„Na, és hogy telnek az éjszakák? Tudtok aludni?” – ez az a kérdés, amelyre minden kisbabás családban előbb-utóbb számítani kell. És ez az a téma, amely legalább annyira megosztja az embereket, mint a politikai hovatartozás…
Előre kell bocsátanom: én a nem alvók népes táborát szaporítom. Négy éve nem aludtam át egyetlen éjszakát sem. Leánykáim gondoskodnak róla, hogy úgy érezzem magam, mintha egy katonai kiképzőtáborban lennék. Úgy tűnik, jól veszem az akadályokat, mert már egyetlen moccanásra vigyázzállásba vágom magam, megszakítom akár a legszebb álmomat is, és azon nyomban megyek a célállomás felé. Persze nem ment ez mindig ilyen könnyedén.
A valóság mindig más
Amikor az első gyermekemet vártam, elolvastam néhány igen fontos szakirodalmat, mely a csecsemők alvási szokásait ecsetelte. Megtudtam, hogy az újszülött általában tizennyolc-húsz órát alszik egy nap, illetve rengeteg hasznos tanácsot kaptam. Olyanokat például, hogy a kisbabát minél előbb meg kell tanítani önállóan elaludni; hogy tilos a szülői ágyba betenni, mert aztán soha többé nem lehet száműzni onnan, éppen ezért az a legjobb, ha a saját szobájában, a saját ágyikójában szunyókál a gyermek; és hogy a szoptatást (etetést) szigorúan külön kell választani az altatástól.
Én világéletemben engedelmes ember voltam, meghajtottam hát a fejem a tapasztalt szerzők előtt. Igyekeztem maximálisan követni az utasításokat. Ám Hanga lányom rögtön rácáfolt az első alaptételre: egyszerűen nem volt hajlandó aludni. A tizennyolc órás adagból nyolcat abszolvált, azt is félórás bontásokban. (A maradék időt pedig az esetek többségében sírással vagy evéssel töltötte)
Sok mindent kipróbáltunk
Az első három hónap - mit mondjak - igen nehezen telt el. Férjemmel a leglehetetlenebb módszereket is kipróbáltuk, hogy alvásra bírjuk elsőszülöttünket: megszoptattam, hintáztattuk, dajkáltuk, dúdoltunk neki, simogattuk a hasát, ugráltunk vele egy nagy gimnasztikai labdán, hátha az ütemes ringatózás hatására végre leragad a szeme.
Amikor már nem bírtuk tovább, becsuktuk az ajtót, és hagytuk, hogy sírjon. Merthogy ezt a tanácsot is kaptuk mint jól bevált, biztos módszert. Állítólag a gyerekek húsz perc után abbahagyják a bömbölést. Ha néhány napig kitartóan ellenállunk a kísértésnek, és nem megyünk be a babához, garantáltan leszokik az éjszakai ébredezésről, és jóízűen végigalussza az éjszakát. Mi nem így tapasztaltuk. Igaz, idő előtt feladtuk a dolgot, mert úgy gondoltuk, hogy ez a módszer számunkra elfogadhatatlan.
Nincs csodaszer, de a tapasztalatok sokat segítenek
Nem folytatom tovább az alvási szokások kialakítására irányuló harcaink bemutatását. Annyit azért elárulhatok: bár nem találtuk meg a csodamódszert, elsőszülöttünk kétéves korára mégis jó alvó lett. Most már csak Panna lányunk szólít minket éjszakánként. Időnként úgy tűnik, hogy már látjuk az alagút végét.
Ez a négyévnyi küszködés és vívódás azért nem volt hiábavaló, mert rengeteg dologra megtanított minket.
1. Nincs mindenkire érvényes recept
Legfőképpen arra, hogy óvatosan kell bánni az üdvözítőnek kikiáltott módszerekkel. Ami az egyik gyereknél beválik, a másiknál egyáltalán nem biztos, hogy működik. Tehát univerzális recept nincs! Ez alázatra kell, hogy intsen minket, ha valakinek tanácsot adunk.
2. A baba személyisége a kulcs
A titok nyitja véleményem szerint a gyermek személyiségében rejlik. Vannak olyanok, akik könnyen megtanulnak aludni, és vannak, akik ehhez komolyabb segítséget igényelnek. Vannak olyanok, akik sokat alszanak, és vannak, akik keveset. Vannak, akik könnyen mély álomba merülnek, és vannak, akik gyakran ébrednek. Megpróbálhatjuk erőszakkal megváltoztatni ezeket az adottságokat, ám nem biztos, hogy célt érünk vele.
Természetesen az sem megoldás, ha hagyjuk kínlódni a fáradt, nyűgös gyereket, és nem segítünk neki abban, hogy megtanuljon egyedül is elaludni. De a segítségadás itt elsősorban támogató figyelmet jelent, nem pedig dresszúrát.
3. A felébredés oka
A kicsik nem azért ébrednek éjszaka, hogy foglalkoztassanak, netán manipuláljanak minket. A különféle ürügyek ("szomjas vagyok", később "pisilni kell" stb.) mögött az esetek többségében az bújik meg, hogy meg szeretnének győződni: megvagyunk-e még. Nem tűntek-e el a biztonságot, melegséget nyújtó nagyok? Ott vannak-e akkor is, ha egy rossz álomképet kell jó messzire hessegetni? Ha ezekre a jelzésekre nem reagálunk érdemben, azt üzenjük vele: oldd meg egyedül a problémádat, rám ne számíts!
4. Az érintés baba/gyermek szeretetnyelve
Vannak olyan babák is, akiknek az átlagosnál nagyobb igényük van a szülők testi közelségére - vagy ahogyan a neves amerikai családterapeuta, Gary Chapman fogalmaz: akiknek a testi érintés az elsődleges szeretetnyelvük. Megnyugtatja őket, ha odabújhatnak a mamájukhoz vagy a papájukhoz, ha éjszaka is érzik az illatukat, melegüket. Ők többnyire gyakran ébrednek éjszakánként. Ilyenkor segítség lehet, hogyha a szülők közelében alhatnak - persze csak akkor, ha ez a házastársak között nem okoz feszültséget.
Feladat: fejtsd meg a nemalvás okát!
Sokat tehetünk tehát az éjszakai nyugalomért, ha megpróbáljuk megfejteni az ébredések okát. Ne csak a hagyományos problémák jussanak ilyenkor eszünkbe (Fáj valamije? Éhes, szomjas? Melege van?), hanem a lélek mélyén rejlő gondok, kételyek is (Nyugtalan valami miatt? Rosszat álmodott? Új fejlődési szakaszba ért? A közelségünkre vágyik?).
Bár időnként tényleg elviselhetetlennek tűnik a kialvatlanság, ne feledjük: csupán néhány évről van szó, aztán önállósulnak csemetéink. Hamar elrepül ez az időszak, ám az a sok-sok energia nem vész el, amelyet az éjszakai műszakba fektettünk. A harmonikus szülő-gyerek kapcsolatban biztosan megtérül.
Szerző: Győri Virág
Forrás: Family Magazin
Fotó: Pexels/Sarah Chai
