Néha könnyebbek a napok, de sokszor veszekszünk, mérgelődünk a gyermekeink tettein - akik egész egyszerűen csak gyerekként viselkednek a hisztijükkel, ellenkezésükkel, őrült kis rohangálásaikkal. De legalább egészségesek. Néha könnyebbek a napok, de sokszor veszekszünk, mérgelődünk a gyermekeink tettein - akik egész egyszerűen csak gyerekként viselkednek a hisztijükkel, ellenkezésükkel, őrült kis rohangálásaikkal.

De belegondoltál már, milyen lehet annak, akit beteg gyermeknek adott életet, aki annak örülne a legjobban, ha az ő szülötte is ugyanúgy hisztizne, ellenkezne, őrülten rohangálna, mint a többi "normális" gyerek? Ezen gondolkodott most el blogger szerzőnk, Kerékgyártó Andrea, aki maga is egy óvodás kislány édesanyja. Érdemes elolvasnod.

"Ő még magyarul sem tud számolni"
Tegnap a játszótéren ismét összefutottunk a sérült gyerekekkel, akiket rendszeresen hoznak oda levegőzni. Fanni boldogan szaladt oda hozzájuk, és büszkén elszámolt tízig angolul. Aztán így szólt a Down-szindrómás kisfiúhoz: "Én már tudok angolul számolni. Te is tudsz?" A kisfiú csak nézett rá értetlenül, végül a gondozója válaszolt helyette: "Drágám, ő sajnos még magyarul sem tud számolni. De te milyen ügyes vagy!" Erre majdnem elbőgtem magam. Nem a szokásos büszkeséget éreztem, hogy milyen fantasztikusan okos gyerekem van, hanem mérhetetlen hálát.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy a lányom egészséges
Amúgy is nap mint nap hálát adok a sorsnak, mindazért, ami megadatott, de ebben a pillanatban még inkább átéreztem, hogy mennyire szerencsések is vagyunk. Elsősorban nem azért, mert Fanni csodálatosan szép és hihetetlen értelmes kislány. Hanem azért, mert van keze, lába, tud járni és beszélni. A szívem is belefacsarodik, ha arra gondolok, hogy mi lenne, ha velünk is valami visszafordíthatatlan történt volna szülés közben. Ha az orvosom nem lép a tettek mezejére és császároz meg, hanem hezitál és Fanni emiatt az oxigénhiánytól egy életre sérült lesz, mint az egyik kisfiú a csoportból.

Szülők, akik viselik a beteg gyermek terhét
Amikor megemlítettem a vezető gondozónőnek, hogy milyen fantasztikus munkát végeznek, ő szomorú mosollyal csak annyit felelt, hogy neki könnyű. Mert ő a nap végén hazamegy, ahol két gyönyörű, egészséges gyerek várja.

Az igazi teher a szülőké. Akik egy életen át cipelik a keresztet, hogy sérült gyerekük született. Ki jobban, ki nehezebben. Elmesélte, hogy míg korábban az édesapák voltak képtelenek megbirkózni a ténnyel, hogy a gyerekük soha nem lesz ép, addig ma sok édesanya jár ebben a cipőben és hagyja el a családját végső elkeseredésében. Ezen őszintén megdöbbentem. Azt még úgy-ahogy fel tudom fogni, hogy egy apa férfiúi önérzetét sérti, hogy nem tudott tökéletes gyereket alkotni és gyáva módon inkább hátrahagyja a sérült sarját, csak hogy ne kelljen nap, mint nap ezzel szembesülnie. De, hogy egy édesanya is képes ugyanezt megtenni? Számomra felfoghatatlan.

Amikor a szeretet szárnyakad adhat
Eszembe jut a cikk, amit Illés Fanni paralimpikonról olvastam. A szüleit teljesen váratlanul érte, hogy a lányuk sérülten született. A szülésznő, amikor meglátta a gyereket, azt tanácsolta az édesanyjának, hogy meg se nézze a babát, hanem hagyja ott a kórházban és adja állami gondozásba. Az édesanyja először így is tett, de miután egy hétig sírt otthon, úgy döntött, hogy mégis szeretné felnevelni a gyerekét. A kezdeti sokk elmúltával pedig a legnagyobb szeretetben nevelték a lányukat. És ez a szeretet szárnyakat adott Fanninak.

Sokszor figyelem az anyukákat, ahogy ingerülten rángatják a gyereküket, máskor meg ülnek a padon és tudomást sem vesznek róluk. Nem is tudják mekkora ajándék a sorstól, hogy ép és egészséges gyerekkel ajándékozta meg őket. Ekkor mindig eszembe jut a család, akivel Szilvásváradon találkoztunk. Nekik súlyosan sérült kislányuk volt, mégis olyan szeretettel halmozták el, amiről sok egészséges gyerek csak álmodik.

Te milyen szülője tudsz lenni a gyermekednek?
Milyen furcsa is a sors! Némely gyereknek csodálatosan szép, másokból őszinte csodálatot kiváltó külsőt ad, de hozzá alkoholista, agresszív, a gyerekét bántalmazó, molesztáló vagy egyszerűen csak nemtörődöm szülőket mellékel, akik a gyerekük kis lelkén helyrehozhatatlan sebeket ejtenek. Másoktól testi értelemben elvesz, de kárpótolja a gyereket olyan szülőkkel, akik imádattal csüngenek rajta és megőrzik a lelke épségét.

Aztán vannak a kivételesen szerencsések, akik szépek, egészségesek és még a meleg családi háttér is megadatik nekik. De mi van azokkal, akiktől mindent elvesz a sors? Akik betegen, testi vagy értelmi fogyatékkal születnek és még a szüleik is eldobják őket, vagy ugyan otthon, de mostoha körülmények között kénytelenek felnőni? Vajon a véletlen kegyetlen játéka csupán vagy egy korábbi életükben elkövetett bűneikért vezekelnek így?

Bárhogy is legyen, elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy egy egészséges és minden ízében tökéletes gyereket adott a sors. És minden tiszteletem azoké a szülőké és gondozóké, akik nap mint nap szembe néznek és megküzdenek a nehézségekkel, amit egy sérült gyerek gondozása és szeretetteljes nevelése jelent!

Forrás: Kerékgyártó Andrea blogger, a Lányomnak az életről blog szerzője
Fotó: Freepik / V.ivash