Szabad-e a gyerek felett szülőként hatalmat gyakorolni? Hova vezet, ha a szülő ráerőlteti saját akaratát a gyerekére? Ki tiszteljen kit: a gyerek a szülőt vagy fordítva? Hogyan lehet boldog és kiegyensúlyozott gyereket nevelni? Miért van az, hogy a mai gyerekek azt tehetik, amihez csak kedvük van? Helyes-e, ha a szülő mindent ráhagy a gyermekére, és semmilyen korlátot sem szab számára?

Vajon tényleg a szülő tudja a legjobban, hogy mi kell a gyerekének? Vagy mégis csak szüksége lehet a gyereknek is időnként kanyarokra az életében, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek? Hanula Erika pedagógus-író egy sokakat megosztó gyermeknevelési témát boncolgat.



Szabad-e erőltetni a gyereket a küzdősportra, ha ő inkább művészeti beállítottságú?
Amikor a gyerekek helyetti döntésről beszélek, nem arra gondolok, hogy megengedem-e, csokival lakjon jól a gyerek: a pillanatnyi vágya ugyan azt diktálja, közben én szülőként tudom, hogy értékes tápanyagokra van szüksége. És arra sem, hogy semmilyen korlát nem kell a gyereknek - szerintem az ugyanolyan rossz, mint a nagyon szigorú nevelési stílus.
Nem, én inkább arra gondolok, hogy ha egy gyerek személyiségéhez nem illik a küzdősport, akkor is ragaszkodjon-e a szülő ahhoz, hogy küzdősportot tanuljon, hiszen az életben szüksége lesz majd még rá. Vagy ha egy gyerek érzékeny és művészi típusú, akkor is erős reál iskolába küldje-e a szülő, hiszen akkor tud majd jó egyetemre bekerülni, akkor lesznek majd jó kapcsolatai az életben, ami ugye fontos a boldoguláshoz. És ezt a szülő tudja. És persze csak a legjobbat akarja a gyerekének.

Attól még, hogy a gyerek kicsi, a szülőnek nincs hatalma fölötte
Azt hiszem, ez az egész nagyon pici korban kezdődik. Ott, amikor egy gyerek megszületik. Aki nem egy félkész termék, nem olyasvalaki, akit a szülő a kedve szerint alakíthat, hanem egy önálló személyiség, a tulajdonságok egyedülálló kombinációjával. Egy teljes egész. Talán egy olyan lélek ölt testet a születéssel, aki már nagyon bölcs és tapasztalt  - tapasztaltabb, mint a saját szülője -, akinek megvan a terve erre az életre. Akinek bizonyos dolgokat meg kell tapasztalnia.

Azért, mert egy gyerek kicsi, még nincsen hatalmunk fölötte. Attól még megilleti őt a tisztelet.

Ha egyenrangú félként tekintünk a gyerekünkre, ha tiszteletben tartjuk az ő személyiségét és életfeladatát, ha szülőként segítünk abban, hogy minél inkább ki tudjon teljesedni, akkor a lehető legtöbbet tesszük a gyermekünkért. De ez az út persze nagyon nehéz is tud lenni. Mert sokkal könnyebb megmondani egy gyereknek, mit kell tennie, hogyan kell gondolkoznia, viselkednie, léteznie, hogy elérje azt, amiről én szülőként azt gondolom, hogy a boldogság.
De vajon neki is az jelenti a boldogságot, ami nekem?

Akkor tud a gyerek kibontakozni, ha a szülő hagyja őt érvényesülni
Mennyivel több toleranciát, türelmet, empátiát, alkalmazkodást igényel az, ha figyelembe veszem a gyerekem személyiségét is. Pláne, ha több gyerekem van, különböző személyiségtípusokkal! Mégis azt gondolom, minden nehézsége ellenére, ez az út vezet a fejlődéshez. Csak akkor tud a gyerek kiteljesedni, ha igenis sok mindenben hagyom, hogy a saját feje - ösztöne, lelke vagy nevezzük bárminek - után döntsön. Persze a véleményemet szülőként elmondhatom, tanácsot adhatok, és ha jó a viszonyom a gyerekemmel, még meg is fontolja, de a döntés az ő kezében van. Legyen szó sportról, hobbiról, barátokról, iskoláról, pályaválasztásról.

Persze nem mindegy, hány éves és milyen érett gyerekről beszélünk, de minden korban megvan az terület, amikor a gyerek maga dönthet. Míg 6 évesen nem biztos, hogy egyedül felelősségteljes döntést tudna hozni az iskolát illetően, azt már meg tudja mondani, milyen típusú tábor vagy nyaralás tetszik neki. 14 évesen már teljesen más a helyzet.

Vagy vegyük például az étkezést. Sokan kisgyerekkorukban eldöntik, hogy nem esznek húst, vagy éppen nem isznak tejet, amit sajnos nem minden szülő fogad el. Pedig a gyerekek még annyira érzik, mire van vagy éppen nincs szüksége a szervezetüknek.

Eredeti írás: Csupaszív magazin / Majd a gyerek eldönti?  
Fotó: Rawpixel