Blogger szerzőnk arról fejtette ki véleményét, hogy gyereket nevelni egyáltalán nem könnyű, mert nem olyan, mint ahogy a közösségi oldalak posztjaiban látszik. Blogger szerzőnk, Kerékgyártó Andrea, a Lányomnak az életről Facebook-oldal írója arról fejtette ki véleményét, hogy gyereket nevelni egyáltalán nem könnyű.

"Hány éves vagy?" - mérte végig az idős hölgy Fannit.
"Három!" - felelte büszkén.
"És miért nem vagy az óvodában?"
"Ma nem megyek. Anya-lánya napot tartunk, kimegyünk a Margitszigetre." - csacsogta Fanni boldogan.
"Még ilyet! A korodbeli gyerekeknek az óvodában a helyük!" - háborodott fel a hölgy. "Tudom miről beszélek, negyven évig voltam óvónő." - tette hozzá büszkén.

Miközben néztem a szikár, ellentmondást nem tűrő testtartását, az összeszorított, kemény jellemről árulkodó ajkait, hálát rebegtem, hogy nekünk nem ilyen régimódi, vaskalapos óvónőink vannak.

Kell a minőségi idő a családdal
A mi óvónőink szerencsére azt vallották, hogy egy kisgyerek életében a család a legfontosabb, az óvoda csupán annak kiegészítésére szolgál.
Soha nem ellenezték, sőt inkább támogatták, ha Fannit egy-egy napra elloptam az oviból, hogy egy tartalmas napot töltsünk kettesben.

A csoportunkban inkább az okozott gondot, hogy a szülők egy része az óvónők kérése ellenére sem volt hajlandó minőségi időt tölteni a gyerekükkel. Úgy gondolták, hogy a nevelés és a tartalmas programok biztosítása az óvoda feladata.

Sajnos ez a gondolkodás egyre inkább teret hódít a szülők körében.



Nem jó a gyereknek napi 10 óra az oviban
Tavaly a karácsonyi szünet előtt összefutottam egy ismerősömmel, aki óvónő. Amikor megkérdeztem mi újság az oviban, a fejét fogta.

- A gyerekekkel nincs baj, nagyon helyes csoportom van. A szülők viszont teljesen kiborítanak. Nem értik meg, hogy egy gyereknek sem jó napi 10 órát bent tölteni. Napi szinten megy a vita, hogy lázas, beteg gyereket ne hozzanak be. A hab a tortán az volt, amikor az egyik szülő jelezte, hogy jövő héten is hozza a gyerekét. Mondtam neki, hogy ezt az igazgatóval beszélje meg, tőle kell elkérni a kulcsokat. Amikor értetlenül nézett, elmagyaráztam neki, hogy karácsonykor az óvoda zárva tart. Teljesen felháborodott ezen. Komolyan mondom, vannak szülők, akik még szenteste is az oviban hagynák a gyereküket, ha megtehetnék.

A gyerek mint teher
Aztán elpanaszolta, hogy amikor megkérik a szülőt, hogy a beteg gyerekét vigye haza, vagy ne reggel 7-től este 6-ig legyen bent a gyerek, megkapják, hogy lusták és meg akarnak szabadulni a rájuk bízott gyerekektől.

Eszembe jutott a kijelentése, amit pár éve tett, miszerint ha most írná a szakdolgozatát azt a témát választaná, hogy "a gyerek mint teher". Azt tapasztalja ugyanis, hogy egyre több szülő éli meg a gyerekét teherként. Ezzel összecseng egy újságíró felmérésének eredménye, miszerint a szülők 70%-a megbánja, hogy gyermeket vállalt.

Azon tűnődök mi változott meg a világban? Régen egy gyermek érkezése áldás volt a többség számára, ma meg teher.

A gyereknevelés nem rózsaszín cukormáz
Eszembe jut egy ismerősöm, aki évekig küzdött azért, hogy gyermeke szülessen. Miután valóra vált az álma, azt mondta, hogy az anyaság egy nagy szívás. Ha nem lett volna gyermeke, boldogtalan lett volna. De így sem boldog, mert a gyereknevelés cseppet sem olyan, mint ahogy álmaiban elképzelte.

Azt hiszem, itt a titok nyitja. Régen több generáció együtt élt és a közösség is összetartóbb volt. A fonóban a lányok, asszonyok összegyűltek, beszélgettek. Mire egy lányból anya lett, valós rálátása volt a szülői feladatokra.

A mai nők sokszor úgy válnak anyává, hogy csupán elképzeléseik vannak a gyereknevelésről. Látják a feltupírozott, boldog családi képeket a közösségi oldalakon, és azt hiszik, ilyen az anyaság. Nem látják az álmatlan éjszakákat, a könnyeket, az aggódást és a rengeteg lemondást, amivel a gyermekvállalás jár.

Ezt is taníthatnák az iskolában
Azon gondolkoztam, hogy mennyi felesleges dolgot tanultunk az iskolában. A kovalens kötés, a hangyasav képlete és egyéb, az átlagember számára teljesen használhatatlan tudás helyett inkább arra kéne felkészíteni a fiatalokat, hogy milyen valójában szülőnek lenni.

Talán akkor a fészekrakók nem irreális elvárásokkal  és tévképzetekkel válnának szülővé, és az újdonsült édesanyák és édesapák nem éreznék úgy, hogy folyamatosan kudarcot vallanak, mivel a valóság köszönőviszonyban sincs az elképzeléseikkel.

Forrás: Facebook/Lányomnak az életről
Fotó: Freepik/drobotdean