Inverz traumatizálás, amit sok szülő manapság tesz a gyermekével. És bár a jó szándék, a féltés, a "neki legyen jobb, mint nekem volt" érzés vezérli őket, sajnos rengeteget ártanak vele a gyermeküknek. Túlféltik, túlóvják őket és ezzel épp azt veszik el tőle, amire a legnagyobb szüksége lenne: a tapasztalást, a küzdést, az önálló tanulást.
Kiss Szilvia Piroska neveléstudomány mester szakot végzett pedagógus, együttélési és nevelési tanácsadó írása arra világít rá, hogy nem szabad átesnünk a ló túloldalára:
„Velem a szüleim nem foglalkoztak, úgyhogy én annyi időt igyekszem tölteni a gyerekeimmel, amennyit csak lehet. „
„A szüleim mindig a kicsinek adtak igazat. Nálunk ez másképp lesz.”
„Soha nem vettek komolyan. Én meg fogom hallani a fiam hangját.”
„A szüleim elnyomtak, kiölték belőlem, hogy kiállhassak magamért. Én másképp csinálom majd.”
Sajnos a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Szeretjük a gyermekeinket, meg akarjuk óvni őket, azt akarjuk, hogy ne kelljen megtapasztalniuk azokat a fájdalmakat, amiket nekünk kellett átélni.
Csak éppen nem vesszük észre, mikor átesünk a ló túloldalára.
- Mikor helikopter szülőként pörgünk a gyermek körül és szerencsétlen megfullad a jelenlétünktől.
- Mikor a nagy védelmében egyszer csak kicsúszik a kezünkből az irányítás és ő lesz a bántalmazó.
- Mikor túlgondozzuk a gyermeket pusztán figyelemmel és emiatt életképtelenné tesszük.
- Mikor annyira öntudatosra sikerül az a neveltetés, hogy nem kerül bele végül egy szikrányi alkalmazkodási képesség sem.
És akkor hirtelen realizáljuk, hogy bár sikerült nem átörökíteni a konkrét transzgenerációs traumát, de mégis ártottunk annak a gyereknek, csak egészen másképpen.
Csak ő nem elhanyagolt lett, hanem tanult tehetetlen.
- Nem bántalmazott, hanem bántalmazó.
- Nem elnyomható, hanem elnyomó.
- Mert, amikor nem hagyod őt mászni, nehogy leessen, akkor elveszed tőle a tapasztalás élményét.
- Amikor megoldod helyette, nehogy kudarcot valljon, elveszed tőle a feldolgozás élményét.
- Amikor megvéded egy életkorának megfelelő konfliktustól, akkor elveszed tőle a szocializációs folyamatok megélésének élményét.
És minden alkalommal elveszed a TANULÁS élményét.
Én azt javaslom, hogy minden helyzetben mérlegeljétek, hogy MIT TANULNA MEG az adott helyzetből a gyermek, ha benne hagynám.
Fájna?
AZ NEM (feltétlen) BAJ
Kell az életnek fájnia picit. Picit néha sírunk.
Csalódunk, kudarcot vallunk, megsérülünk.
Kérem a szülőket, engedjék a gyerekeiket negatív tapasztalatokat is szerezni.
Nyilván ne engedjük a gyereket akkorát esni, hogy betörjön a feje. Abból amúgy sem tanulna semmit, mert az agyrázkódás miatt nem emlékezne hogyan történt.
Ne engedjük olyan helyzetekben helyt állni, ahol esélye sincsen, pl. 3 nagyobb gyerekkel szemben vagy egy felnőttel szemben egy konfliktusban.
De engedjük tapasztalni, akkor is, ha végül a tapasztalat negatív lesz.
Például:
Nem akarnak játszani vele a nagyok?
Nem mindig akar majd mindenki játszani vele. Mi sem akarunk mindenkivel csevegni. Tiszteletben kell tartani.
Piszkosul nehéz TUDOM. Nézni a gyerekedet, ahogy fájdalmat él meg és nem tenni semmit. Az egyik legnehezebb dolog a világon.
Legyünk ott, öleljük meg, mondjuk el, hogy büszkék vagyunk rá, hogy megpróbálta. Beszéljünk róla, mondjuk el hogyan próbálkozhat másképp. Biztassuk, támogassuk… ne hagyjuk magára.
DE MARADJUNK KI!
- És akkor megtanulja, hogyan dolgozza fel, amikor fáj.
- Megtanulja, hogy a fájdalom után felállunk, megigazítjuk a koronát és tovább megyünk.
- Megtanulja, hogy anya és apa HISZ BENNEM.
Engedni a gyereket és nem rátelepedni, nem megfojtani… nem kivetíteni rá a saját traumáinkat. Ez kiemelt feladata a generációnknak.
Ezt is olvasd el: A túlféltett gyerekek boldogtalanok lesznek - Pszichológus mondja el, hogy miért
Fotó: Freepik
