„Mindjárt!” - mondjuk, de úgy tűnik, a kicsik ezt nehezen vagy egyáltalán nem értik meg. Ez azonban egy bizonyos életkorig természetes. A türelmet nem várhatjuk el a kisgyermekektől. De mikor jön el az a kor, amikor ez megváltozik, és mi magunk, szülőként hogyan segíthetünk a gyermekünknek elsajátítani a türelem képességét?
A türelmetlenség csecsemőkorban tulajdonképpen a túlélés eszköze, hiszen a baba elsődleges igényei alapvetőek: biztonság, táplálék, közelség. Később ez egyfajta "elégedetlenséggé" alakul a gyermekben: frusztrálja például, hogy valamit nem szabad, valamit nem ér el, vagy nem tud megcsinálni. A dackorszak türelmetlenségénél már sokszor a szülő is elfárad. A két türelmetlenség pedig csak egymást gerjeszti…
A türelem kérdésében nagyjából 6-7 éves korban kezd - magától is - javulás mutatkozni, a gyermek lassan nem csak megérti az idő és a türelem fogalmait, de hajlandó is rá. Gyakorlatilag megérik a várakozásra. Ennek sikerében azonban nekünk szülőknek is jelentős szerepünk van.
Íme 8 módszer, amivel hozzájárulhatunk a türelem készségének kialakulásához:
1. Legyünk tisztában azzal, hogy ez az agy fejlődési folyamata, azaz időbe telik! Tudnunk kell, hogy erőfeszítéseink nem rövid távú befektetést jelentenek, ám amikor a gyermek agya készen áll rá, látni fogjuk a befektetett munka eredményeit! (nagyjából 5-7 éves kortól)
2. Mutassunk példát! Ügyeljünk arra, mi magunk miként viseljük és kezeljük a várakozással járó helyzeteket (sorban állás, kiszállítás, egyéb, türelmet igénylő szituációk)! A legjobb tanítás mindig az, amit tőlünk látnak.
3. Tanítsuk játszva! Játsszuk azt, hogy sátorban alszunk vagy alvó állatok vagyunk, de a társasjátékok vagy a bújócska (míg vár, hogy megtaláljuk) is jó türelemfejlesztők. A várakozásnak nem kell büntetésnek lennie...a képesség élvezetesen is fejleszthető, a gyermek ezeken keresztül is ismerkedhet a várakozással kapcsolatos érzetekkel.
4. Fogalmazzunk következetesen! Azaz használjunk olyan mondatokat, mint például: „Előbb befejezem a vacsorámat, utána megkapod a joghurtot.”
Ezeken a kifejezéseken keresztül gyermekünk jobban tudja majd értelmezni azt, mi mi után következik, és megnyugtatja a tudat, hogy valóban közelébe kerülhet a vágyott célnak, ha vár egy kicsit.
5. Érzékeltessük az időt! Élvezetes tevékenységek, például játék közben használjunk mutatós órát vagy akár homokórát, hogy a kicsi jobban megérthesse és megérezze, mit jelent 1 vagy 5 perc. Köthetjük tevékenységhez is az érzékeltetést: „Ha kiszínezted a macit/ha vége a mesének, utána indulnunk kell.”
6. Itt is fontos a pozitív megerősítés! Ha sokkal többször dicsérjük gyermekünket a türelem legkisebb megnyilvánulásáért is, mint amennyit dorgáljuk a türelmetlenségért, akkor jó helyre fókuszáljuk az energiát. Amint türelmet tanúsított egy helyzetben, dicsérjük meg! Akár mások előtt is! Ha hallja és tudja, hogy észrevettük őt, és azt, hogy milyen ügyes volt, az a lehető legerősebb, legjobb motiváció és megerősítés.
7. Érezzünk együtt vele! Fejezzük ki szavakkal együttérzésünket! Pl.: „Tudom, hogy nehéz kivárni.” „Látom, milyen nagyon vágysz már az ebédre.” „Tényleg nem könnyű itt ücsörögni nyugodtan a dugóban. Tudom. Legszívesebben nyüzsögnél vagy átmozgatnád magad, igaz?” Ezzel megfogalmazhatóvá és feldolgozhatóbbá is válik számára a várakozással járó belső feszültség, és megértésünk által együttérzésben is része van, hiszen nem érvénytelenítettük valós érzéseit.
8. Legyünk reálisak! Ne várjunk el lehetetlent: egy 2-3 éves nem fog nyugodtan ücsörögni egy órát sem. Ha unalmas, számukra egyhangú helyzetben vagyunk, készüljünk fel. Esetleg legyen nálunk valami (nem kütyü), amivel segíthetjük az idő eltöltését (pl. papír, színes ceruza) vagy halkan mesélhetünk is. A türelmes várakozás jutalmául ígérjünk az esemény utánra egy kis jutalom programot vagy bármit, ami teljesíthető. Ha a nyűglődés közben adunk neki valami jutalmat, azzal ugyanis csak „lekenyerezzük”, ezzel pedig megerősítjük a nem kívánt viselkedést, a helyzetet viszont nem oldottuk meg.
Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik
