Néha nehéz elképzelnünk, hogy az a kisgyerek, aki ma a szoba közepén hagyja a kismackóját, egy nap elköltözik és önálló életet él majd, és nem lesz szüksége a közvetlen segítségünkre. Pedig ha helyesen gondolkodunk ebben a kérdésben, éppen ez a cél! Mit hogyan tegyünk, hogy gyermekeink egy nap tőlünk függetlenül is megállják a helyüket?

Egyre gyakoribb jelenség, hogy a fiatal felnőttek nem tudnak leválni a szüleikről és hosszú időre a szülői házban maradnak.
A 20-29 éves magyar fiatalok 56%-a, vagyis több mint fele még a szüleivel él az OECD társadalmi mutatókat vizsgáló jelentéséből. 

A „mamahotelben” ragadt gyerek jelenléte pedig nem csak saját jövőjének és személyiségének alakulására lesz negatív hatással, de szülei kapcsolatát, életét befolyásolja. 
 

Miért válnak mamahotel-lakóvá a fiatalok?

Létezik néhány gyakori magyarázat a jelenségre, de ezek legtöbbször csak valamely háttérben meghúzódó ok elfedésére szolgáló kifogások:

- gyakori érv a tanulmányok kitolódása
- a másik leggyakoribb indok a pénzhiány (a szülőknek nincs pénzük lakást venni vagy bérelni gyermekük számára)

Azonban ha valaki igazán el akar költözni (vagy szándékában áll elengedni gyermekét), akkor találhat megoldást: diákmunka, részmunkaidő, előre spórolás, ismerősök lakása stb.

 

Mi az oka, ha egy felnőtt képtelen leválni a szüleiről?
 

- Túlzott féltéssel, önállótlanságra nevelt gyermek (aki így nem mer egyedül belevágni dolgokba)

- A fiatal felnőtt nem akar elköltözni otthonról (ebben az elkényeztetés is szerepet játszhat - a gyerek így nyilván a mamahotel lakója marad, miért is tiltakozna?)

- A szülő (általában az anya) lelki igénye arra, hogy ne repüljön ki a gyerek: pl. mert magányos; megszokta, hogy van kiről gondoskodni; esetleg az egész életét a gyerek köré építette.

A szülő rossz esetben akár a bűntudatkeltéstől sem riad vissza, ha gyermeke szeretne önállósodni, ám így a gyerek végül függővé válik a szülőtől, ez ráadásul ellenséges érzelmeket is generálhat. Mindez egy rendkívül rossz és káros dinamikát eredményez.

Az érintettek sokszor nincsenek is tudatában annak, hogy valójában miért nem történik meg az előrelépés.

Miért káros, ha mamahotel-lakó marad egy fiatal felnőtt?

Az otthonlétbe ragadva a gyerek nem válik felnőtté, idővel megkeseríti az életét:
- az önállótlanság;
- a sikertelenség;
- az, hogy nincs célja, önbizalma, az nem tud megküzdeni az élet kihívásaival;
- és hogy a későbbiekben esetleg pótlékot, gyors visszacsatolásokat keres ennek orvoslására, menekülést találhat pl. egyes káros szenvedélyekben vagy túlságosan elmerülhet a közösségi médiában.

 

Hogyan előzhetjük meg, hogy a gyerek önállótlanná, leválásra képtelenné váljon? Mi tehet a szülő, hogy a gyerek ne váljon mamahotel-lakóvá?

Az a szülő, aki azt hiszi, hogy azzal segít a gyermekének, hogy megtesz helyette dolgokat, az valójában árt a gyerekének. A szülő feladata ugyanis az, hogy felkészítse gyermekét az önállóságra, talpraesettségre - az élet kihívásaira!

Jó hír, hogy az önállóság pedig már kicsi kortól fejleszthető.

1. Már a kezdetektől vonjuk be aktívan a gyereket a család életébe, tevékenységeibe, így nagyobb korára rutint szerez a hétköznapok működése kapcsán (házimunka, barkácsolás, vásárlás, ügyintézés, családi programtervezés). 

2. Bízzunk saját gyermekünkben, hogy képes megbirkózni az egyes helyzetekkel! Például korának megfelelő szinten mindig hozhasson döntéseket!

3. Figyeljük, mikor mire képes már egyedül! Ha vmit nem tud megoldani, ne oldjuk meg helyette teljes egészében, inkább vezessük rá a megoldásra – azaz fejlesszük a problémamegoldását!

4. Kicsi kortól építsük a gyerek önbizalmát, önbecsülését: ösztönözzük és értékeljük az erőfeszítést, fogadjuk el és „hasznosítsuk” a kudarcot is, valamint ünnepeljük a nagyobb sikereket!

5. Minél idősebb, annál több felelőssége és feladata legyen! Ha már felnőtt és önálló - és esetleg még keresete is van -, vegye ki a részét az otthoni feladatokból és a kiadásokból is!

6. Ha erre nem hajlandó, mielőbb keressünk megoldást a leválásra és ragaszkodjunk hozzá! Különben a helyzet fixálódik, a kapcsolat pedig egészségtelenné, sőt, akár mérgezővé is válhat!

 

Gyakran a szülő képtelen az elengedésre, ő maga nehezíti meg a leválást. 

A leválásnak elkerülhetetlenül meg kell történnie - ez a természetes és helyes. Ezért, ha szükséges, szülőként önmagunkon is dolgozzunk (bizalom, elengedés, önzetlen szeretet képessége)! Szülőnek lenni ugyanis nem csak a gyermeknevelésről szól, hanem önmagunk megismeréséről is.

Lényeges, hogy általánosságban mi magunk is legyünk jól lelkileg! Így leszünk képesek a legtöbbet átadni gyermekünknek és egészséges dinamikát fenntartani a szülő-gyerek kapcsolatban.

 

A gyerek végeredményben így válik életképessé, mi pedig önmagunknak is sok energiát, időt és stresszt spórolunk meg, ha a gyerek mielőbb megállja a helyét a világban.

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik