A szelektív mutizmus egy olyan, kevéssé ismert zavar, melyben az érintett gyerekek bizonyos helyzetekben vagy meghatározott személyek társaságában nem szólalnak meg, esetleg suttogásra váltanak. A jelenség nem akaratból, dacból fakad, sokkal inkább egyfajta erős szorongásból, melyet kiválthat látványos trauma, de „láthatatlan”, mélyebben rejlő okok is állhatnak a háttérben.
Erről a jelenségről ír Anyugi, azaz Selmecziné Valach Renáta szakpszichológus.

"Köszönjél!" - talán az egyik legtöbbet mondott szülői felszólítás.
"Na, mondd már meg a nevedet, ha kérdezik!" - ez már egy feszültebb mondat, amikor a szülőt feszélyezi az, hogy máskor csacsogó gyermeke épp most kukul meg, amikor a főnökkel/a doktornővel/a 4. emeleten lakó Mariska nénivel futnak össze. 
Az is előfordulhat, hogy a szülő pontosan tudja, hogy a gyermeke ilyen helyzetekben "lefagy", és már előre szorong a szülő is, csak ő épp azon, hogy mit fognak szólni, milyen "faragatlan" az ő gyereke, és milyen szülő az ilyen, hogy nem volt képes belé nevelni, hogy köszönni kell, ha találkozunk valakivel.
 

Pedig ennek az állapotnak neve is van, szelektív mutizmusnak hívják. Íme néhány gondolat, melyet szelektív mutizmussal diagnosztizált gyerekek szülei fogalmaztak meg:
 

• "A szelektív mutizmus nem választás kérdése, szituáció és személyfüggő a megjelenése. A szituációs mutizmus kifejezés jobban leírná a jelenséget."

• "Nagyon fontos a korai intervenció. Amint a gyermek idősödik, úgy válik egyre nehezebbé a kezelése. Miközben arra várunk, hogy "majd kinövi", tulajdonképpen épp a mutizmust mélyítjük el, és a későbbi kezelési időt növeljük."

• "A gyerekem nem makacs."

• "A fiam nagyon intelligens, és csak egy kis bátorításra van szüksége, hogy kihozza magából, ami benne rejlik."

• "Nem csupán szégyenlős. A szelektív mutizmus valós betegség."

• "Nem csupán a beszédet érinti. Érintett lehet a napi rutinokban történő változásokkal való megküzdés képessége is."

• "Az óvónő / tanítónő együttműködő hozzáállása központi jelentőségű."

• "Csak azért, mert egy gyermek boldognak tűnik, még egyaltalán nem biztos, hogy nem extrém módon szorong belül."
 

Ha van szelektív mutizmussal élő kisgyermek a közeledben (és mivel az előfordulási gyakorisága 1-2% közötti, jó eséllyel minden oviban vagy nagyobb iskolai évfolyamon akad 1), akkor hangsúlyozottan fontos, hogy tudd,

mik azok az attitűdök illetve mondatok, amelyek többet ártanak, mint használnak:


1. Ne helyezd nyomás alá, hogy beszéljen! Ne adj erre direkt utasítást! Ezzel csak növeled a szorongását! 

2. Ne címkézd szégyenlősnek vagy visszahúzódónak! Ezekkel a címkékkel hozzájárulhatsz az alacsony önértékeléséhez!

3. Ne gondold, hogy csak azért, mert nem felel, nem is figyel! Jó eséllyel minden apró megjegyzésedet, arckifejezésedet szivacsként szívja magába! 

4. Ne bocsátkozz feltételezésekbe a képességeit vagy a motivációit illetően! Tévedés azt hinni, hogy nem akarja; sokkal sanszosabb, hogy akarja, csak nem tudja.

5. Semmiképpen se ignoráld! Vond be őt a beszélgetésekbe még akkor is, ha nem beszél! Ezzel elősegítheted, hogy értékesnek érezze magát!

6. És kérlek, SOHA-SOHA ne mondd  egy mutista gyermeknek az alábbiakat:

- "Miért nem beszélsz?"

- "Csak mondd ki nyugodtan, nem olyan nagy dolog ez." Ezzel bagatellizálod a félelmét a megszólalástól.

- "Nem értem, miért nem mondod!" Ezzel azt erősíted benne, hogy valamit rosszul csinál. 

- "Ne legyél szégyenlős!" Ezzel azt sugallod neki, hogy a szégyenlősség az oka a viselkedésének, pedig nem. A szorongás az ok.

7. Legyél kitartó! A szelektív mutizmussal küzdő gyerekek sok türelmet és támogatást igényelnek, hogy leküzdjék a szorongásukat és beszélni kezdjenek. Tarts ki, még akkor is, ha a változás lassú, alig mérhető! 
 

Segítsünk, hogy minél többen tudjanak valós információkat a szelektív mutizmusról, hogy a szülők és a gyerekek környezetében lévő felnőttek egyaránt támogatóan tudják segíteni az érintett gyerekeket, mert a legjobb hírt a végére hagytam: a szelektív mutizmus jól kezelhető, elhagyható, semmiképpen sem életre szóló diagnózis!

 

Forrás: Selmecziné Valach Renáta szakpszichológus FB-oldala
Fotó: Freepik