Épp nyugodtan üldögélünk a játszótéren, büszkén figyelve szemünk fényét, hálával telve, amiért ennek a kis angyalnak lehetünk a szülei. Majd a következő pillanatban drága gyermekünk egy pofont ken a másik kisgyerek arcára vagy hozzávágja a lapátot, mi pedig lefőve azon gondolkodunk, mit lépjünk erre, és hogy mit rontottunk el… 

 

A kisgyermekkori fizikális és verbális agresszió természetes, ahogy kamaszkorban is tanúi lehetünk hasonlónak, ám nem mindegy, miként kezeljük a helyzetet.
Cikkünkben a téma kapcsán a pótolhatatlan szakember, Vekerdy Tamás gondolatait és javaslatait foglaljuk össze.

1. Nem magyarázkodunk, megtiltjuk!
Ha a pici gyermek üt, rúg, harap, megdob valakit, akkor az egyértelmű tiltás és akadályozás a helyénvaló: nem kell sok magyarázás, inkább guggoljunk le a gyerekhez, fogjuk meg a karját, és szilárd határozottsággal tiltsuk meg azt, amit tett.

2. Kerüljük a „kicsiket nem bántunk” és a hasonló bölcsességeket!
Talán furcsán hangzik, de kisgyerekkorban a kicsiknek nem is kell feltétlenül más (főleg kisebb) gyerekekkel játszaniuk, de ha mégis konfliktus alakul ki a gyermektársaságban, egyszerűen meg kell szakítanunk a helyzetet.

3. Kerüljük „a testvéred szeretni kell” kijelentéseket!
Nincs frusztrálóbb a megparancsolt szeretetnél. Enélkül is ott van bennük a testvérszeretet, még akkor is, ha néha „kidobnák őt az ablakon”. Ha egyébként ehhez hasonlót hallunk a nagyobb testvértől, ne boruljunk ki, inkább örüljünk, hogy őszinte velünk. Elég higgadtan elmagyarázni: „kisfiam, téged sem dobtunk ki, ne haragudj, de őt sem fogjuk”, majd másra terelni a témát.

4. Legyünk tisztában azzal, hogy ezek a jelenségek mulandóak!
Vannak esetek, melyeket szabályoznunk kell, és állandó határok, alapok, amiket fel kell állítanunk, ám ha érzelmileg megfelelő a kapcsolatunk a gyerekkel, akkor az aránylag kevés, de határozott tiltás legtöbbször elegendő.

5. Tereljük az agressziót és az indulatokat más mederbe!
Tépjen össze egy újságot, firkálhasson, bokszoljon bele egy párnába, és főleg: legyen lehetősége kibeszélni magából az érzéseit! A feszültség természetes, de megfelelő utat kell találnia. Kulcsfontosságú lenne a megfelelő lemozgatás, sok-sok fizikai tevékenység, szabad játék, futkosás.

6. Ne osszuk be minden idejüket!
Engedjük őket minden korban merengeni, álmodozni, „semmit tenni”, főleg a tinédzsereket! De a kisebbeket is hagyjuk egyszerű tárgyakkal játszani, vizet csurgatni, homokozni, fűben matatni! Ezek nyugtatják meg a gyermekeket. A rengeteg inger, a zajos és villogó játékok, gépek és játszóházak csak látszólag hasznosak – „dehát lemozogja magát!” –, valójában rettenetesen fárasztóak.

7. Ne üssünk, ne kiabáljunk!
A szülő is ember, néha eljár a keze, oda-odasuhint. Csakhogy az agresszió még nagyobb agressziót vált ki, különösen kamaszkorban! A kiabálás pedig szintén úgy hat a gyermekre, mint a verés. A higgadt közöny és a figyelemelterelés célravezetőbb.

8. Adjunk nekik választási lehetőséget!
Amiben lehet, engedjünk és adjunk a gyerek kezébe döntést, ez csökkenti a frusztrációt, növeli a bizalomérzetet.

9. Meséljünk, a nagyobb gyerek pedig olvasson!
Az agy belső képkészítése az egész napos ingerek feldolgozását segíti elő, ami felér egy relaxációval.

10. Ügyeljünk saját indulatainkra és lelkiállapotunkra!
Mivel a gyerekek érzékeny adóvevői pontosan érzékelik a bennünk játszódó folyamatokat. Hatnak rájuk indulataink, megéléseink, melyekre ők gyakran feszültséggel, dührohammal, fizikai tünetekkel reagálnak.

 

Fotó: Freepik