt.

Maradjon elég idő játszóterezni, csavarogni, gyereknek lenni
Emlékszem, anno a harmadik szünet az úgynevezett „udvari szünet” volt. Ez volt a leghosszabb szünet, ha jól rémlik, húsz percig tartott és ez alatt minden diáknak kötelező volt kimennie a levegőre. Csak a hetes maradhatott a teremben, akinek az is a feladatai közé tartozott, hogy ellenőrizze, a többiek kimentek-e az épületből. Lehet szidni a régi érát, de szerintem sok jó dolog is volt benne.

Bár Fanni még csak oviba készül, már most arról beszélgettünk a férjemmel, hogy milyen típusú iskolát válasszunk majd neki. Azt már előre tudom, hogy én azt szeretném, ha Fanninak megmaradna a gyerekkora. Persze járjon majd néptáncra vagy művészi tornára, karatéra vagy amire csak akar, de maximum két délután egy héten. A többi pedig maradjon meg neki játszóterezni, közös csavargásokra, egyszóval gyereknek lenni!

Minél életszerűbb a tanítási helyszín, annál hatékonyabb a befogadás
Hozzám amúgy a Szókratész-féle sétálva, beszélgetve tanítós módszer áll a legközelebb lélekben. Minél életszerűbb a tanítási helyszín, annál hatékonyabb a befogadás a tanuló számára. Az iskolapados, vigyázban ülős tanítási rendszertől a hátamon is feláll a szőr. Fanni is attól olyan hihetetlen intelligens, hogy folyamatosan beszélgetünk. Bármerre járunk, mindenre rákérdez, én pedig próbálok neki legjobb tudásom szerint megfelelni.

A Margitszigeten valódi kulturális körutakat tettünk, minden szoborra rákérdezett, hogy kit ábrázol én pedig elmeséltem neki, ami hirtelen eszembe jutott. Kifejezetten élvezte a verses kirándulásainkat, amikor séta közben elszavaltam neki József Attilától a „Mamát” és az „Altatót”, Arany Jánostól a „Családi kört”, Petőfitől pedig az „Anyám tyúkját” és a „Füstbe ment tervet”. Szent Margit kegyhelyénél pedig minden alkalommal el kellett mesélnem neki Margit királylány történetét, akit az édesapja IV. Béla király felajánlott Isten szolgálatára, amennyiben az megvédi az országot a tatárjárástól.

A napokban egy néni egészen elcsodálkozott, amikor Fannival beszélgetve megtudta, hogy januárban csupán három éves lesz. „Egészen elképesztő, olyan, mintha egy felnőttel beszélgetnék” – jegyezte meg álmélkodva.

És valóban, Fanni néha még engem is meg tud lepni az értelmi érettségével. Mostanában nagyon foglalkoztatja például a halál gondolata. Még tavaly nyáron, másfél évesen találkozott először az elmúlással, amikor Nina kutya az örök vadászmezőkre költözött. Azóta is rendszeresen kérdezgeti, hogy hol van a mennyország és mit csinál ott pontosan Nina kutya? Pár napja azzal állt elő, hogy ő majd visz ennivalót a Ninának a mennyországba, jól megeteti, azután hagyja egy nagyot pihenni és akkor Nina majd újra élni fog. Máskor meg azt kérdezi, hogy miért temetik el a halottakat a temetőben és mi történik ott velük? Legutóbb pedig kész tudományos magyarázatot kellett neki adnom arról, hogy miért nincsenek már dinoszauruszok, hogyan haltak ki és hová kerültek a csontjaik. Pár nappal később aztán arra megyek be a szobába, hogy Fanni a földön fekszik, fülét szorosan a földre tapasztva. Mikor megkérdeztem tőle, hogy mit is csinál voltaképpen, így felelt: „Anya, azt hallgatom, hogy a dinoszaurusz csontok mit mondanak a föld alatt!”

Szerző: Tömösi-Kerékgyártó Andrea pedagógus, egy kislány édesanyja, Lányomnak az életről Facebook oldal írója
Fotó: Pixabay