Elhalasztották a 3 éves kortól kötelező óvoda bevezetését
Az oktatási bizottság erről szóló, a jövő évi költségvetést megalapozó törvényekhez benyújtott módosító javaslatát 285 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 8 tartózkodással fogadta el a parlament hétfőn. Az indítványt a Fidesz, a KDNP és a Jobbik támogatta, az MSZP ellenezte, az LMP pedig tartózkodott. A zárószavazás a jövő héten lesz.
A hároméves kortól kötelező óvoda a köznevelési törvény értelmében eredetileg 2014 szeptemberétől lépett volna hatályba.
Mi az oka a halasztásnak?
A halasztást - amit a kormány a bizottságokban nem támogatott - a szükséges infrastruktúra megteremtésével indokolta a Pokorni Zoltán vezette oktatási bizottság.
Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője, a bizottság tagja korábban azt mondta, jelenleg is elegendő férőhely lenne arra, hogy minden háromévesnél idősebb gyermeket beírassanak az óvodákba, az intézmények "földrajzi eloszlásán" azonban még javítani kell. Szerinte az egyéves halasztás elegendő időt biztosít a szükséges változtatásokhoz.
SZIGORÍTÁS AZ ÓVODAI FELVÉTELEKBEN
Az óvodák csak az életvitelszerűen a körzetükben lakó gyermekeket kötelesek felvenni
A parlament jóváhagyta azt az oktatási bizottsági módosító javaslatot is, amely szerint az óvodák csak az életvitelszerűen a körzetükben lakó gyermekeket kötelesek felvenni. Emellett előírták, hogy az ingatlan legalább három hónapja a gyermek lakó- vagy tartózkodási helyeként szerepeljen a nyilvántartásban. (A törvény jelenleg úgy szól, hogy az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, akinek lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye a körzetében található.)
Ellenőrizhetik az óvodások lakhelyét
A módosítás lehetőséget ad arra, hogy az óvodavezető - ha kétség támad afelől, hogy a gyermek valóban helyben lakik-e - felszólítsa a szülőt, 15 napon belül a területileg illetékes védőnőtől származó nyilatkozattal igazolja a védőnői ellátás igénybevételét. Ellenkező esetben az óvodavezető, vagy a fenntartó által szervezett bizottság családlátogatással ellenőrizheti, hogy a gyermek a bejelentett címen lakik-e. Ha pedig a szülő a javasolt három időpont egyikén sem teszi lehetővé a családlátogatást, az óvoda megtagadhatja a felvételt.
A bizottság indoklása szerint azt a gyakorlatot kívánja visszaszorítani, hogy a családok valótlan adatokat szolgáltatnak annak érdekében, hogy gyermekük bekerüljön egy frekventáltabb óvodába.
A főváros és a kerületi önkormányzatok osztottan részesülnek a pótlék- és bírságbevételekből
Tizennégy budapesti kerület kormánypárti vezetőjének kezdeményezésére - a kormányálláspont ellenében - a Ház elfogadta azt is, hogy a főváros és a kerületi önkormányzatok osztottan részesüljenek a helyi adókhoz kapcsolódó pótlék- és bírságbevételekből.
A kormány azt kezdeményezte, hogy ezek a fővárosi önkormányzatot illessék meg. A kerületi polgármesterek szerint azonban ez méltánytalan lett volna, mivel a kerületek saját bevételeinek jelentős része a helyi adókból származik, és ezek elválaszthatatlan részét képezik a késedelmes fizetésből és a nemfizetésből adódó bírság- és pótlékbevételek.
A többség támogatta azt is, hogy a Budapesti Operettszínház 2014. január 1-jétől a fővárosi önkormányzat fenntartásából állami fenntartásba, a kultúráért felelős miniszter irányítása alá kerüljön.
Fotó: Freedigitalphotos.net
Forrás: MTI