Gábor, az egyik lelkes apuka olvasónk úgy vélte, hogy kissé idilli képet festünk a mai várandós gondozási és szülészeti helyzetről az apukák által beküldött történeteinkkel. Ezért úgy döntött, megírja nekünk, ő hogyan élte meg a babavárás váratlan fordulatait és a szülőszobai élményeket - árnyalva ezzel a valós képet... "Apás szülés apaszemmel: így élte meg gyermekei születését egy apuka" korábban közölt cikkünkről Gábor határozottan úgy gondolta, hogy kissé idilli képet fest a mai várandósgondozási és szülészeti valóságról, ezért úgy döntött, tollat ragad, és megírja nekünk, ő hogyan élte meg a babavárás váratlan fordulatait és a szülőszobai élményeket...

A kórház nevét szándékosan kihagytuk Gábor beszámolójából, mert a lényeg amúgy sem azon van. Az olykor siralmasan vicces babavárós-szülészeti történet valóban megtörtént eset, olyan igaz történet, amely bármely hazai szülészeten megtörténhetett volna... Íme!
 

Apás szülés apaszemmel - Gáborék története

A babavárás 9 hónapja - Gáboréknak nem volt választott szülészorvosuk
"Kezdjük az elején. 2013-ban az ultrahang vizsgálat kimutatta: 1 egészséges magzat található a párom pocakjában. Nem mondhatnám, hogy kimondottan tervezett baba lett volna. Annak idején úgy álltunk a kérdéshez, hogy ha nem jön össze a baba, nem bánkódunk, ha pedig összejön, akkor örülni fogunk neki. Így is lett, nagyon örültünk. Amint megtudtuk, hogy a párom várandós, kezdeti izgalommal és lelkesen igyekeztünk mindennek utánajárni, hogy a lehető legkevesebb váratlan helyzetbe ütközzünk...

Fejfájás - apuka nyomoz
Páromnak gyakran fájt a feje. De mit vehetett be rá várandósan? Semmit. Egy idő után sajnos ez nem működött. A háziorvos a párom fejfájására csak ennyi megjegyzést tett: ez nem az ő területe, adjon valamit a nőgyógyász! Megkérdeztük a nőgyógyászt, mire ő: menjen a kismama neurológushoz! Eljutottunk a neurológushoz, aki mosta kezeit, mondván: a várandósság nem az ő területe: adjon gyógyszert a nőgyógyász.... Senki nem akart felelősséget vállalni, ezért kénytelen voltam én magam kutakodni a neten. Találtam is két fejfájás elleni gyógyszert, amelynek kisebb a kockázata a babavárás alatt: Algopyrin és Quarelin. Ezeket a kismama külön kérésére már felírták, és azt mondták, hogy 'ha nagyon muszáj, akkor ezt a terhes kismama beszedheti'. De ezt miért nekem kellett kinyomoznom?!

Szülésfelkészítés - némi plusz infóval
A körzeti védőnőnk javasolta, hogy az egyik általa preferált kórház időnként úgynevezett szülés felkészítő tanfolyamokat indít. Hasznos dolognak tartotta, és jó szívvel ajánlotta, mert ennek keretében megmutatják a szülőszobákat, a kismamáknak elmondják, hogy mire számíthatnak, hogyan zajlik a szülés.
Oké - gondoltuk. Ez tényleg jól hangzik! Részt is vettünk egy ilyen tanfolyamon, ami inkább gyorstalpalóhoz hasonlított. Ennek során előadták mindazt, amire kíváncsiak voltunk, ráadásként némi plusz információt is kaptunk, például hogy aki saját orvost szeretne az 80 ezer forintot perkál, aki szülésznőt szeretne, az 40 ezer forintot, aki mind a kettőre igényt tart: az 120ezret. Ezt is megtudtuk. Most már mi is tisztába kerültünk vele, hogy nem hálapénzt kell adni, hanem az előre fizetés működik.

Nos, mi nem álltunk túl jól anyagilag, más helye is volt annak a pénznek, és úgy döntöttünk, hogy az éppen ügyeletes szülészorvos is megteszi, ha majd oda kerül a sor. Nem mondom, hogy hiba volt, de mint utólag kiderült: nagy kockázatot vállaltunk ezzel.

Az a bizonyos vizsgálat
Talán emiatt is késtük le az egyik fontos uh- vizsgálatot. A nőgyógyász szerint nem kértünk időben időpontot. Szerintem pedig nem tájékoztattak az időpont fontosságáról. Mindegy, részben valóban mi is hibásak voltunk. Ennek az lett a következménye, hogy a Down-kór vérből történő kiszűrésére túl későn jelentkeztünk, ezért magzatvíz-mintavételt javasoltak.

A beutaló szerint a Down kór kockázata 2%. Mivel addigra már megtanultuk, hogy a tájékoztatást senki sem viszi túlzásba, utánanéztem, mit is jelenthet ez. Végignéztem Dr. Czeizel Endre sok érdekes és tanulságos videóját az interneten, amik között találtam erősen idevágó információt is. Nem árt tudni, hogy a magzatvíz mintavételbe minden századik magzat belehal, akkor is, ha egyébként egészségesen születne. Czeizel doktor kicsit még keményebben fogalmaz: "100-ból 1 magzatot megölünk ezzel mi, nőgyógyászok" - biztos sok ellenséget szerzett ezzel a kijelentésével, de attól még igaz.

Ráadásul a párom RH negatív vércsoportú, vagyis a kockázat sokkal fokozottabb, mert egyetlen csepp RH pozitív vér a magzattól, és a következmény: az anya immunrendszerének reakciója elpusztíthatja a magzatot. Szóval 2%-os Down-kór kockázat a serpenyő egyik felében, a másikban pedig ki tudja mekkora kockázat arra, hogy a baba elhal. És döntsd el te, mert a felelősséget senki más nem vállalja, még annyira sem, hogy tanácsot adjanak. Oké. Ezek után én döntöttem: szó sem lehet magzatvíz-mintavételről, a Down-kór kockázata a kisebb. A párom szülei utáltak emiatt, a párom egyetértett velem, szüleim mellettem álltak.
Miután utánajártam, kiderült számomra, hogy létezik egy olyan genetikai vizsgálat, amit sima vérmintából végeznek, mivel azonban drága, a TB nem támogatja. 200 000 Ft körüli összegbe kerül. Szerintem egy Down kóros gyermek élethosszig tartó támogatása többet visz el, de ugye én nem vagyok szakember...

Beindul a szülés - Gáboron szétreped az "idióta kék jelmez"
Eljött a nagy nap, CTG és orvosi vizsgálatok sora következett. "Anyuka, itt marad, ma szülni fog" - hangzott katonásan az utasítás. Addig apuka hazarohant összepakolni, és irány újra a kórház. Remegő kézzel megnyomtam a 8. emelet gombját, vagy 9.-en lenne a szülészet? - a nagy izgalmamban teljesen elbizonytalanodtam. Kár volt hirtelen nyomkodnom a gombokat, mert beragadok a liftbe a két emelet között... Pont most? Ez nem lehet igaz! Szerencsére hamar érkezik segítség, és visszaengedik a liftet a 8.-ra.

Idióta kék jelmezt adnak 2000 Ft-ért. Kötelező felvenni. Szűk. Csak egy méret van belőle, hiába a keresgélés, nincs nagyobb méret. Szétreped a fenekemen, a vállamon és a hátamon - szóval hülye bohócot csinálnak belőlem, de kit érdekel, akkor is ott leszek a gyermekünk megszületésénél!

Szülőszobán - "Orvost nem nagyon láttunk. Ő sem minket"
Nem ment simán a szülés, a vajúdás hosszú órákig, délelőttől estig tartott. Az ügyeletes szülésznő körülbelül 15–20 percenként benézett hozzánk, hogy mi a helyzet. Orvost nem nagyon láttunk - ő se minket. Később jött az infúzió, hogy beinduljon végre a szülés. A szülésznő műszakja közben lejár, elköszön, majd jön a váltás. Aztán mégis meggondolja magát, és visszajön, hozzáteszi: "Maradok, amíg ez a baba megszületik".

A párom végül már az ájulás határán volt, elfogyott az ereje. A szülésznő értette a dolgát, és hívta az orvost, hogy gond van. Ő pedig beszúrta az érzéstelenítőt és azonnal vágott (gátmetszés). A párom üvöltött a fájdalomtól, mert az érzéstelenítő nyilván még nem hatott - de elismerem, talán tényleg nem volt idő rá. Összeraktak egy vákumot, ami kinézetre olyan, mint egy kisebb WC-pumpa, és azzal húzták kifelé a gyerekünket. Közben egy másik segítő orvos is megjelent, könyörtelenül a párom hasába könyökölt, és nyomta - ezzel biztosan segített is, de iszonyatos fájdalmat okozott.

Végül megszületett a kislányunk, felsírt és egészséges! Apgar 9/9! Akinek van gyereke az valószínűleg tudja, hogy ez mit jelent. "Apuka, itt a köldökzsinór, szeretné Ön elvágni?" - hallottam valahonnan messziről a kérdést. Addigra már nem csak a párom remegett, hanem én is.

"IGEN, ÉN szeretném" - válaszoltam alig hallhatóan. Én, aki egyébként nem nagyon bírom a vért. Mi sem volt természetesebb annál, mint hogy ÉN vágjam el a köldökzsinórt! A baba csupa vér volt, és sírt szakadatlan. Néztem, ahogy lemossák. "Mi van, Apuka, nem fényképez? Nem videózik?!" Ott lapul a mobil a zsebemben, de ebben a pillanatban azt sem tudom, hogyan kell kezelni - pedig műszaki szakember vagyok. Alig egy két fotó sikerül csak. Közben a kis hercegnő pólyát kap, és máris a kezembe adják. Engem néz, és már nem sír!

A páromat ez alatt varrják, minden izma remeg az átélt sokktól, de örül. Ámulattal nézi a kisbabánkat. Ott maradhatunk a szülészeten még egy órát együtt, mert a baba egészséges, erős, nem lesz vele gond. Kezdjük összeszedni magunkat, a szülésznő is benéz hozzánk, este fél 11 van, most már tényleg hazamegy. Adok neki pénzt, rendes volt, hogy velünk maradt a szabadidejében.

"Biztos, hogy egyágyas szobát kérnek?"
A páromnak később pisilnie kellett, de nem tud. Jeleztem az egyik nővérkének, akit a közelben találtam. Ránézésre nem túl megnyerő, de ne ítéljünk ez alapján. Szóval, jön, kedvesen segít, nem húzza a száját, pedig éjjel van. Katétert hoz. Manapság ritka az ilyen segítőkész nővér. Később adok neki pénzt, biztos nincs túl jól megfizetve. Megköszöni. Csodálkozik, és elárulja, hogy neki nem szoktak pénzt adni.

Lassan ideje indulni az újszülött osztályra, ahova a nővérke velünk tart. Ahogy jobban elnézem, olyan, mint egy dózer - de én egyre jobban bírom! A többi nővér már pihen a nővérszobában, ő meg hangosan beront: „Ébresztő lányok! Hoztam egy anyukát!”. Kellemes meglepetés, hogy erre senki nem húzza a száját. Választhatunk szobát: négyágyas, kétágyas vagy a fizetős egyágyas! Fizessünk, ma Magyarországon így működnek a dolgok.

Nővérke: - Biztos, hogy ezt akarják?
- Igen, nem olyan vészes az összeg (az eddigiekhez képest) - felelem.
- De tényleg biztos?!  
- Igen.
- Tuti???
- Hát... - egy kicsit elbizonytalanodom, ha már ilyen sokszor visszakérdeznek. - Nem biztos.

- Jobban járnak, ha az anyuka nincs egyedül, és van kivel beszélgetni! - javasolja a nővér.
Oké. Igaza van. Legyen a kétágyas.

Dózer nővér belép a kétágyas szobába, a másik anyuka még ébren van. – Bejöhet az apuka is? - kérdezi tapintatosan. - Igen, bejöhet - suttogja a szobatárs anyuka. - Minden rendben? - érdeklődik a nővér. - Hát, a WC-tartály nem működik - derül ki. – Reggel szólunk a karbantartóknak.

"Amúgy is szeretek éjszaka WC-tartályt javítani..."
"Addig mi legyen? Nézzünk másik szobát?" - szegezi nekem a kérdést a nővér. Mire én: "Nem szükséges, megnézem. Úgyis szeretek éjszaka WC-tartályt javítani...
A párom megkapja a fájdalomcsillapítót, ami gyorsan kiüti. Én elköszönök, "holnap jövök"! Még két nap és otthon vagyunk - már örülök előre.

Ezúttal a lépcsőházat választom. A kijárat már zárva, éjszaka van. A mentőállomás felé indulok. Ott mindig vannak – kijutok. Az autó magától hazatalál. A nagyszülők ébren várnak, amikor telefonálni kezdek! - Na, mi újság?! - kérdezik tőlem izgatottan. "Van egy gyönyörű kislány unokátok!" - kezdek bele a mesélésbe...
 
Talán lesz második gyermekünk is, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Pár dolgot biztosan másképp fogok csinálni majd. Dózer nővértől ezúton kérek elnézést, hogy nem emlékszem a nevére. Nem akartam megbántani. Bárcsak sok ilyen nővér lenne a kórházakban!"