Gyerekkoromban, mint a legtöbb kisgyerek, én is mindenért az anyukámat hívtam. Ha nem találtam valamit, ha nem sikerült - vagy lusta voltam - felvenni a ruhát vagy megoldani valamit, azonnal őt szólítottam. Aztán édesanyám egy ilyen alkalommal megkért valamire - és akkor lassanként kezdtek megváltozni a dolgok... Ma már én is alkalmazom a "Három ötlet" módszerét a saját gyermekeimnél. Sikerrel.

A gyerekeim imádnak engem hívni minden egyes alkalommal, ha valamire szükségük van, gondjuk akadt, vagy nem tudnak valamit. Ez persze természetes és rendben is van - egy bizonyos határig!

Ám amikor oda jutottunk, hogy már akkor is engem hívtak, ha lecsöppent az asztalra a tej, ha nem láttak meg valamit, ami az orruk előtt volt, ha úgy tettek, mintha nem menne fel a lábukra a zokni, vagy egy egészen egyszerű dolgot sem tudtak vagy akartak megcsinálni, azt mondtam: elég. Eszembe jutott anyukám módszere, és alkalmazni kezdtem.

Ennyit mondtam nekik: „Segítek, de előbb találj három megoldást!” (vagy „Előbb mondj három ötletet!”)
A kérést a kicsiknek első alkalommal meg is magyarázhatjuk, pl. így: most fejlesztjük a megoldástaláló-izmunkat!

A gyerekek először csodálkoztak és unottan próbáltak ellenállni, azonban nem sokkal később, mintha ez egy játék lenne, szinte versengeni kezdtek a megoldások bemondásában. 

Én pedig megerősítés gyanánt a mai napig minden ötletet értékelek, még akkor is, ha nem reális, kissé elrugaszkodott, vagy épp mulatságos.

A mai napig ezt a módszert alkalmazom, ha úgy adódik.
 

Mutatok néhány példát:

- Anya! Hol van a sapkám?
- Mielőtt segítenék, próbáld meg 3 helyen megtalálni! (Jöhet az önálló keresés 3 különböző helyen, és nagy eséllyel meg is lesz az a sapka...)

- Anya, nem megy ez a matekpélda!
- Próbáld előbb megoldani 3 különféle módon! (Megnézheti a füzetben, segítséget kereshet a neten vagy megkérdezheti egy barátját vagy a bátyját, esetleg elővehet egy számológépet stb.)

Idővel észrevettem, hogy egyre több a használható ötlet, a gyerekek pedig leszoktak arról, hogy azonnal engem ugrasszanak mindenért, aminek nagy részét ők is képesek megoldani. 
Jó látni, hogy apránként önállósodnak, vagy másként fogalmazva, elsajátítják és természetesnek veszik az önállóság gondolatát, tudatát.

Ez a kis módszer eleinte kis lépéseket jelent, viszont a benne rejlő önállóságra ösztönzés életre szóló előnyt jelent majd számukra.

Szülőként nem a kiszolgálással teszünk jót gyerekeinek! Ellen kell állnunk a belső késztetésnek, hogy mindent azonnal megoldjunk nekik vagy helyettük. (Sokszor éppen elég a saját gondjainkkal megküzdeni; jó, ha a kisebb ügyekkel megbirkóznak.)

Az önbizalmukat is megerősíti, ha megtapasztalják az önállóság, függetlenség és a „képes vagyok nagyszerű” érzését. Bónusz, hogy ezáltal azt is tudni fogják, hogy a szülei bíznak bennük.

Persze a dolgok egészséges egyensúlyáról ne feledkezzünk meg! Nyilvánvalóan van, amiben szükséges a mi segítségünk, jelenlétünk. Minden más esetben a gyerekeknek tudniuk kell, hogy a kisebb ügyekben is bármikor fordulhatnak hozzánk; a lényeg, hogy előbb önállóan próbálkozzanak, és ha továbbra sem jártak sikerrel, természetesen segítünk!

 

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik