A tolerancia a negyedik az erények (nagyvonalúság, együttműködés, empátia) sorában, amit fontosnak tartok a gyerekeknek tanítani. A szülők sokszor tiltakoznak, hogy nem akarják arra tanítani a gyerekeiket, hogy mindent és mindenkit fogadjanak el. A tolerancia azonban nem feltétlenül jelenti a másik elfogadását, a tiszteletét azonban sokkal inkább.

A tisztelet azt jelenti: nem minősítem, nem ítélem meg, hanem azt mondom, hogy más, amihez joga van, hiszen ő is másnak lát engem. Ha ezt tudomásul vesszük, akkor akár el is kerülhetjük egymást.
 

Nem a magyarázat - a példánk tanít!

A tolerancia tanításában a mintaadásnak van elsőrendű szerepe. A gyerek abból tanul, ahogyan beszélünk vele és azt is figyeli, ahogy mi beszélünk másokkal és másokról. Ha a szülőben nincs tisztelet mások iránt, akkor a gyereknél is nehéz lesz kialakítani. 

1. Ne használjunk a gyerekre negatív jelzőket: “Jaj, de buta vagy!” 

2. Ne a gyerekről, hanem az eseményről, a történésről beszéljünk.
“Hát ez eltört.”
“Ez balesetveszélyesnek tűnik.“
“Szerintem ez a megjegyzés rosszul esett neki.” 

3. Adhatunk tanácsot, ötletet vagy megpróbálhatjuk valahogy pozitívba fordítani a dolgot.
Pl. “A helyedben nem tenném, lehet, hogy ez nem esik jól neki.”
“Kérdezd meg, lehet, hogy ő már unja.”
“Joga van nemet mondani, mint ahogy tegnap neked is jogod volt nem játszani a tesóddal.”

4. Amikor másokról beszélünk ne mondjunk sértő dolgokat: “Nézzétek már, micsoda egy majom!” “Ez a barom nem veszi észre, hogy...” 
A tolerancia tanítása azt jelenti, hogy ezekben a helyzetekben azt mondom:
“Biztos nagyon fáradt volt.”
“Lehet, hogy bánata van, azért nem figyelt.”
“Nem tudjuk mi történt vele, nem tudjuk miért hibázott, miért nem figyelt” stb.

 

A mesék, filmek, sztorik is tanítanak

Sok történetet kell mesélni arról, hogy a másik ember másképp gondolkodik és vele is sok minden történik, nem tudjuk, hogy éppen most milyen állapotban van. 
A meseolvasás vagy filmnézés is jó alkalmat ad arra, hogy felhívjuk a gyerek figyelmét, hogy mindenkinek megvan a maga élettörténete, környezete, amit mi nem ismerünk. Ha nem értjük a motivációját vagy viselkedését, és ha azzal másnak nem okoz kárt, akkor vagy közeledünk hozzá vagy eltávolodunk, de nem minősítjük.

 

Az ítélkezést ér nem tolerálni!

Konkrétan, ne fogadjuk el a gyerektől, ha az iskolából hazajön és szórja a jelzőket, hogy ki milyen hülye volt.
Ha segíteni akarunk neki, akkor olyasmiket mondjunk: “Látom, nagyon kiborultál, valami zavar, felidegesített, feldühített” stb., azaz a gyerek érzelmi állapotát jelezzük vissza. Utána az eseményre kérdezzünk rá. Fontos, hogy ne a gyerekekre kérdezzünk konkrétan, ne arra, hogy ki mit mondott és főleg azt ne kérdezzük, ki kezdte.
Inkább csak semlegesen: mi történt, hogy kezdődött, ki volt ott, mi lett a vége. Ha közben megnyugodott, akkor kérdezzük meg, hogy most mit gondol az egészről és főleg a saját viselkedéséről, vagy mi olyat tudna tenni vagy mondani, ami a másik viselkedésére hatással volna. Tehát önmagára figyeljen, ne mások viselkedését akarja megváltoztatni.
 

Határok és jogok

Kicsi kortól kezdve tanítsuk a szabályokat!

“Másik ember másképp gondolkodik, másképp érez.”
“Mindenkinek joga van nemet mondani.”
“Tiszteletben kell tartani a másik embert és az ő igényeit, kívánságait.”
“Más dolgához engedély nélkül nem nyúlhatunk.”, stb.

Ez az utóbbi mondat különösen fontos. Vannak családok, akik elcsúsznak ezen a ponton, mert ez is mintaadás útján tanulható elsősorban. A tulajdon tiszteletben tartása is a tolerancia része. 
Ha családon belül nincsenek határok, akkor nehéz megtanítani, hogy a családon kívül más a rend.

Pl. ne pakoljuk ki a gyerek táskáját az ő engedélye nélkül, de azt se engedjük meg, hogy ő belenyúljon a mienkbe. Kopogjon és kérjen engedélyt, hogy bemehessen a testvér szobájába. Ezt a testvértől is elvárjuk, még akkor is, ha a gyerek nem igényli. Természetesen mi is kopogjunk. Mondjuk is el sokszor, hogy mindenkinek joga van a személyes teréhez, a határok meghúzásához. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy a szülő elveszti szülői kontrollját. Mindig mindent fokozatosan tanítsunk és a gyerek növekedésével arányosan adjunk neki egyre több jogot és szabadságot. 

 

ADHD és tolerancia: kemény dió, de nem lehetetlen!

A toleranciára nevelés minden gyerek esetében nagyon fontos. Az ADHD-s gyerekeknél azonban ez is hangsúlyosabb, mert ők szélsőségesebb viselkedésre hajlamosak, ezért a szülőknek is tudatosabban kell a gyerekei viselkedését formálni. Erre a tulajdonságra nagyon nagy hangsúlyt tennék. A fimoták (FI-MO-TA mozaikszó: FIgyelemzavar, MOtoros nyugtalanság, TAnulászavar) impulzivitásuk, jó verbalitásuk miatt könnyen beszólnak másoknak vagy megsértik mások személyes terét, vagy hozzá nyúlnak mások dolgához. Sokszor, ha a fejükbe vettek valamit, abból nem tudnak engedni. Ezek miatt nem fognak maguktól rájönni, hogy hol vannak a határok.

Az ADHD-s gyerekek különböznek a többségtől például abban is, hogy nem ismernek árnyalatokat. Nagyon könnyen tudnak szélsőséges csoportokhoz csapódni.

Ha egyértelmű pozitív értékrendet kapnak, akkor nagy baj nem történhet. 

 

Közös családi tevékenységek a tolerancia jegyében

Sokban könnyítheti a dolgot, ha a segítségnyújtást a szülők is komolyan veszik és havonta legalább egyszer a gyerekekkel együtt csinálnak valamit, mint adománygyűjtés, ételosztás, egy öregek otthonának a meglátogatása, vagy a szomszéd néni kertjének rendberakása. Azt tanítom a gyereknek, hogy nem érdekes, a másik miért van abban a helyzetben, nem a mi dolgunk megítélni. Az a fontos, hogy mi milyen emberek vagyunk, észrevesszük-e, hogy bajban van és akarunk-e segíteni.
Itt is használjuk a családi értékekre való hivatkozást, “Mi odafigyelünk másokra vagy mások érzéseire.”

 

Forrás: Dr. László Zsuzsa pszichológus
Fotó: Freepik