"Az ADHD-s gyerekek értékrendjének tudatos alakítása során, az általam erényeknek nevezett hat alapkészséget érdemes egymás után megtanítani. Mint ahogy korábban írtam, a nagyvonalúság tanításával jó kezdeni. Ha ez a szó beépült a gyerek szótárába és a szó által már előhívható a nagyvonalú viselkedés, akkor áttérhetünk a következő erényre. Ez pedig az együttműködés." Dr. László Zsuzsa pszichológus írása.

„Dehát csak megy a saját feje után!”

Az ADHD-s gyerekek gyakran mennek a maguk feje után, nem törődve semmivel. De ők is sokfélék. Személyiségüktől függően vannak, akik könnyen váltanak, empatikusabbak, vagy nagyobb a szociális igényük; és vannak, akik kevésbé. Az érdeklődésük azonban szinte mindig felkelthető mások iránt. Sokszor jó ötletekkel állnak elő, és megpróbálnak másokat is bevonni abba, amit csinálnak. Szeretnének kapcsolódni a többiekhez, de erőszakos, kellemetlen módszerekkel próbálkoznak, vagy minden áron a saját akaratukat akarják a többiekre kényszeríteni.
Az együttműködés készségének kialakításához pedig egy, a szülők számára sokszor kellemetlennek talált tulajdonságukra tudunk építeni. Ez pedig az alkudozás, vitatkozás és érvelés készsége. Ez a tulajdonság a viselkedésformálásban kiváló eszköz. 
 

Keressünk kompromisszumokat!

Az együttműködés alapja a kompromisszumkeresés és kompromisszumkötés képessége. Ehhez pedig elengedhetetlen a vitatkozás, érvelés, alkudozás. Természetesen a cél nem az, hogy még több értelmetlen vita legyen. Éppen ellenkezőleg: a lényeg, hogy értelmes viták, alkuk révén jó és betartható kompromisszumok szülessenek. 
Először is, érvelni, vitatkozni, alkudozni akkor lehet, amikor annak itt van az ideje, például a kupaktanácson. Jelöljük ki ennek az idejét és helyét, pl. péntek este vacsora után. Mindenki előhozhatja a problémáját, tehet javaslatot, be lehet vezetni új szabályt. A lényeg, hogy egymás után mindenki szót kap, mindenkit végig hallgatunk. Ha valaki mond valamit, azt érvekkel kell megtámogatni. Minden döntést azzal kell lezárni, hogy kimondjuk, meddig van érvényben. Lehet, hogy csak kipróbáljuk és két nap múlva felülvizsgáljuk, de az is lehet, hogy egy hét múlva (a következő megbeszélésen) értékeljük az eredményeket.
 

Persze nem mindig a gyerek dönt

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindent meg kell vitatni a gyerekekkel. A szülői döntések nem képezik vita tárgyát. A megbeszéléseknek arra a körre kell kiterjedni, amit a szülők a gyerekek döntési körébe utalnak. Pl. az szülői döntés, hogy házimunkát kell végezni, de az alku tárgya lehet, hogy ki mos fel és ki porszívózik, vagy az, hogy ez mikor történjen. Leginkább idetartoznak a gyerekek közötti konfliktusok megoldásai. Ne a szülő mondja meg, hogy mi legyen, hanem segítsen a megoldás megtalálásában.
Ha érdekellentét van, pl. a testvérek között, akkor közös nevezőre kell jutni, azaz mindenki enged. Ez a kompromisszum. Ilyenkor vigyázni kell a nagyvonalúsággal, mert lehet, hogy az egyik gyerek nagyon engedékeny, míg a másik nem. A cél nem az, hogy pusztán megállapodás legyen - hanem, hogy kompromisszumos megállapodás szülessen. 
 

Nem legyőzni kell a másikat, hanem megoldani a problémát

Ne arra tanítsuk a gyerekeket, hogy a másikat le kell győzni, hanem arra, hogy mindenkinek elégedettséget okozó megoldást kell találni.
Ha ezt nem tanítjuk otthon a gyerekeknek, akkor nem nagyon van hely, ahol megtanulhatnák a hatékony együttműködés alapjait. Az otthoni minta azonban beépül, és az ADHD-s gyerekek gyorsan rászoknak a “Probléma van, üljünk le, oldjuk meg”-módszerre.
Ha van a gyereknek tapasztalata a megbeszélésről, problémamegoldásról, az alkudozásról és kompromisszumkötésről, akkor tudjuk az együttműködést tanítani.
 

Kicsit konkrétabban…

A gyerekek vitáját például, nem zárjuk le két mondattal: “Elég volt! Menjetek a szobátokba!” De nem is hagyjuk magukra őket addig, amíg nem vagyunk biztosak abban, hogy tudják rendezni maguk közt a problémát. Moderátorként segítünk. Először egyenként írják le a helyzetet, majd tegyenek javaslatot a megoldásra.
A legegyszerűbben úgy segíthetünk a megoldás megtalálásában, ha mindenki a másik nevében tesz javaslatot. Pl. “Én a .... helyében azt választanám, úgy döntenék, azt szeretném" stb., vagy a másik módszer “Én elosztom, te választasz vagy te osztod el én választok”. Mindkét esetben, ha gyermekünk a másik fejével is gondolkodik, akkor könnyebben talál kompromisszumot. 

Ha tulajdon körüli vita van - “Ez az enyém!” Én kezdtem el vele játszani!” - és a másik kérés nélkül elvette az akármit, akkor egyértelműen vissza kell adni, ez alól nem lehet kivétel. Ezt a szabályt szülőként be kell tartatni. De utána máris segíteni kell a kompromisszum-keresést. Ha visszaadta a másik tulajdonát, akkor már elnézést kérhet és el is kérheti a játékot. Felajánlhat valamit cserébe, pl. ő is ad valamit, vagy este megágyaz, vagy most hoz neki egy pohár vizet. Ugyanígy a másik gyereknek is ötleteket adunk, hogy a lemondásáért cserébe kérhet valamit. 

A viselkedéshez soha ne felejtsük el a kifejezést hozzákötni, mert ez a feltétele annak, hogy később a szavakkal tudjuk majd a kívánt viselkedést előhívni.

Az ADHD-s gyerekekben nagyon nagy a versenyszellem, mindenben elsők akarnak lenni. Segíteni kell nekik abban, hogy különbséget tudjanak tenni, hogy mikor kell és lehet versenyezni és mikor kell együttműködni.
Amikor megtapasztalják, hogy a kompromisszum megtalálása egy szellemi kihívás is és utána jobb a játék, több szeretet vagy nagyobb elfogadást kapnak, akkor már magától is tudni fogják, és ami a lényeg: akarják is.
 

Forrás: Dr. László Zsuzsa Facebook-oldala
Fotó: Freepik