Márciusban elindul a Készpénzkímélő Iskolák program, amelynek célja a fizetéssel járó adminisztráció csökkentése, a fizetési folyamatok gyorsítása és az ehhez kapcsolódó ismeretterjesztés, szemléletformálás a közoktatási intézményekben - jelentette be az NGM pénzügyekért felelős államtitkára 2018.03.07-i, szerdai, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
Elindul a Készpénzkímélő Iskolák program: készpénz helyett bankkártyát a gyereknek?
A program célja lényegében az, hogy a gyerekek ne vigyenek magukkal az iskolába készpénzt, helyette bankkártyával, okostelefonnal vagy akár okoskarkötővel tudjanak fizetni a büfében, illetve rendezzék például az ebédpénzt.A programhoz csatlakozó székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban Hornung Ágnes államtitkár azt mondta, hogy a 2019 áprilisáig tartó bevezető programmal az is céljuk, hogy a szülők, a gyerekek és az iskola alkalmazottai a tanulásra és a tanításra tudjanak összpontosítani - a fizetési tranzakciók pedig váljanak egyszerűbbé, átláthatóbbá, gyorsabbá és kényelmesebbé.
Az iskolák készpénzmentesítése három fő területen valósul meg: szülők befizetései, tanulók vásárlásai, intézmények saját gazdálkodása
Hornung Ágnes közölte, hogy a program országosan 15 középiskolában kezdődik meg, Fejér megyében például a Teleki mellett a dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziumban.
Az egyes fizetési megoldásokat fokozatosan vezetik be és amennyiben ez a pilot projekt sikeres lesz, akkor a 2019-es tanévben akár országosan is kiterjesztik a programot.
Jelezte még, hogy az NGM a POS-terminálok telepítését népszerűsítő pályázatával kapcsolódik közvetlenül a kezdeményezéshez, vagyis bankkártyás fizetésre alkalmas terminálokat juttatnak az érintett intézmények büféibe.
Mivel lehet fizetni készpénz helyett?
Mint a tájékoztatón elhangzott, a legkézenfekvőbb eszköz a készpénz kiváltására a bankkártya lenne, de sokkal valószínűbb, hogy a diákok a mobiltelefonra vagy például speciális karkötőre töltött pénzt fogják előnyben részesíteni - hogy végül milyen megoldás válik be, az majd a bevezető program során kiderül.
Ha nem lenne készpénz a diákoknál, megelőzhetőek lennének az ilyen esetek?
Úgy megverte iskolatársát, hogy az szegycsonttörést szenvedett! A pénzét akarta elvenni »
Forrás: MTI
Fotó: Freepik, mineforthemaking.com