Mi a teendő, ha a gyerek az óvodában kisangyal, otthon meg szófogadatlan? Hogyan legyél következetes a mindennapi gyermeknevelés során? Hogyan büntesd a kisgyerek helytelen viselkedését? Mit tegyél, ha gyermeked rá akar nőni a fejedre? Előfordult már, hogy irigykedve nézted, ahogy más szülők gyereke hallgat a szép szóra, nem szalad el a plázában, megáll a járda szélén, nem kell vele kiabálni, nem nyúl a törékeny holmikhoz a boltban, nem sikít/üvölt, ha nem kap csokit? A te gyermeked viszont igen, sőt úgy érzed, hogy ovi, suli után otthon engedi ki a fáradt gőzt... Ne aggódj, ezzel a problémával nem vagy egyedül - nyugtatja a szülőket Pintérné Mirza Anna pedagógus.

Nincs eleve szófogadatlan és rossz gyerek, csak olyan, aki feszegetik a határokat
Sok szülő szemléli értetlenül csemetéje viselkedését. Otthon kisördög, oviban-nagyszülőknél kisangyal. Mi történt?
A gyerekek hihetetlenül érzékeny kis lelkek. És jó megfigyelők is. Kihasználják a fáradtságunkat, keresik a gyengeségeinket - és meg is találják. Minden pedagógus és gyakorló szülő jól tudja, hogy nincs eleve szófogadatlan, rossz gyerek. De ők már csak ilyenek: szeretik feszegetni a határokat. Szeretik, ha érvényesül az akaratuk.

Szülőként a feladatunk pedig az, hogy kereteket szabjunk nekik, biztonságot és kiszámítható életet biztosítsunk nekik. Így tehát a nevelésben az egyik legfontosabb vezérelv a szeretetteli, határozott és következetes irányítás.

Fontos, hogy a gyerek tudja, mit szabad és mit nem
Igenis kell, hogy a viselkedésének azonnali következménye legyen. Ha rászólunk egyszer, kétszer kedvesen, harmadszorra erélyesebben, és még mindig nem teszi meg, amit kértünk, akkor sosem szabad ráhagyni!
Egyrészt el lehet magyarázni, hogy miért helytelen a viselkedése, vagy elég emlékeztetni arra, hogy ezt a dolgot már megbeszéltük.
Sokszor esünk viszont abba a hibába, hogy a gyermekünk eltereli a figyelmünket úgy, hogy észre se vesszük, hogy lezáratlanul maradt a szituáció.
 

Tipikus esetek - így tereli el a gyerek észrevétlenül a szülő figyelmét

„Jó,jó, Anyu, már nem csinálom!”
Milyen gyakran hangzik el az ismert mondat, aztán mikor nem figyelünk, újra kezdi. Vagy hirtelen valami sürgős baja lesz, sírni kezd, így a kioktatást nem kell végighallgatnia: „Folyik az orrom!”, „Au, megütöttem a kezem!”, „Szomjas vagyok!”. Észre se vesszük, hogy elterelték a figyelmünket.

A kisgyerek magyarázkodik, hogy megússza a büntetést
Nagyon jellemző az is, hogy a nagyobbacskák elkezdenek magyarázni, érvelni, mi pedig nem vágunk a szavába: „Igen megütöttem, de azért, mert nálam volt előbb, és durván kitépte a kezemből…”, „Csak azért mentem oda, hogy megnézzem azt a bogarat, de fel akartam már öltözni!”. És mi meg beleszaladunk a csapdába…

Csak az azonnali büntetésnek és következményeknek van értelme
Mi ilyenkor a megoldás? Nem hagyni, hogy a gyerekünk az ujja köré csavarjon minket. Nem hagyni, hogy - persze tudattalanul - ugyanazokat a játszmákat játsszuk, aminek a vége, hogy megússza a büntetést. Mert igenis, az azonnali büntetésnek, az azonnali következménynek van értelme, van hosszú távú hatása. Igenis fel kell állnunk és azonnal kivonni őt a számunkra helytelennek, veszélyesnek, durvának ítélt szituációból.

Nem kell komoly dolgokra gondolni: csak elvesszük az almát a kezéből (ha mondjuk akaratunk ellenére azzal rohangál), elvesszük azt a játékot, amivel dobált, magunk mellé állítjuk 2-3 percre büntetésképp. Persze nyugodtan meghallgathatjuk a panaszát. Lássa, hogy figyelünk, megértjük az érzéseit. Megmondhatjuk, hogy „Igazad volt kisfiam, hogy dühös lettél, mikor Pistike a szemedbe szórta a homokot, de akkor sem megoldás, hogy te megrúgtad, mert így te is csúnyán viselkedtél. Van valami ötleted, mit lehetne ilyenkor csinálni?”.

A lényeg az, hogy mindig ugyanazokat a dolgokat állítsuk fel szabályként: azaz ha egyszer valamit megtiltunk, akkor az máskor is tabu legyen, és soha ne hagyjuk annyiban, ha áthágott egy szabályt.

A kisgyerekek gyorsan rájön, hogy  hol érdemes próbálkozni és hol nem
Ez a mi érdekünk is, mert nagyon fontos, hogy a gyerekünk megértse, a szabály az szabály – mindig. És itt is van a megoldás: az oviban, suliban nincs érzelmi ráhatás, a gyerekeknek igazodni, alkalmazkodni kell a rendhez, különben az óvó nénik is csak kapkodnák a fejüket. Az oviban nagyon hamar tudatosul a kicsikben, hogy mik a keretek, és hogy nem nagyon érdemes próbálkozni. Otthon is épp ez a fajta következetesség lesz a célravezető.
Csakis így válhat belőle kiszámítható kisember, aki lassanként különbséget tud tenni aközött, mikor lehet alkudozni és aközött, mikor tényleg fontos, hogy az előre megbeszéltek és elvártak szerint viselkedjen. Így tudhatjuk majd őt is biztonságban akkor is, ha épp nem tudunk rá figyelni vagy nincs velünk.

Miért kell ötpercenként rászólni a gyerekre? - önkritikára is szükség van
Ha úgy érezzük, nem bírunk a gyerekünkkel, érdemes elgondolkodni, miért rosszalkodik ma ennyit? Miért kell ötpercenként rászólni? Valószínűleg a válasz előttünk van: fáradtak, türelmetlenek vagyunk, esetleg halaszthatatlan teendőinket végezzük – a gyerek meg unatkozik. Jól jön ilyenkor a kipihentebb, türelmesebb nagyszülő, aki meg tudja esetleg adni azt az odafigyelést, amit mi –mondjuk főzés közben – nem. Ha van rá alkalmunk, kérjük meg őket egy-egy órácska unokázásra, a gyerekünk meg fogja hálálni a törődést!
És valószínű, hogy ezután a közös estéink is jobb hangulatban fognak telni.

Szerző: Pintérné Mirza Anna pedagógus
Fotó: Pixabay