Miért nem jó szülői taktika az, ha hagyod sírni a gyermeked? Mit tanul meg a gyerek abból, ha sír, de a szülőtől nem érkezik reakció? Nevelési tanácsadó pedagógus gondolatai. Az utóbbi években nagyon sok szülőhöz eljutott az az információ, hogy egy csecsemőt sírni hagyni hatalmas hiba. Ez tény, ugyanakkor sokaknak okoz ez rettenetes frusztrációt a mindennapokban és sokan teljesen félre is értelmezték azt, hogy pontosan mit jelent egy babát sírni hagyni. Erről szeretnék tisztább képet adni ebben az írásban.

Mindenekelőtt muszáj beszélni arról, miért káros a sírni hagyás. A sírni hagyott baba egyrészt elveszíti a bizalmát a környezetében, a szüleiben és abban, hogy az ő igényei érdemesek arra, hogy jelezze őket egyáltalán.
Miért hagyják egyes szülők nevelési célzattal sírni a babájukat? Mert szerintük:
"meg kell tanulnia, hogy nem ugrunk mindig a jelzésére"
"meg kell tanulnia egyedül elfoglalni magát"
"meg kell tanulnia egyedül elaludni"



Elhanyagoló gyerekkor súlyos következményei
Pszichopaták agyát vizsgálva az agykutatók azt a következtetést vonták le, hogy bizony amellett, hogy ezek az emberek többnyire rendelkeztek egy erre hajlamot generáló génnel, nagy részük szélsőségesen sírni hagyott baba volt gyermekkorában. Teljes elhanyagolás jellemezte a környezetet, amelyben felnőttek, hívásukra soha senki nem reagált, legtöbbjükkel annyit foglalkoztak, amennyit muszáj volt, etették és tisztították őket (vagy annyit se).

A szélsőséges sírni hagyás tehát NAGYON súlyos AGYKÁROSODÁSHOZ is vezethet.

Érdekes, hogy azok a babák, akiket a szüleik többször hagynak sírdogálni nevelési célzattal, először nagyon "jó" gyerekekké válnak. Nem zavarognak, jól alszanak, csendben vannak, elvannak. Aztán idővel viszont felszínre kerülnek a problémák, melyek sokfélék lehetnek és az élet minden területére kiterjedhetnek.

"miért önbizalomhiányos?"
"miért szorongó?"
"miért nem teremt kapcsolatokat?"
"miért tombol?"
"miért lázad?"
"miért hagyja, hogy eltiporják?"
"miért, miért, miért…"

Így sajátítja el a készségeket az ember
Mert az ember személyisége nem úgy fejlődik, ahogyan azt sokan gondolják. Nem úgy sajátít el készségeket, hogy idejekorán rákényszerítjük a helyes cselekedetre.

Vegyünk egy példát, mondjuk a járás. A kecskegida születése után nem sokkal már lábra pattan és járni kezd. Az ember gyerek ezzel szemben csak hosszú hónapokkal születése után képes arra, hogy járni tanuljon. Soha fel sem merülne bennünk az, hogy azért, mert egy másik emlős állat erre képes, mi is születése után azonnal lábra állítsunk egy babát és arra kényszerítsük, hogy járva közlekedjen, mondván: "nehogy már megszokja, hogy cipeljük, akkor egész életében cipelteti majd magát".

Az mégis felmerül bennünk, hogy az első pillanattól türelemre, rendre és fegyelemre kell kényszerítenünk, mert különben élete végéig zavaró viselkedést fog produkálni.

Hogy optimálisan fejlődhessen a gyerek személyisége
Ahhoz, hogy a személyisége optimálisan fejlődjön, mindig éppen azt kell megtanítanunk a gyermekünknek, amit a jelen állapotában készen áll megtanulni fizikailag, lelkileg és szellemileg. De ami ennél is fontosabb, a mi feladatunk, hogy KIELÉGÍTSÜK azokat az igényeit, amikre aktuálisan a gyermeknek szüksége van.

ELŐSZÖR ADJUNK, AZUTÁN VÁRJUNK EL BÁRMIT IS!

Mindennek eljön az ideje. Egyedül elaludni, helyesen érdeket érvényesíteni, csendben elfoglalni magunkat nem csecsemőkorban kell megtanulni. Ez az időszak arról szól, hogy kielégítünk nem pedig arról, hogy nevelünk és elvárunk.
 

Így ártasz a kisbabádnak, ha állandóan hagyod sírni

És most jöjjön a DE!
Mivel a sírni hagyás nagyon nehezen értelmezhető és cseppet sem konkrét, szerintem nevezzük inkább SÍRNI HAGYVA NEVELÉSNEK a problémás szülői viselkedést. Így máris világosabb lesz az, mit nevezünk sírni hagyásnak.

Egy 1 év alatti gyermeknek MINDEN IGÉNYE jogos és kielégíteni való. Lehet ezen vitatkozni, tudnak is emberek, de nem kellene. Egy ekkora gyermeknél a legfontosabb feladatunk, hogy jelzéseire gyorsan, hatékonyan reagáljunk és igényeit legjobb tudásunk szerint kielégítsük.
- Ha éhes, etessük meg!
- Ha álmos, altassuk el!
- Ha testközelben szeretne lenni, öleljük át!
- Ne várassuk, ne szoktassuk, ne neveljük!

Nem kell attól félni, hogy el lesz kényeztetve, mert nem MOST lesz elkényeztetve. Elkényeztetni nem 1 éves kor alatt lehet egy gyereket.

Reagálj a baba igényeire - de józan határokon belül
Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ha a baba felsír és mi éppen zuhanyozunk, akkor el kell dobni a zuhanyrózsát és meztelenül kiszaladni a kádból. Nem attól lesz lelki sérült egy gyerek, hogy az anyukája befejezi a zuhanyzást. Nem fog maradandó nyomot hagyni benne az, hogy nem tudtunk azonnal ugrani.
 
Nem lehet mindig és azonnal ott lenni, a természet jól kitalálta ezeket a kisembereket, nem mennek tönkre attól, ha egy-egy alkalommal várniuk kell 5 percet.



Nem baj, ha nem tudsz rögtön ugrani
Attól sem lesz lelki sérült egy gyermek, ha valamiért nem tudjuk megnyugtatni, mert nem tudjuk, mi baja, vagy mert eszköztelenek vagyunk. Ha ott vagyunk, próbálkozunk, mellette állunk, nyugtatjuk, szeretjük, ő érzi, hogy nincs egyedül a problémájával és ennyi ELÉG ahhoz, hogy ne érezze magát magára hagyva. Akármi is bántja éppen, tudja, hogy mellette vannak a szerettei és nincs ebben egyedül.

Nem baj, ha anya helyett apa vigasztal
Attól sem lesz lelki sérült egy baba, ha anyukája valamilyen oknál fogva nem tud ugrani, pedig őt szólítja, és az apukája vagy más próbálja megnyugtatni. Az anyák nem robotok, hanem élőlények. Nem tudnak mindig azonnal ott teremni.

Természetesen semmi értelme annak, hogy egy csecsemő hívja az anyukáját és az jelen van és fel is tudná venni, de kényszerítik őt, hogy mással legyen mert "SZOKNIA KELL". Egy csecsemőnek amúgy is elég sok dolgot meg kell szoknia. Majd eljön az ideje, amikor igényelni fogja más emberek társaságát és majd AKKOR megtanul közeledni hozzájuk. De ha anya épp nem tud és valaki más szeretgeti és ezért sírdogál picit, amíg anya meg nem érkezik, AZ NEM SÍRNI HAGYÁS.

Nem baj, ha nem ringatod, de mellette maradsz
Nem jelent sírni hagyást az sem, ha már képtelenek vagyunk ringatni a gyermeket, mert alig állunk a lábunkon, ezért lefekszünk, hozzá bújunk, öleljük és mondjuk énekelünk neki. Hiszen nem hagyjuk magára!

A baba mindent megtanul, ha eljön az ideje
Akkor beszélünk SÍRNI HAGYVA NEVELÉSRŐL és akkor lesz ez káros a személyiségfejlődésre nézve, ha direkt, módszeresen, tudatosan sírni hagyjuk a babánkat AZÉRT, hogy megtanuljon valamit.

Erre semmi, de semmi szükség nincsen! A babánk MINDENT meg fog tanulni akkor, amikor itt lesz ennek az ideje.

Egyszerűbb a dolgod, ha hagyod sírni - de mi lesz az ára?
Fontos tudni, hogy nem sírni hagyva nevelni SOKKAL SOKKAL nehezebb, mint sírni hagyva nevelni. Nem csak azért, mert az első időszakban folyamatos készenlétet igényel a szülők részéről. Azért nagyon nehéz, mert nem feltétlen látjuk a nevelésünk eredményét azonnal. Egy nem sírni hagyott baba sokszor többet sír, mint egy sírni hagyott. Ugyanis a babák sírással kommunikálnak. És ezek a babák megtanulták, hogy ha sírok, akkor valaki reagál a kommunikációmra. Nem vagyok egyedül, interakcióba tudok lépni a környezetemmel.

Ezek a babák megtanulták, hogy az igények fontosak. Megtanultak jelezni, ha valami nem jó, és kiállni azért, ami fontos a számukra.
Ellentétben azok a társaik, akiket korán megtanítottak csendben tűrni, és ezért a korai időben kevesebbet problémáznak. Miért tennék? Úgysem érdekel senkit, ha valami nem jó nekik.

Ne ijedjünk hát meg, ha azt látjuk, hogy a gyermekünk, akit legjobb tudásunk szerint, igényeire reagálva, szeretettel neveltünk, az első években nem egy mintagyerek. Egyáltalán nem garancia, hogy egy 1 éves mintagyerekből kiegyensúlyozott, boldog felnőtt lesz. LEHET! De semmire sem garancia. A jó nevelés eredményét sajnos nem lehet azonnal kimutatni. A fáradozásaink hosszútávú befektetések, melyeknek eredményét sajnos csak akkor láthatjuk, mikor gyermekeink idősebbek lesznek.

Ebben a tudatban is kell meghoznunk a döntéseinket.

Azt akarod, hogy neked legyen jó, vagy a kisbabádnak?
Ha beteszem a kiságyba és ott hagyom sírni, rá se nézek, pár nap múlva át fogja aludni az éjszakát és nem lesz vele több gondom, nyugodtan kipihenhetem magam. De előfordulhat, hogy ennek következményeként 5 évesen ordítva kel majd éjszakánként, rémálmai lesznek és ágyba vizel. Nem biztos, de előfordulhat. Vagy az is előfordulhat, hogy, ha később baja lesz, hiába megyek majd megvigasztalni. Jelenlétem nem lesz vigasz a számára.



Ha nem hagyom magára, hanem megpróbálom segíteni az elalvásban, az lehet, hogy nagyon megterhelő lesz szülőként az első 2 évben. De ő is meg fog tanulni egyedül elaludni, mint minden emberi lény. Viszont cserébe 5 évesen nyugodt, kiegyensúlyozott, a világra nyitott emberke lesz, akinek ha baja lesz, az ölelésem megnyugvást jelent majd, mert tudja, hogy számíthat rám.

El kell tehát dönteni, kinek nevelünk. A gyermekünknek szeretnénk megadni mindent, ami ahhoz kell, hogy boldog legyen, vagy a külvilágnak és magunknak szeretnénk adni egy átmenetileg könnyen kezelhető, "jó" gyereket?

És el kell döntenünk azt is, hogy milyen célokkal nevelünk. Hosszútávú céljaink vannak azzal kapcsolatban, mit szeretnénk adni gyermekeinknek, vagy csak az a lényeg, hogy gyors eredményeket lássunk és nyugalomban élhessünk?

Ezeket a döntéseket magunknak kell meghoznunk, és ennek fényében választani a fellelhető módszerek közül.

Szerző: Kiss Szilvia Piroska neveléstudomány mester szakot végzett pedagógus, nevelési tanácsadó, a Segítség, nevel a gyermekem blog írója
Fotók: Pixabay