Sokunknak nem épp a verstanulás a legkedvesebb iskolai emléke. Pedig a száraz magoláson túl léteznek olyan módszerek, trükkök és kapaszkodók is a memorizáláshoz, melyekre talán nem is gondolnánk! Figyeld meg gyermekedet, tedd számára érthetőbbé a műveket, a tanulást pedig hatékonnyá és szórakoztatóbbá!
Már az alsó tagozatban is gyakori, hogy több versszakot kell megtanulniuk a gyerekeknek. Ha az utolsó pillanatban szól a feladatról, akkor még nehezebb kihívás megfelelően felkészülni.
De nincs lehetetlen, sőt: segítségünkkel akár egy jó hangulatú közös beszélgetés keretében, és mégis hatékonyan tanulhatja meg gyermekünk a feladott a verseket!
Íme, mivel tehetjük hatékonnyá és érdekessé a verstanulást a szokásos „soronként, kétsoronként ismételgetjük” módszeren kívül:
1. Megértés
Sok gyereknek a verstanulás problémája nem a magolással kezdődik, hanem a megértéssel: egyszerűen nem értenek kifejezéseket, nem ismerik a régi szavak jelentését, a mai szavak régies formáját, nem értik, miért írta a költő hosszú ékezettel, ha ma röviddel írjuk… Mindez akadályozza a tanulást. Először beszéljük át, mi mit jelent, akár mondatonként vagy soronként.
2. Olvasás helyett: felolvasás!
Mi olvasva magoltunk? Vizuális típusok vagyunk? Ne magunkból induljunk ki! Lehet, hogy gyermekünk hallás után könnyebben tanul! Tapasztaljuk ki, mi az, ami neki igazán segít, és abban támogassuk. Ha felolvasunk, lényeges a tagolt, jól érthető, kissé lassabb, meséléshez hasonlóan színesen, érzékletesen és élvezetesen előadott felolvasás. Rengeteget számít a megértésben.
3. Mozgás
Ne akarjuk mindenáron leültetni a gyereket! Sokuknak kimondottan használ a tanulás közben végzett mozgás. Ha pörgetné közben a kezében a fidget spinnert, hintázna vagy éppen a földön hasalna, engedjük meg. Figyeljük, megy-e így a tanulás - és ha igen, valószínűleg ő az a típus, aki mozgással összekötve jobban tud figyelni és memorizálni. És örüljünk, hogy felismertük ezt, mert később is segítségünkre lesz.
4. Írás (kezdőszavak, kezdőbetűk)
Van olyan gyerek, akinek maga az írás segít rögzíteni valamit fejben. Azaz akár leírhatja először az egész tanulnivaló versrészletet. Emellett van egy ügyes technika a versek memorizálására: először a verssorok első szavait írjuk egymás alá, és a tanulás során és végén ennek segítségével kell felmondania a verset. Később már csak a sorok első betűje lehet a segítségére. Végül pedig a versszakok első betűjét használhatja fel „puskázásra”.
5. Képek
Kapcsoljunk képeket a verssorokhoz, versszakokhoz, akár emlékképeket előhívva, akár az internetes keresőből a nehezen megjegyezhető fogalmakhoz, mondatokhoz fényképeket keresve.
Pl. ehhez:
„Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak” (Petőfi: A Tisza)
A keresőben így kereshetünk például: „naplemente a vízen képek”
6. Ismétlés
A rengeteg ismétlés elengedhetetlen. A megtanult új sorokhoz mindig kössük hozzá a már előzőleg megtanultakat is, így azok egyre többször elismételve jobban és jobban rögzülnek.
Ha ráérünk, mert a vers megtanulására hosszabb idő áll rendelkezésünkre (több nap vagy több hét), a memorizálása után egyre nagyobb szüneteket tarthatunk egy-egy ismétlés között. Például ha már jól megy, napi egyszer is elég elmondani, ekkor van idő akár az előadásmódon csiszolgatni, főleg, ha nem egy sima feleletre készül a gyerek, hanem versenyre vagy előadásra.
7. Elengedés
Ha eleget foglalkoztunk a verssel - ha sok a tanulnivaló, természetesen lehetnek szünetek közben -, hagyjuk pihenni is a gyereket! Este már ne csináljunk belőle stresszforrást! Az elengedés csodája itt is működik. Tegyük, amit szoktunk, végezzük a szokásos esti rutint, meséljünk, beszélgessünk, aludjunk. Alvás közben úgyis remekül rögzül a megtanult anyag! Legfeljebb reggel még egyszer elmondjátok a verset.
8. Rajzolás, éneklés
Természetesen egyéni kreatív módszereket is bevethetünk, kis ábrák rajzolása, vagy a vers énekké formálása is segíthet a tanulásban, de ez talán kissé már időigényesebb és összetettebb folyamat.
9. Gyermekünk megismerése
Figyeljük, ismerjük meg gyermekünket minél jobban! Ki is ő, milyen adottságai, erősségei vannak, hogyan tud jobban figyelni, tanulni, memorizálni. Mi jelent számára kikapcsolódást, és mi jelent nehézséget? Nyitottság és kíváncsiság szükségeltetik ahhoz, hogy ne magunkból induljunk ki, hanem az ő személyiségéből: ha ezt megtesszük, akkor tudjuk őt igazán hatékonyan támogatni.
Ha rászánjuk az időt és a minőségi gyakorlást, ugyanannyi idő alatt sokkal hatásosabban tanulhatunk, és a befektetett energiának garantáltan meglesz az eredménye! Az már csak a hab a tortán, hogy a folyamatot érdekesebbé, érthetőbbé és színesebbé téve mindkettőnk számára élvezetesebben telik el a tanulási idő.
Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik