Különböző elvárások vesznek körbe minket  az élet minden területéről. Ezzel nincs is baj, azonban a tartalmuk, kommunikálásuk módja, valamint rájuk adott reakcióink döntő fontosságúak.

Egy friss tanulmány szerint a gyermekek felé támasztott túlzott elvárások komoly károkat okozhatnak önbecsülésükben, és ez későbbi életük során jelentős nehézségekhez vezet.

A túl magas elvárások inkább kárt okoznak
Nincs szükség egyetemi tanulmányokra, hogy bizonyítsuk azt a tényt, amit legtöbben a zsigereinkben érzünk: manapság túl sokat próbálnak megtanítani gyerekeinknek túl rövid idő alatt, holott egészen másfajta tudás átadására volna égető szükség – az oktatási rendszernek pedig nem csupán osztályzatokról kellene szólnia.
Ha a szelídebb nevelési módszerre esküszünk, felkészülhetünk arra, hogy kritikákat kapunk – különösen az iskolai elvárások kapcsán -, de ez nem jelenti azt, hogy kételkednünk kellene az érzéseinkben, döntéseinket ugyanis nem csak megérzéseink mondatják velünk, de a szakma is alátámasztja. Többek közt az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) tanulmánya is.

Az elvárások csapdája
Az APA nagyszabású (több mint 20.000 felsőoktatásban részt vevő hallgató) felmérésén alapuló tanulmánya szerint az egyre magasabb szülői elvárások későbbi mentális problémák forrásai. A 2022-ben közzétett tanulmányok azt mutatják, hogy a növekvő mértékű szülői követelmények és kritikák az egyetemisták körében a perfekcionizmus megjelenését eredményezték, amely önmagában ugyan nem betegség, ám mentális és egészségügyi kockázatokat hordoz, és olyan kórképekhez vezethet, amilyen a depresszió, a szorongás, az étkezési zavarok, vagy az önkárosítás. A tanulmány szerzői, Dr. Thomas Curran és Andrew P. Hill szerint soha nem volt nyomasztóbb az elvárásoknak való megfelelés pressziója és a tökéletesség hajszolása, mint ma.

Miért ilyen magasak a szülői elvárások?
A perfekcionista hozzáállás részben generációs jelenség: szüleink, nagyszüleink is sokat vártak tőlünk, a lécet pedig mi is magasra fogjuk tenni gyermekeinknek, akik majd ezt adják tovább az unokáinknak, és így tovább…hacsak nem tereljük mi magunk más irányba az eseményeket, és ezzel megelőzzük, hogy neurotikus nemzedéket neveljünk fel.
A generációs eredet mellett Dr. Curran szerint a magas elvárásokat okoz még felfokozottan versengő világunk és a közösségi média által sugallt ideálok és elméletek (hogyan kellene kinéznünk, teljesítenünk és élnünk), illetve az ezekre adott szorongás-reakció és megfelelési kényszer is. Gyermekeinket erre szeretnénk felkészíteni és a túléléshez eszközt adni a kezükbe. Ehhez a versengő, túlhajszolt világhoz akarjuk formálni őket ahelyett, hogy a világot alakítanánk olyanná, hogy könnyebb legyen benne elégedetten és kiegyensúlyozottan élni.
Természetesen mindenki csak jót akar a gyermekének, de mint láthatjuk, nem mindegy, hogy ezt irreális és felesleges elvárások árán tesszük-e.
 
Nem csak a kritika, de a túl magas elvárások is károsak
A perfekcionizmusnak több fajtája létezik (ön-orientált perfekcionizmus, mikor az elvárásokat saját magunknak támasztjuk; társadalom-orientált elvárások, és egyéb külső elvárások), de mind közül a szülői elvárások gyakorolják a legnagyobb hatást a gyermekekre, és jellemzően ezek okozzák a legnagyobb károkat is. További megfigyelés, hogy az elvárások nagyobb erővel bírnak, mint a kritika, magyarul, ha nem is kritizáljuk a gyermeket, csupán sokat várunk el, már elegendő ahhoz, hogy a kóros maximalizmus felé tereljük őt.
A szülői perfekcionizmust a gyermekek egyfajta belső mérceként beépítik személyiségükbe, így idővel az önbecsülésük függ majd tőle. Ha néhanapján nem tudnak megfelelni az elvárásoknak – ami az életben elkerülhetetlen -, túlzott önkritikájuk miatt azt fogják érezni, hogy nem elég jók, és hogy csak akkor szerethetők, ha valamit letettek az asztalra. Ennél nagyobb kárt nem is okozhatunk. Pedig a felmérések szerint ez a jelenség ma rendkívül sok fiatalt érint.

"Ne a gyerekeidet próbáld tökéletesíteni. Inkább a velük való kapcsolatod!"
A cél, hogy úgy készítsük fel gyermekünket az életre, hogy közben ne törjenek meg lélekben és mentálisan. Meg kell tanítanunk, hogyan kezeljék helyén a társadalmi nyomást, és hogy a tökéletlenség normális! Pontszámok helyett a magára a fejlődésre fókuszáljunk. Ehhez azonban ismét elengedhetetlen önmagunk felülvizsgálata: milyen elvárásokat támasztunk mi, saját magunkkal szemben, és ebből mit adunk tovább gyermekeinknek? Szülőként indokolt az erőfeszítés és körültekintés annak érdekében, hogy saját, szülői szorongásunk ne jelentsen a gyermek számára is szorongást és lelki nyomást.
Ha önmagában az alkalmazkodást és a „túlélést” tanítjuk meg, azzal elfogadjuk, legalizáljuk a jelenlegi társadalmi torzulásokat és a ránk zúdított irreális elvárásokat. Ismerjük be, hogy egyikünk sem ezt kívánja gyermekeinek. A társadalmat alakítsuk olyanná, melyben valóban jó élni! Ésszerűbb elvárásokkal, és olyan, valódi értékekre összpontosítva, mint az együttérzés, kedvesség, kreativitás, ez nem lehetetlen.

Bízzunk abban, hogy ily módon a következő nemzedék felmérése már azt fogja mutatni, hogy a perfekcionizmus mégsem vált népbetegséggé, a mentális és lelki jólét pedig szárnyal. Hát nem lenne csodálatos? Befejezésül egy remek idézet, mely szóljon szülőknek és gyermekeknek egyaránt: „A perfekcionizmus egy téveszme, mely, ha nem vigyázunk, megfoszt egy sikeres és teljes élet lehetőségétől.”

Fotó: Freepik
Forrás: creativehealthyfamily.com