Életünkben egyre fontosabb szerepet töltenek be az idegen nyelvek. Nyelvtudás hiányában csökkennek esélyeink a felsőoktatásba való bejutáshoz, korlátozódnak munkahelyi lehetőségeink, de nehezebben boldogulunk akár egy külföldi nyaralás váratlan élethelyzetében is.

Mind gazdasági, mind kulturális szempontból is szüksége van egy közösségnek nyelveket tudó egyénekre, ők a nemzetek közötti kulturális közvetítők, a nemzetközi kapcsolatok ápolói.

Mindezek után nem meglepő, hogy manapság sok szülőt foglalkoztat (elsősorban későbbi boldogulásukra gondolva) gyermekük idegen nyelvre tanításának gondolata.
Mindmáig sokakat érintett már meg a kisgyermeki nyelvelsajátítás csodája és ismerték fel a benne rejlő nagyszerű lehetőségeket. Többségük mégis személyes tapasztalataik hiányában, félelmeik, beidegződéseik rabjaként, valamint rettegve az ellentábor oly sokat hangoztatott ijesztegetéseitől, - miszerint „ez majd jól összezavarja a gyereket”, meg hogy „még magyarul sem tud az a szerencsétlen! ”és „ráér majd az iskolában nyelvet tanulni” - elbizonytalanodnak és jó messzire (akár 8-10 év távlatára) hessegetik maguktól a gondolatot.

Holott bizonyított tény, hogy a gyermekek a nyelv iránti érzékenységgel és az emberekkel való kommunikáció hajlamával jönnek a világra. Életben maradásuk feltétele a korai kapcsolatteremtés. Sírásukkal, gőgicsélésükkel, mosolyukkal saját fizikai, lelki állapotukról tájékoztatják környezetüket. A kommunikáció érdekében meg is tesznek mindent: kezdetben egész testükkel, később egyre finomodó gesztusokkal, mozdulatokkal, majd szótagokkal, szavakkal, mondatokkal fejezik ki gondolataikat, érzelmeiket. Bár a gyermekek beszédfejlődése nagy egyéni eltéréseket mutat, az első értelmes szavakat körülbelül másfél éves kor körül ejtik ki, 3-4 éves korra már képessé válnak teljes mondatokban, összefüggően beszélni és az óvodás kor végére elérni az iskolai munkához, az iskolai élet megkezdéséhez szükséges nyelvi fejlettségi szintet.

Amikor azt halljuk, hogy az anyanyelv elsajátításának folyamata, nem véletlen a kifejezés. Az anyanyelv elsajátítása ugyanis természetes módon, erőfeszítés és formális tanítás nélkül zajlik, melyben nyelvtani szabályok sulykolása nélkül közvetítjük nemzedékről nemzedékre a nyelvet és a vele járó teljes gondolkodási struktúránkat. Ezzel szemben egy iskolapadban zajló nyelvtanulás nagyon is tudatos, sokszor fáradságos tevékenység, mely odafigyelést, koncentrációt, szorgalmat, kitartást követel kicsitől, nagytól egyaránt.

Sok szempontból élveznek előnyt a babák és a kisgyermekek a nyelvek elsajátításában:

- Már az újszülöttek is képesek különbséget tenni a különböző nyelvek hangjai között. Első pillanattól olyan fonetikai bázis áll rendelkezésünkre, mely lehetővé teszi, hogy bármelyik nyelvet anyanyelvi szinten sajátítsák el.. (Ez a képesség 6-7 éves kor táján fokozatosan hanyatlik és majd a beszélőszervek teljes működésének kialakulásával megszűnik. Vagyis lezárul egy ún. biológiai „sorompó”.)
- Hangképző szerveik rugalmasak, minden lehetőségük adott a tökéletes intonáció és kiejtés elsajátításához. Ez itt a kulcsszó: a kiejtés. (7 éves kor után ugyanis idegen nyelvet tanulni már csak akcentussal lehetséges, ha csak nem kerül hosszú évekre valaki külföldre, ottani anyanyelvi közösségbe.)
- Annyi nyelvet sajátítanak el, amennyit hallanak. Ha egy családban pl. három nyelvet beszélnek, a gyerek három nyelvet „szed” magára.
- A kisgyerekek természetüknél fogva rendkívül nyitottak, reakcióik, megnyilvánulásaik spontának, görcsöktől, gátlásoktól, félelmektől, beidegződéstől mentesek, vagyis minden olyantól, melyek bennünket, felnőtteket oly annyira fogva tartanak. Gyakran mindhiába a fiókban lapuló nyelvvizsga, a nyelvtanfolyamokon töltött hosszú évek, mikor minden bátorságunkat össze kell szednünk, hogy meg merjünk idegen nyelven szólalni, ha torkunkban dobog a szívünk egy váratlan szituációban és végleg leblokkolunk, ha egy külföldi a legközelebbi mellékhelyiség holléte felől érdeklődik tőlünk az utcán.
- A nyelvtani szabályokra ösztönösen éreznek rá, ha valamit nem tudnak verbálisan kifejezni, segítségül veszik a testbeszédet, a mimikát, a gesztusokat.
- A picik számára teljesen természetes, ha a dolgoknak több neve is van. Ha magyarul a kenyér néha cipó és vekni is a szóhasználatban, miért ne lehetne az „bread”, „brot” vagy akár „pane”? Ezen mi már elgondolkoztunk?
- Tökéletesen elkülönítik anyanyelvüktől az idegen nyelvet, illetve bizonyos életkorban már, ha a gyerek több idegen nyelvvel is találkozik, a különböző idegen nyelveket egymástól.


Orosz Mónika
A Spotty Frog nyelvtanulás kidolgozója