Húsvét közeledtével vonjuk be a gyerekeket bátran az ünnepi készülődésbe. Ennek egyik módja, ha a lakás díszítéséhez és csinosításához a gyerekek is hozzájárulnak saját készítésű díszekkel. Használjuk fel a tavasz, illetve a húsvét általuk kedvelt motívumait, és találjuk meg a különböző korosztályoknak megfelelő foglalatosságot. A húsvéti kézműveskedés gyerekekkel kellemes családi program is egyben.
Most megmutatjuk, hogyan készül:
1. Kakaska
2. Tojásfa
3. Húsvéti mécsestartó
4. Húsvéti bárányka
5. Papírdíszek
6. Húsvéti tojás pöttyözéssel
7. Húsvéti tojás ragasztással
8. Húsvéti tojás hagyományosan
1. Kakaska
Az elkészítéshez kartonpapírra, vékonyabb színes papírra és ragasztóra lesz szükség. A testet érdemes vastag kartonból készíteni, a többi rész készülhet vékonyabb fajtából is. A farktollakhoz vágott papírcsíkokat fel lehet pöndöríteni, mókás látvány, ahogy harmonikalábak is.
Forrás: krokotak
2. Tojásfa
Sétáink során szedjünk barkaágat, virágzó gyümölcságat és tegyük vázába. Tojásfestéskor hagyjunk meg néhány kifújt festett tojást, amit az ágakra akasztunk. Tojásfát készíthetünk szép formájú, tisztított faágakból is. Az ágakat állíthatjuk vázába vagy cserépbe, és lefedjük a tetejét mohával.
3. Húsvéti mécsestartó
Üres tojástartó dobozból és a felhasznált tojások héjából készíthetünk húsvéti mécsestartót. A tojáshéjakat fessük meg a kívánt színnel. Egy papírtojástartó alsó részét fessük be színes fedőfestékkel. A festett tojáshéjakba tegyünk teamécsest (akár színeset is), és helyezzük be a tojástartóba. A gyerekek a tojástartót matricákkal, rajzokkal is díszíthetik. A mécseseket festett egész tojásokkal vegyesen is a tartóba tehetjük, sőt, óvatosan akár apró virágokat is ültethetünk a tojáshéjakba.
4. Húsvéti bárányka
Kellékek: 1 db wc-papír guriga, 4 db parafa dugó, fehér karton, fehér festék, fehér textil/filc anyag, ceruza, olló, műanyag állatszemek, piros ceruza, ragasztó, zsenília drót, gyapjú (esetleg vatta vagy fonal csomó)
Elkészítés: a dugók tetejére ragasszunk a dugó átmérőjével azonos méretű textil darabokat. A wc-papír guriga egyik oldalára ragasszuk fel a négy dugót, ezek lesznek a bárányka lábai. A gurigát fessük be fehér festékkel. Kartonból vágjunk ki barika fejet, amelyet a guriga egyik végére ragasztunk, és egy a guriga átmérőjénél valamivel nagyobb kört a másik végéhez. Utóbbin egy darab zsenília drótot húzzunk át, ez lesz a farok. A barika fejét rajzoljuk meg. A barika testére ragasszunk vattacsomókat. Ha a guriga tetejére egy nyílást is készítünk, a barika perselyként is használható (locsolók figyelmébe!)
5. Papírdíszek
Kellékek: színes karton, ragasztó, csillámpor, gyöngyök, filcek, fanyárs/hurkapálca, olló, ceruza, vékony drót
Elkészítés: kartonból vágják ki a gyerekek kedvenc húsvéti motívumaikat. Ezeket díszítsék különböző módon, például filcekkel, ragasztóval megrajzolt mintákkal, csillámporral, matricával, gyöngyökkel. A figurák közepére két egymással párhuzamos, kb. 1 cm széles csíkot, vágjunk be éles késsel (felnőtt felügyelete mellett), ezen szúrjuk majd át a pálcikát. A fanyársak színesre is festhetők. A színes papírdíszeket felhasználhatjuk virágcserepek díszítésére. A díszek cérnára, vagy szalagra is fűzhetők.
6. Tojásfestés- Tojáspöttyözés
A készre festett tojásokra pöttyözhetünk mintákat, melynek nagy előnye, hogy elronthatatlan! Bárhová kerül is a pötty, csodaszép lesz a végeredmény! Bátran engedjük meg a gyerekeknek, hogy a pöttyöket az ujjaikkal elkenjék, illetve vegyítsék.
Nem kisebb élvezet a fröcsköléses technika sem: a készre festett tojásokat tegyük egy papírtálcára vagy tányérba, majd keverjünk ki különféle színű temperákat vízzel - úgy, hogy hígabb, fröcskölhető legyen. Egy ecset, vagy régi fogkefe segítségével csapkodják tele a tojásokat! Hagyjuk bátran, hadd legyenek gyermekeink kreatívak!
A pöttyözött tojások nagy előnye, hogy elronthatatlan.
7. Húsvéti tojás készítése ragasztással!
A tojásokat ragasztózzuk be, majd szórjunk rá különféle anyagokat: mákot, cukrot, csillámokat, gyöngyöket, így igazán egyedi darabok kerülhetnek a locsolók kezébe! Újságokból kivágott virágokat, mesefigurákat is ragaszthatnak a gyerkőcök a tojásra, de akár a két technika kombinációiból is kivételes tojásvariációk készíthetők!
A tojást ragasztózzuk be, és szórjunk rá mákot/cukrot/csillámot/gyöngyöt!
8. Hagyományos tojásfestés
A tojásdíszítés a tojások héjának különféle módszerekkel történő díszítésének művészete. A tojásfestéshez bármilyen tojás felhasználható, de általában minél nagyobb a tojás és minél erősebb a héja, annál jobban megfelel. A tojásfestés Európa számos országában húsvéti hagyomány, amely a locsolkodáshoz kapcsolódik, de a tojások díszítése más kultúrákban is elterjedt.
Elkészítésébe érdemes bevonni a gyerekeket: kreatív családi program, hagyományőrző készülődés az ünnepre. Természetesen nemcsak vörösesbarna, hanem többféle színű festőlé is készíthető növényekből.
A tojásfestés első lépése a nyomatokat adó növények (kisebb falevelek, virágok) összegyűjtése. A konyhanövények közül a petrezselyem különösen szép lenyomatot ad.
Főzőlé készítése
Hántsátok le 4-5 közepes, nagyobbacska vöröshagyma buroklevelét (külső héját), és áztassátok vízbe (minél hosszabb ideig áztatjátok, annál sötétebb lesz a végeredmény). A vörösesbarna szín körülbelül fél óra főzéssel érhető el - ebbe kell majd beletenni a tojásokat.
Fotók: weibo
Tipp! Zöld: spenót. Vágd apróra a spenótot és 1 liter vízben főzd fél órán át. Sárga: kurkuma. 2-3 evőkanál őrült kurkumát forralj fel bő vízben, gyönyörű sárga színt kapsz tojásfestéshez. Rózsaszín - mályva: cékla. 1 reszelt céklát főzz fel 1 liter vízben, s máris kész a festőlé. |
A húsvéti tojás elkészítése
• forgalomból kivont harisnyából vagdoss akkora négyzeteket, amekkorába a tojások jócskán beleférnek,
• mosd meg a tojásokat,
• illeszd rá a növényeket a tojásra, és harisnyával rögtön szorosan fogd is közre (tojásfehérjét használhatsz ragasztóként, így nem fog elmozdulni, vagy lepotyogni a növény a tojásról, s a műveletet magad is elvégezheted),
• ha a tojás minden oldalát teleraktad növényekkel, kösd át szorosan a harisnyát fonállal.
A felfőzött hagymalevet hagyd langyosra hűlni, a tojásokat ne forró vízbe tedd, mert "felrobbanhatnak", héjuk megrepedezhet. Forrástól számítva 8-10 percig főzd a "harisnyás tojásokat", majd helyezd őket konyhai papírtörlőre. Ha kihűltek, óvatosan távolítsd el a harisnyát és a növényeket (ne használj éles eszközt, mert összekarcolhatod vele a tojásokat). A tojásokat kevés zsiradékkal kend át, fényesítsd ki!
Fotó: weibo, krokotak
Szerző: Nyeste Mónika a krokotak.com alapján