Egy óvónő csodás gondolatai a hivatásáról, a gyerekekről, szülőkről, és arról, hogy közös érdekünk megtalálni egymással a hangot, mert ezen múlik gyermekeink boldogsága.

Az írást teljes terjedelmében mutatjuk meg, természetesen a szerző engedélyével.

„Mostanában nagyon sokat olvasok olyan óvónői posztot, ahol arról írnak, hogy mennyire megterhelő és milyen nehéz óvónőnek lenni. 
Természetesen minden igaz, amiről írnak, de valahogy én mégis másként élem meg az óvónőséget. 
Nekem minden nap egy kaland, a gyerekekkel, és reggel már várom, hogy találkozhassak velük és egy újabb kalandba belekezdhessünk.

Nekem a hatalmas felelősség mellett egy lehetőség is az óvónőség, és nem csak azért, hogy épségben hazaadjam a gyerekeket délután, úgy érzem, ennél van egy sokkalta nagyobb lehetőségem, hogy a rám bízott gyermekeket olyan értékek felé kormányozzam, melyek segítik majd őket felnőttként is abban, hogy boldog emberek legyenek!
 
Van egy olyan mondás, hogy a fiatal fát még oda lehet hajlítani, ahová szeretnénk, az öreg fát, ha hajlítjuk, már törik. 
Ezért most, míg lehet, terelgessük a gyermekeket a jó irányba! Ez a fantasztikus lehetősége egy óvónőnek!

De hogyan csináljuk ezt?
Természetesen a példamutatás a legjobb módszer rá! 
Vannak erre már jól elcsépelt, de sajnos meg nem élt kifejezések, mint a szeretetteljes légkör kialakítása, és sorolhatnám a végtelenségig. 
De a példamutatáson túl, amivel leginkább meg tudjuk mutatni a gyermekeknek azokat az értékeket, melyekkel már most gyermekként is boldogabb életük lehet, azok a történetek, amik közel hozzák hozzájuk a másik ember szeretetét, tiszteletét, ami megérteti velük mi az irgalom, és mennyivel szabadabb lesz az ember lelke, ha meg tud bocsátani. 
Sokan mondják: á, ez nem óvodába való, ezt nem érthetik meg, még kicsik. 
Ez nem igaz! Sokkal jobban megértik, mint sok felnőtt, higgyétek el tapasztalatból mondom! És ezek azok a tapasztalatok, melyek bearanyozzák ezt az egyik legszebb hivatást számomra, és ami miatt izgalommal, reménnyel és főleg örömmel várom mindig a következő napot az oviban. 

Például volt, hogy arról beszélgettünk a gyerekekkel, hogy mit jelent az, hogy a szeretet nem rója fel a gonoszt. Példákat mondtunk rá, sőt el is játszottunk néhányat, mikor az egyik kislány megszólalt, ragyogó arccal: Kata néni, én most megértettem, és mondott rá egy példát a saját életéből. Na, ez az igazi öröm egy óvónőnek! 
Vagy, amikor megbeszéltük, mi az igazi szeretet, például, hogy akkor szeretjük igazán a szüleinket, ha szót fogadunk nekik. 
De ezen felül hatalmas öröm számomra, mikor láthatom, hogy milyen kis okosak. 
A történetekhez elővesszük a földgömböt, és 1-2 héten belül már ők sorolják a földrészeket, és hogy melyiken milyen emberek élnek. 
Vagy, mikor szeptember végére már a Cinege cipőjét mondják élvezettel egy kis kukoricamorzsolás közben. Vagy, mikor pálcikával eszük a pattogatott kukoricát, közben nagyokat nevetünk magunkon, mikor ügyetlenkedünk. Vagy mikor meglátogatjuk az idősek otthonát, és látom, hogy a gyerekek szeretettel megölelik az időseket. 

És sorolhatnám napestig a sok jó dolgot, amit nap mint nap átélünk a gyerekekkel, és mindezt vegyes csoportban, ahol 2,5 évestől 7 évesig vannak gyerekek, köztük szoktatósak is. 
És igen, ott vannak a szülők, akiket oly sokan szidnak. Persze, hogy nincsenek a gyermeknevelés magaslatán, hiszen fiatalok, tapasztalatlanok.
De, ha szeretettel fordulunk hozzájuk, ha úgy érzik, hogy segíteni akarjuk őket, és nem a földbe döngölni, akkor mindig sikerül olyan megoldásokat találnunk, melyeket ők is tudnak otthon kivitelezni gyermekük nevelésében.
És igenis elfogadnak! És ha elfogadnak, akkor a tanácsainkat is el fogják fogadni!

Lehet, hogy én vagyok a fehér holló, vagy az a szerencsés óvó néni, aki megtapasztalhatta, hogy igenis lehet játszva tanítani a mai gyerekeket, úgy hogy közben én is jól érzem magam. Mert én jól érzem magam a gyerekek közt, sőt csak ott érzem jól magam igazán! 
Természetesen hatalmas segítség, ha az embernek az óvónő társa és dadusa partnerek benne. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nekem mind kettő megadatott.
Hiszem, hogy még nagyon sok óvónő érez így, rajtam kívül. 
Kívánom, hogy minden óvónő találja meg a szépséget a munkájában! Érezze jól magát a gyerekek közt!
Ha nem sikerül, valószínűleg nem a helyén van! Attól még értékes ember ő is, csak váltani kell! 
Mert ez az a szakma, amiben, ha nem érzed jól magad, akkor nem a te szakmád, akkor nem tudsz maradandót alkotni a gyerekek szívében és elméjében. 
Senkit nem akartam megbántani!
Egy célom volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy aki óvónő, az abban a kiváltságban részesülhet, hogy az egyik legszebb hivatást gyakorolhatja minden egyes nap, újra meg újra!

Isten áldjon Titeket! 

Sándor Jánosné Kata”

Forrás: Facebook (a szerző engedélyével)
Fotó: Freepik