"Ő kellett a teljes boldogsághoz" - Down-szindrómás gyermeket fogadtunk örökbe: Veráék története

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


Vendégszerzőnk, Körner Judit olyan családokról ír, akik Down-szindrómás baba örökbefogadása mellett döntöttek. Írásaiban megismerkedhetünk az örökbefogadások történetével, a családokkal, a mindennapi életük szépségeivel és nehézségeivel.

Négy gyermekem közül a legidősebb (16 éves) Down-szindrómás. Egy pályázati kiírásban olvastam, hogy örökbefogadott gyerekek, ill. örökbefogadó szülők írhatnak az örökbefogadással kapcsolatban megélt élményeikről. Szívesen indultam volna ezen a pályázaton, mert rögtön a Down örökbefogadók jutottak eszembe, a pályázaton viszont sajnos nem vehettem részt, mint "kívülálló" (se örökbe fogadó, se örökbe fogadott nem vagyok), de elhatároztam, hogy mindentől függetlenül írok a témáról, ezért felkerestem néhány családot - Körner Judit riportsorozata.

5 budapesti család. Különbözőek, mégis nagyon hasonlóak: Down-szindrómás gyermeke(ke)t fogadtak örökbe. Ugyanazokat a kérdéseket tettem fel nekik, és ők őszintén válaszoltak.

Íme, a második család története.


Down-szindrómás gyermeket fogadtunk örökbe: Veráék története


Veráék első gyermeke, Ádám Down-szindrómás. Nem tervezték, hogy gyermeket fogadnak örökbe - Vera érettségi után elkezdett dolgozni egy bentlakásos oviban, hogy megbizonyosodjon, jó irány lesz-e neki a gyógypedagógia. Az akkor közel ötéves Ádám a legelső munkanapján érkezett az oviba egy csecsemőotthonból. Mint Vera felidézte, első látásra szerelem volt!

Innentől kezdve minden nap alig várta, hogy beérjen, és a kisfiú közelében legyen. Eleinte csak bevitt neki mindenfélét: ruhákat, játékokat. Aztán decemberre kikönyörögte, hogy hazavihesse a szünetre. Ekkor már négy hónapja ismerték egymást. Szuperül alakult a szünet, élete egyik legboldogabb két hete volt. Azon a télen lépett az életébe a későbbi férje is, aki szintén egyből nagy rajongója lett Ádinak. Innentől kezdve együtt vitték ki a kisfiút hétvégenként, és csomó közös programot szerveztek. Nagyon boldogok voltak.



Mindig azt érezték, hogy Ádám az életük része, így fájdalmasan hiányzott nekik azokon a napokon, amikor nem volt velük. Egy módja volt annak, hogy ne így legyen: valahogy meg kellett oldani, hogy örökre együtt lehessenek. Nála így jutottak el oda, hogy végleg hazavigyék. Nem volt terv az örökbefogadás, a Down meg pláne. Egyszerűen csak megismerték, és követték, amit a szívük diktált.

Miként élték meg szülőként az örökbefogadást?
Veráék között mindig is téma volt, hogy majd még fogadnak örökbe Down-babát, mert érezték, hogy nekik ez egy teljesen normális útja a családbővítésnek. Miután a második lányuk is megszületett, megbeszélték, hogy még egy gyerek, egy negyedik belefér az életükbe - itt az idő az újabb örökbefogadásra. Egész egyszerűen tudták, hogy az örökbefogadás számukra egy abszolút természetes út, és mivel hallották, hogy sok Down-babáról lemondanak, ezt az utat választották.

Tudták, mire vállalkoznak és készültek rá nagyon. Amikor a kisebb lányuk is ovis lett, beadtak mindent, ami kell a folyamathoz és elkezdődött a várakozás. 2,5 év telt el, mire végre megkapták Zétényt. Ezalatt mindent elolvastak az örökbefogadásról, illetve Down babás blogokat is, mert Ádi majdnem öt éves volt, amikor megismerték, nem tudták, a kisbabáknál mire kell odafigyelni.

Veráéknál teljesen más volt a két fiú érkezésének folyamata. Mivel Ádi megismerésekor Veráék még tanultak, először Vera anyukája volt a nevelőszülő, aztán amint elkezdtek dolgozni, Veráék átvették - de ez leginkább formaság volt, hiszen kezdettől ők foglalkoztak vele, ők hordták oviba, szóval az ő gyerekükként funkcionált és viselkedett. Csak azért kellett így intézni, hogy ne kelljen még évekig feleslegesen a gyerekotthonban lennie.

Ádi esetében őt akarták mindig maguk mellett tudni, és vele akartak élni. Zétinél tudatosan választották az örökbefogadást, és nagyon boldogok, hogy ezt tették.

Óriási élmény volt, nem is számítottak rá, de mint mesélték, a folyamat, az a 2,5 év nagyon sokat erősített a kapcsolatukon a férjével. A szülésnél, terhességnél a benyomások, érzések nagy százaléka csak a nőt érinti. Itt az első pillanattól az utolsóig, minden lépésnél ketten voltak ott egyszerre, fantasztikus élmény volt! Nem számítottak rá, hogy a csodás baba mellé még ezt is kapják az örökbefogadással.

Mint felidézték, sosem felejtik el a napot, amikor jött a telefon, hogy készen állnak-e, mert lehet, hogy megvan a kisfiuk. Ugráltak, nevettek, sírtak egyszerre mind az öten.

Ezután jött egy nehéz hét, mert nem készültek fel, hogy az óriás örömmel együtt találkoznak egy nagyon mélyen lévő házaspárral is: a vér szerinti szülőkkel. Lelkileg ezt nagyon megterhelőnek érezték, hiszen kezelniük kellett a kettősséget: azt, amit amit a szülők, és amit ők maguk éreztek.

Amíg robogtak át a kórházba, egy pillanatra átsuhant Verán, hogy nem döntöttek-e felelőtlenül, de a férje rászólt, hogy ne hülyéskedjen, a lányokat se látták a szülés előtt… Ez a gondolat teljesen megnyugtatta. Felesleges is volt az aggódás, meglátták Zétit, és egyszerűen tudták, hogy rá vártak. Tökéletes pillanat volt. Ez azóta is tart, vele lett kerek a világ, biztosak benne, hogy ő kellett még a családjuk teljes boldogságához.

Hogyan reagált a környezet az örökbefogadás hírére?
Veráéknál Ádám örökbefogadása annyira hosszú folyamat volt, hogy azon, hogy végleg az övék lesz, már nem senki sem csodálkozott. Tudta mindenki, aki ismerte őket, hogy ez lesz a vége. Volt néhány ismerős, aki próbálta őket rábeszélni, hogy csak látogassák, de ne vigyék végleg haza, mert majd bántja a gyerekeiket, meg tönkreteszi a kapcsolatukat.

De fiatalok voltak és azt tették, amit úgy éreztek, tenni akarnak. Senki nem tudta volna megállítani őket. A családon, szűkebb baráti körön kívül bolondnak nézték őket, de nem foglalkoztak vele. Leginkább amiatt voltak beszólások, hogy a járókelők nem tudták, hogy örökbefogadott gyermekről van szó, és rögtön azt vágták a fejükhöz, hogy "Na, ezért kellett ilyen fiatalon gyerek...".

Hogyan telnek a mindennapok, ha a gyerek Down-szindrómás?
Vera szerint az öröm épp abból fakad, ami nehézséget okoz. A downosok sok olyan dologgal nem foglalkoznak, ami feszültséget okoz az embereknek. Nem érdekli őket a gazdagság, a pénz, a politika, az érdekek. Nem nézik, milyen idő lesz másnap, felkelnek, és ami van, annak örülnek. Ha süt a nap, az a jó, ha esik, akkor az, mert mehetnek Zétivel a pocsolyákba ugrálni.



Mivel Veráék szinte Ádival együtt nőttek fel, a nehézségeket nem élték meg nehézségnek, mert az a természetes, amilyen vele az élet. Veráék lányai ugyanígy vannak ezzel. Azt, hogy lassabban jutnak el a fokozatokra a fejlődésben, nehezebben értik meg dolgokat, természetesnek tartják. Türelem kell hozzájuk, de a kamasz lányokhoz legalább annyi.

Hogyan viszonyulnak egymáshoz a testvérek?
Mivel Veráéknál a lányok abba születtek bele, hogy van egy Down-szindrómás bátyjuk, minden természetes nekik vele kapcsolatban. Sose szégyellték, imádják, felnéznek rá. Ádám is nagyon szereti őket, kiáll értük, amióta megszülettek. A lányok, mivel nagyon aktívan sportolnak, sokszor fáradtan mennek haza. Ádi csak azon van, hogy a kedvükben járjon. Kiteregeti a vizes ruháikat, inni visz a szobájukba, masszírozza az aktuális sérülést.

Fantasztikus összhang van köztük. Sokkal letisztultabb világban élnek, ahol csak az számít, hogy körülöttük mindenki boldog legyen, és ettől ők is azok lesznek. Hihetetlen erőfeszítéseket tud tenni Ádi, ha például rosszkedvű valamelyik húga, hogy ezen változtasson.

Down 2.

Zéti közös terv volt, a lányokat is bevonták. Évekig minden szilveszterkor leírták, hogy az a kívánságuk, hozza már a gólya a kistesót. Nagyon szeretik őt is, és mivel elég nagyok voltak, amikor érkezett, nem volt féltékenység egy pillanatig se. A legnagyobb konfliktus az szokott lenni, hogy miért mindig Kolompost hallgatnak a kocsiban…

A nagy korkülönbség miatt Ádám leginkább gondoskodó, tanítgató apa szerepet él meg Zéti felé. Odaadó Mester és Tanítványa viszonyt. Zéti iszonyatosan felnéz Ádira, és nagyon vevők egymás humorára.

Miként képzelik a jövőt?
Veráék minden gyerekük jövője miatt egyformán bizakodnak és aggódnak. Hogy lányaik találnak-e majd olyan párt, akit megérdemelnek, aki meglátja bennük a csodát. Ezek épp annyira aggasztó és félelmetes dolgok lehetnek, mint az, hogy downos fiaik találnak-e munkát, vagy boldog felnőttek lesznek-e.

Down 2.

Ádám esete pillanatnyilag megnyugtató, otthon van, segít a ház körüli dolgokban, írogat, futni jár. Neki egy napköziotthon nem lenne több, a gyermekotthonra emlékeztetné. A védőmunkahelyekről kiszorul, mert nem beszél jól. De boldog, fontosnak érzi magát a családban, tartalmasan telnek napjai.

Zétivel kapcsolatban azt gondolják, Ádinál több lehetősége lesz, jobb esélyekkel indul. De hogy ki hol köt ki, mind a négy gyerek esetében legalább annyira izgalmas mint félelmetes számukra.

Olvasd el ezt is!
"Szerelem volt első látásra" - Down-szindrómás gyermeket fogadtunk örökbe: Krisztáék története »


Szerző: Körner Judit

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2018.11.20