Kellemetlen gondolatok, félelmek a baba születése után

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


Kellemetlen gondolatok, félelmek a baba születése után

A gyermekágyi depresszióról szerencsére már sokat lehet olvasni, így a kismamák jelentős része időben segítséget kérhet és kaphat, ha felismeri magán a kezdődő tüneteket. Azonban a szülést követő első pár hónapban „beköszöntő”, többnyire teljesen egészséges anyukáknál jelentkező rossz gondolatokról nem igazán beszél senki.

A hallgatásnak az lehet az oka, hogy általában megijedünk azoktól a reakcióktól, amelyek nem egyeznek meg azzal, amit az adott helyzetben önmagunktól vagy másoktól elvárnánk. Félünk beszélni róluk, még önmagunk elől is rejtegetni próbáljuk őket. Nem értjük az érzéseinket, taszítanak minket. Félünk, hogy ha másokkal megosztjuk ezeket, akkor ők is hasonlóképpen fognak érezni irántunk, mint mi önmagunk iránt ‒ hogy megbélyegeznek, elítélnek, nem fognak szeretni minket.

Vélt és valós érzések
Családi tanácsadóként nem egyszer találkozom családanyákkal, akik szemlesütve mesélik el „szégyenletes” gondolataikat. Nem értik, hogy miért gondolnak oly gyakran arra, hogy valami baj érheti agyermeküket, amikor ők elővigyázatosak, és ráadásul mielőtt anyukák lettek volna, nem voltak igazán aggódósak. Nem értik, hogyan gondolhatják azt, hogy véletlenül vagy szánt szándékkal fájdalmat tudnának okozni gyermeküknek, hogy magára hagynák, bántanák, amikor ezek a gondolatok gyökeresen ellenkeznek azzal, amit a nap nagy részében éreznek, illetve amit elképzeltek, hogy majd érezni fognak, ha kisbabájuk születik.
   
Nemcsak szakemberként, hanem anyukaként is megértem őket, hiszen ezek a gondolatok számomra sem ismeretlenek. A kislányom születésekor még a negyedik emeleten laktunk, és én rendszerint féltem kint altatni őt az erkélyen, mert a lelki szemeim előtt azt láttam, ahogy leszakad az erkély, és elnyeli őt a mély. Az első hónapokban a közlekedés is nehézséget okozott. Hiába szereltük be a legkorszerűbb babaülést az autónkba, én legszívesebben bukósisakot adtam volna rá, nehogy megsérüljön a pici feje. Aztán az első három hónap elteltével ahogy jöttek, úgy múltak el a rossz gondolatok; szerencsére a második gyermekem születése után már nem is jelentkeztek újra.
   
De vajon miről szólnak ezek az érzések? Meddig normálisak és egészségesek?

Kell egy kis idő a léleknek
Tapasztalatom szerint a fent vázolt gondolatok teljesen normálisak, sőt hasznos segítői az anyává válás folyamatának mindaddig, ameddig nem uralkodnak el a hétköznapok teendőin, nem befolyásolják a cselekvés szándékát. Amíg még meg tudom állapítani, hogy valóban veszélyes-e kimennem az erkélyre, meg tudom ítélni, hogy beülök-e az autóba, annak ellenére, hogy irreális aggodalmat érzek, addig rendben vannak. Ugyanakkor nehéz a jelenlétüket elviselni, főleg ha az ember nem tudja másokkal megosztani, vagy ha úgy érzi: súlyosabbak, mint amilyenek valójában.
    
A gyermek születése felemelő, nagyszerű élmény és óriási felelősség egyben. A léleknek éppen ezért kell egy kis idő az „átállásra”, hogy mindezt az „édes terhet” el tudja viselni. A fantáziaképek a reális veszélyeket nagyítják fel és hozzák közel az anyához, hogy felgyorsítsák az anyává érés folyamatát, hogy segítsenek a vészjelző ösztönök beindulásában. Ez végső soron az „utód”, a gyermek védelme érdekében történik. Mindez azonban rémisztően hat az anyára, aki éppen úgy függ a gyermekétől, mint a gyermeke őtőle, hiszen annyira szereti, hogy már az elvesztésének a lehetősége is páni félelemmel tölti el. Ezt a kettősséget az egészséges léleknek el kell tudnia viselni. Azonban a terhesség nem éppen pihentető hónapjai után a szülés fáradalmait nem a „megérdemelt” pihenés szokta követni, hanem további testi-lelki megterhelések sora. Azt pedig mindannyian tapasztaltuk már, hogy fáradtabban kevésbé viseljük jól a megpróbáltatásokat. Maga a fáradtság is eredményezhet tehát beszűkült, rossz gondolatokat.

Csoda a lélek színpadán
A léleknek nehéz feldolgoznia azt is, hogy egy szerelmes éjszakán fogant új élet immáron valósággá vált, hogy kilenc hónap alatt megtörtént a csoda, mely a lélek színpadán hasonlatos a teremtés csodájához. Mindez már-már súrolja az emberi felfogóképesség határait. Ezért lehet az, hogy az elme odavetíti elénk a „teremtett lény” esendőségét és ezzel együtt azt is, hogy milyen erős hatalom van birtokunkban.
   
Fontos tudnunk erről a nem éppen kellemes jelenségről. Nem szabad a szégyen köntösébe bújva elrejtenünk gondolatainkat, és biztatni kell anyatársainkat is arra, hogy nyugodtan beszéljenek nyíltabban érzéseikről. Ha magunk is átéltük, vagy éppen most éljük át mindezt, bízzunk benne, hogy egészséges gondolkozásunk segítségünkre lesz, és szeretteink megértik, hogy az anyává válás folyamata nem mindig egyszerű, de segítségükkel biztonságosabbá, szeretetteljesebbé válhat. Ám ők is csak akkor tudnak igazán segíteni, ha nyíltan és őszintén beszélünk nekik a félelmeinkről. Legyünk mi az elsők, akik megtörik a hallgatás csendjét, és majd meglátjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Őszinteségünkkel és nyíltságunkkal önmagunkon és másokon is segíthetünk.

Regős Judit
családi tanácsadó, szociálpolitikus
Family Magazin

Fotó: Freepik


Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


2013.07.22